Fáradtan ballagok völgyemen át,
Vállamon hordom világom baját.
Senki nem tart vissza, ha elveszek…
Ki lesz? Lesz, ki örül, ha nem leszek?

Ha megszököm visszatart-e
Te, Bárki?
Hiányozni fogok-e, mond
Akárki.

Pénz nem szeret,
Boldogság nincs,
Életem, nekem olyan, mint
Kalóznak, elátkozott kincs.

Völgyben járok
Szép időre várok,
Lelkem szárnyal,
A fagyi visszanyal.

Hullik rám az eső,
Ez könny a szememből,
Így nem látom a szép időt
Csak a mást, az elmúlt időt.

Nem vagy Te sehol, főleg nem velem
Pedig nekem adna... lételemem.
De ne sírj, töröld ki szemedből könnyet,
Én sem ejtek már nagy, oroszlán könnyet.
Vittelek volna magammal,
De nem jöttél, tévelyegtél.
Sorsunk két vonatra rakott
Sorsunk két irányba hatott.

Könnytől nem látom, én…
Nem te sírsz, hanem én
Ez így nem fenomén.

Ne sajnáld ha elmúlik
A nekem mocskos élet,
Majd a vége után, porhüvelyünk
Elporlik. Ettől ember nem félhet.

Minden dalnak eljő... vége van,
Ez úgyis csak sirató nóta.
Nekem csak annyi volt a kvóta!

Vonatom a pusztában egyedüli,
Csak megvadult hóförgeteg kíséri,
Végállomást előbb-utóbb eléri.

Mi a sorsodtól nem véd, ne sajnáld,
Engem nem vár senki sem, ez sajnáld.
Majd a végállomáson…
Majd én tán' uralkodón...
A sorsszerű magányon.

Raknám én a kazánt, hogy legyen gőz,
De nem támogat engem a dizőz.

Vonaton hátul, csak ücsörgök,
Nincs kedvem, magamon röhögök...
Mozdonyra, nekem nem adatott... szállni,
Biz’ a madaraknak adatott… szállni.

Szemem nagyon fátyolosan látja múltamat,
Tán’ siratom az életemet… mély kutamat...
Jó és rossz biz' keveredik,
Jó élet, nem sikeredik.

Életem pedig annyira jól indult
Megszülettem, így a jó is megindult.
De utólag tudom, minden rosszba bele fulladt...
Tanultam, tettem, tudtam, közben minden kifulladt…

Két vonat is van.
A másik régen
Csak távolodik,
Én meg nézem és
Szemem párásodik.
Még nézek és látom
Ablak dérre rajzolnak kis kezek,
Várom, de azok sem integetnek.
Vonatom halad, csak
Monoton zakatol,
Kalauznő itt sincs
Ki nekem udvarol.

Hóvihar vesz körül
Gonosz biztos örül…
Ablakom befagyott,
Ki azon, nem látok,

Nincsen kiflim és kakaóm,
Pedig finom... belemártom.

Ha én kiszállhatnék
Kincset találhatnék,
De az élet hullámvasút
És enyém mindig völgyvasút.

Mozdonyomnak, folyton csak a vágányt javítottam,
Hogy haladjon, sínpárt, utat fölszabadítottam.
Körben mindenhol partizánok voltak,
És rongálták a sínt, hogy ne haladjak.

Mozdonyomat megállítja valami... A bak!
Kocsim indóháznak dől… Kitörik az ablak!
Nem lesz itt függöny
Mint a színházban,
De előadásnak vége lesz
Az örök, végső elmúlásban.

Itt már nem lesz gond az életre, a tervekre
Így járok én majd sok mindennek a végére.
Vonatom is másé lesz, csak föl ne szálljatok,
Mert szerencsét nem hoz, látjátok... meglátjátok?

Sivatag kiszárad…
Erdő is elszárad…
Faág is letörik…
Élet összetörik…

Előbb utóbb megérkezek
A végső végállomásra…
Addig meg csak –de minek-
Emlékezek a múltra...
Mi nem olyan jó…
De már mi másra?

Vecsés, 2010. október 23. – Kustra Ferenc József

...

Holdfogyatkozáskor
Legcsillagtalanabb égbolt…
Tengeri nyugalom…
A búvárhajó fönt siklott,
Navigátor világított.
*
Tengeralattjárós…
Vér szavára szolgál hűen.
Ha nem jön torpedó.
Hatvan ember összezárva,
Mennybe mennek vagy pokolba?
*
Holdfogyatkozásos
Éjszakán, dúl a sötétség.
A tenger is alszik!
Búvárhajónak fönt siklás.
Haladáshoz nem kell lámpás…

Vecsés, 2019. február 6. – Kustra Ferenc József – íródott; TANQ csokorban, amit én alkottam meg. A haikuhoz képest semmi más nem változott, csak: szótagszám = 6-8-6-8-8

...

Kutyát látok künn a parkban,
Nagy apportfa pofájában.
Fut a hóban alig látszik,
Gazdija meg majd’ megfázik.
Eb igen jól érzi magát,
Gazdija... elunta magát.
Menne is már gyorsan haza,
Na, de hová lett a kutya?

Hóba süllyedt tárt pofával,
Csak előjön apportfával.
Mennek együtt hazafelé,
Vár otthon a meleg málé.

Kutyus is kap egy nagy csontot,
Már nem fogja az apportot.
Jó séta volt felüdültek,
Jó melegben együtt ülnek.

Budapest, 1997. február 8. – Kustra Ferenc József – ez az első versem… miután ezt végig néztem, megírtam.

...

Harcokban veszteség mindenkit érni fog,
Fájdalmas akkor, amikor ezt felfogod.
De ha küzdened kell, tedd oda magadat,
Ne hagyjad, hogy legyőzzön bármely pillanat.

A harcban győzhetsz, ha nem ismersz félelmet, kegyelmet,
De, hogy Te győzzél, bizony ismerned kell az életet.
Ne is gondolj arra, hogy a vesztés is lehetőség,
Neked csak a siker, ami egy adott eshetőség.

Ha jó harcos vagy, akkor szíved ettől hevesen dobog,
Küzdj, ne kímélj semmit, ha elkerülhetetlen a dolog.
Harc és csata, sok-sok van csak jönnek, mennek,
Kik ezt teszik, azok bizony mind emberek.

Vecsés, 2012. február 1. – Kustra Ferenc József

...

Fent sötét van és csend, együtt ölik meg az elemnő fény lelkét,
Csak szórja, csak hinti le égi porát, saját lelke sötétjét.
*

(HIAQ)
A kéklő hegyeket...
Lenyugvó napkorong még fest.
Bíbor, a csúcs színe!
*
A bíboros palást,
Alkony elől elmenekül.
Messzi a láthatár.
*
Fény, föld mögé borul,
Naplemente vége után.
Bíbor, befeketül.
*

Uram! Reggel, majd hagyd, hogy új nap viruljon nekünk az égen,
Még legyen meg a hitem, valósuljon meg minden reményem,
*

Napsugarak még a
Patakfelszínt beszínezik.
Arany-szín hullámok.
*
Nesztelen bíbor szín
Fedi-borítja a tájat.
Csend már uralkodik.
*
Domboldalakra is
Tűz, a hőgutás napsütés.
Bíbor-meleg az est.
*

Estiségbe ér véget a nap,
Esti imát elmondja a pap,
Elülnek a japán tyúkok,
Hazamennek az ittasok.
Én itt vagyok, merthogy itt kell lennem
Reggel is itt leszek, itt kell tennem.
Érzem és vagyok, érzem is ezt néha,
Megfogom, ütemesen ver a véna.
A mai fény, olyan, mint kismadár, este van ágra leszáll,
De holnap reggel jő a másik fény, az egekbe is felszáll.
*

Ég, már aranyszínű...
Nap, oldalazva messzi megy.
Alvásnak ideje.
*
Szemben, az alkonyon
Csüngve, világos-sötét est.
Esti álmodozás.
*
A fény, vörösesen,
Jól lefröccsenti a tájat.
Éjben, meleg a szél.
*
Víztükör föllángol,
A lemenő bíbor napban.
Vaksötét lesz éjjel.
*
Est, bérc mögé, a Nap,
Még bíborfényébe bújik.
Orom csak sziluett!
*
Aranylók a fények,
Szétterülnek a lombokon.
Eltávozó napfény...
*
Csupasz az ég széle,
Lassan már koromfekete.
Bíbor eltűnőben…
*
Nap, már alig csillan...
Bíborfény-este rezgése.
Minden vaksötét lesz.

Vecsés, 2016. március 3. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, HIAQ –ban.

...

Búzakalászok
Már tele. Meghajolnak.
Aratásidő.
*
Zöld hegyek alatt,
Sárgás gabonamezők…
Aratáskezdés.
*
Búzatáblák már
Sárgulnak, jön aratás.
Nagy hozamremény.
*
Eljött az aratás idő, búzaföldet a nyár aszal...
Kaszások örülnek, segítség: messze zeng a munkadal…
Az életcsónak ring a búzaföld lágy hullámain,
Marokszedők mennek hátul a kaszások nyomain…
*
Meleg, langy szellő
Leng az aratók felett.
Tarló is forró.
*
Nehéz a munka,
De aratók dolgoznak.
Nótára telik…
*
Marokszedő és
Kaszás szenved melegtől.
Szúrós a tarló.
*
Lesz itt kenyér, bőven lesz rá finom zsír is,
Lesz bizony, paprika és paradicsom is.
Eszünk majd hozzá sok és finom erős fokhagymát,
Ezzel is erősítsük az öreg erek falát.
*
Búzalisztnek a
Használata sokféle.
Főként, pék süti.
*
Aratóknak délre az asszonyok hozzák a frissen főtt ebédet.
Délben, jár nekik a két óra pihenés, aztán munkába léphet.
Hajnaltól késő alkonyatig szól a munkaidő,
Lazsálni nem lehet, nehogy közben meg essen eső.
*
Délidőben, oly’
Tüzes a búzatábla.
Nap, nem kíméli.
*
Aratóknak kell,
Kétórányi pihenés.
Van, ki alszik is!
*
Marokszedő asszonyok, egész nap folyvást hajlonganak,
Estére már mindannyian fájlalják a derekakat.
Majd a lisztből meg, ők fogják sütni a finomságokat!
*
Arany napsugár
Érlelte búzaszemek.
Jó kenyéralap.
*
Asztag mosolyog,
Közelg’ kenyér ünnepe.
Mezítláb, tarlón.
*
Finom kenyér lesz…
Sikeres volt aratás.
Templomi áldás
*
Estére tarló
Vörös napot elnyelte.
Aratás vége!

Vecsés, 2017. május 29. – Kustra Ferenc József – versben, haikuban és senrjúban írva.

...