Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...

Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?

Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok…
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok…

Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög…
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.

Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?

Lassan… sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban… előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad… belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen… eltékozolt életem.

Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés… csak tragédia.

Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát…
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat… vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol…

Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő… a jövő elérhetetlen…
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba…

Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.

Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt…
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!

Most még van ezüst híd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam… a Nap is felkelt.

Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József

...

Az író

Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.

A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.

A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.

A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.

A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!

Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.

Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.

A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...

A lélek raktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…

Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…

Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.

A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…

Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással… [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Ritmus, mint alap… versben és 10 szavasokban és senrjúban.

A ritmus, az idő fölbontásából keletkezett lüktetés,
Teljes értékében lelki fejlemény. Majd írásba átültetés...
A ritmus a szabályosan változó időegységekből jön létre.
Keletkezésével előttünk áll a végtelen idő sok kis része.

Aztán a zene lassan kialakul a ritmusból,
Okosabbak látják, a zene kialakulásból,
Vers kialakulást utóbb, a fejlődő rigmusból.

Zene és a vers alapja, ma is csak a ritmus.
A lélek birodalmából származó a ritmus.
Lelkiállapot, méreg, öröm, mind özön-ritmus.

Íráskor kialakul egy lelki tartalom,
Ami kifejezésre törekszik, hatalom.
Lelki tartalom és ritmusfajta,
Szervesen van összekapcsolódva.

A ritmus, már önmagában is kifejezi a lelki tartalom hovatartozását,
És mindenkor ragaszkodik életre hívójához, kifejezve odatartozását.
A lélek birodalmának a törvénye ez is, mutatva a végső odaadását.

Az irodalomban, mindig a lelki alap, a megindító után kell kutatnunk,
Minden ritmusformának a lelkünkben az alapja, az élményi indíttatásunk…
Az élmény nagysága dönti el, ahhoz milyen formák tartoznak, milyen a ritmusunk.

A lelki tartalom (élmény) versben való kifejezése,
Színben, hangulatban, értésben... ritmus a nagy segítsége.

Ütemek szabályos váltakozása, fokozza a ritmus szépségét,
A költészet, ezt még fokozza, ha versszakká növeli mennyiségét.
Minő változatosság lehet, ha fokozzuk a szimmetria elvét…

Ez esetben a ritmus már nem csak a sorban lesz uralkodó,
De átragad, és az egész versszakban ez lesz meghatározó.
A költészet, ezt még fokozza, ha szimmetrikus verssorokból
Összefűzött vers egészére átszármaztatja a ritmusból.

A költőnek a lelke diktálja a formát,
És az írt szövegbe beleírja ritmusát.
És bár igen gyakran tökéletlen a versben a ritmus,
Nyújtott és bőbeszédű részekkel, javítható mumus.

A vers talán nem romlik el a kevéssé botladozó ritmus miatt,
De így veszít a művészi hatásából, hiányzó feltétel miatt…
Sok költő persze vigyáz erre, javítgat a művészi hatás alatt.

De ha verset írsz, akkor vers legyen,
Ne ragadj le egy tördelt szövegen!
Mert az a fentiek miatt nem is vers,
És nem létezik olyan, hogy szabad vers!

Igazi verset írni, az, az igazi mesterség,
Ne hagyd eluralkodni, azt mi divatos kóklerség…
Hidd! Szépet, verset írni, nem olyan lehetetlenség.
*
Mi a versek kritériumait illeti,
Ritmus, ami verset elsőben, hirdeti…
*
Emellett a szótagszám tökéletes azonossága
A rímelő sorokban az állandósága…
*
Jó, ha változatosak a rímképletek,
És ha érzékletesek a szóképek!
*
Ezek mind hab a tortán,
Ritmus az első, írj ilyenformán.
*
Tördelt prózai szöveg, tehát nem lehet vers,
Mert mint leírtam, olyan nincsen, hogy prózavers.
Ne csúfold meg a mi szépséges magyar anyanyelvünket,
Írj már Te verset, és büszkeség feszíti majd mellünket.
Ne reformáld rossz felé a világot, írj, így dolgozz,
Poéta, ne szégyelld, vedd elő az eszed, gondolkozz…
*
Próbálj meg kemény
Lenni magaddal és írj.
Művészi szépség.
*
Örök-érvényű
Verset írni művészet.
Dolgoztasd agyad.
*
Tördelt prózát, csak
Mint regényt, le kell írni.
Adjál magadra!
*
Hogy akarsz költő
Lenni, ha nem is költesz?
Ritmustalanság…

Vecsés, 2015. november 20. – Kustra Ferenc József – amikor az emberek még beszélgettek egymással… [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]
A senrjú azonos a haikuval, de a természeti témán kívül, minden mást ebbe kell írni!

...

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…

(Leoninus csokor)
Úgy hallottam, a háborúk nem törvényszerűek, de szükségszerűek…
Úgy hallottam, a háborútól ódzkodnak a jó emberek, kezdik a rossz emberek.
Úgy hallottam, hogy a poéta határolódjon el, de harcoljon a verseivel…

A környéken naponta van belövés. A mi házunkat nem lövik, biztos kevés…
A környéken naponta hull bomba. Közben meg én vagyok a környék írója…
Csak ülök a teraszunkon, hallom a süvítést. Csak ki ne döntse kerítést…

Most nincs is sok kedvem írni, jobb lenne baltával fát fűrészelni…
Én bizony a szeretet embere vagyok, közben egy háborús környezetben lakok…
Süvít megint egy rakéta, ez nem a háborús szeretet harca…

Egyáltalán minek szeretet, nem élhetek vele. Még szólnak egy bombának, le vele…
Rokonaim nincsenek is, de vannak közeli távoliak, lélekben távoliak…
Van négy unokám, hogy ne szeressenek? Az ágyúlövedékek majd megszeressenek…

Én írásfüggő vagyok… most jön süvítés, éppen szeretetről írok, nincs mentesítés…
Nem lett telitalálat, ezt kéne megírnom? Harcom egyedül-magamban tovább vívom…
Már föltalálták a zipzáras-fekete nylon zsákot… Én meg írom poéta másságot.

*
(Senrjon trió)
Kit szeresek, ha nincs kit?
Hallom, front most ideközelít…
Magány… sorstalan!
*
Szeretetlenség bomba!
Gyertyám is ég! Betalálhatna…
Magamnak élet!
*
Párom, meg a légnyomás
Összeölelkeztek. Mi ez más…
Társas magányom.

*
Vagy vinnének a kis francba a frontra? Egen, a halálnak volna friss lakoma…
Hmm… öreg vagyok a frontra nem visznek úgysem, nem kell a személyem…
A háború szomszédságában élni, azt a sok bűnös port folyvást lekefélni…

Ma délután leeresztettem, mint kiszúrt lufi, ha valaki látta, akkor ő kandi…
Itt ülök kisgatyában a teraszon, élet rám erőlteti magát… ha nem akarom?
Hazafiként a frontra menni, az a valami! Tényleg! Ha besorozna valaki…

Le kell írnom, a tetves háborút gazdagok jól elkezdték, hogy új ország építtessék…
Sok magára maradt özvegy és leánygyermek… férfi nélkül új hazát, hogy építenek?
Én itt vagyok a teraszon tollal, papírral! Halál sem akar találkozni ficsúrral…

Csak úgy, persze a háborúba nem szerettem bele, ő sem szeret engem, ez nem mese…
Ma délután egy „kolléganő” keményen átölelt. Megmutatta, hogy ez tőle kitelt…
Embernek női szeretet bizony nem csak ennyiből áll. Pörkölt-nokedli nélkül elmáll…

A háborút nem szerethetem, nőt nem szerethetek. Utca telt özveggyel, gyerekek…
Bumm! A szomszéd házra nézek, portól nem látom. Aztán a nincs a látomásom…
Véget érhetne ez a pusztítás, egy nőt a hátamra vehetnék, mert nekem van lakás…

Egy sorozatvető már félig ledőlt emeletest lekupacolt! Háznyira elpucolt…
Egy vadászbombázó telibe kapta panziót… Száz méterre ledöntötte, mint legót…
Akkor már olthatom el a gyertyát? De akkor, hogy kapják telibe a gyertyát…

Élni még, ha van rá lehetőség, de ha lehet is minek… véli a sorslehetőség…
Egy szó, mint száz, biztos sokan gyűlöljük a más háborúját! Abbahagyni(!) a nemjóját!
Én várok... kéne még szeretni… Jó tanácsot nem kérek, hülyén jönne ki úgy szeretni…

Vecsés, 2023. június 7. –Kustra Ferenc József- írtam; a világ, az emberiség jelen történelmi helyzetéről, leoninusban és senrjonban. A TV -kben, több csatorna is leadja ezeket… naponta videókon… [És most: lehet, hogy Niger is beszáll?]

...

Nézem a caj láncomat… kopott.
Olyan, mint egy nyugdíjas kokott.
Kopott vagy anyaghibás, törött?
Ügy tűnik eleget körözött.

A cajom kormánya deformált,
A csengő sem szól már, korrodált.
Küllők töröttek, hiányosak,
Úton fuvallatok pofoznak.

Haladnék a ronccsal, cajoznék,
Országút vándora lehetnék,
De nem lehetek nincs eszközöm,
Nem sok, de nincs ennyi örömöm.

Vecsés, 2002. március 24. – Kustra Ferenc József
„caj” = szlengben; kerékpár (a „bicajból” eredeztetett)

...

Felnőttek a gyermekeim… versben és európai stílusú haikuban.

Van még itt egy hely?
Ünnepi murin lenni.
Cukrosnak süti?
*
Terítékem van?
Jó lesz a kutyával is!
Csak ott lehessek...
*
Nagy tripla ünnep,
Lesz, három külön torta?
Édesítővel?
*
Akár az ujjak közül kifolyó homok,
Az élet is lassan a múltba elcsorog.
Nyújtózkodik idő… mókuskerék forog…

Volt, hogy idő múlásért, mormogtál az orrod alatt?
De aztán utadon a léted, eszed után haladt?
Hamar megbékültél magaddal… ami rossz, elszakadt?

Már negyven vagy, itt az emlékezés vizit,
Csak úgy megy az idő, hozzád szólók kicsit,
Álljunk meg, eszméljünk, emlékezzünk picit.

Érzed már a válladon az évek múló érzéseit?
Ugye azért volt, mitől széppé lettek múló éveid?

Van már bizony, két oly' szép gyermeked
Őket Te ügyesen felneveled…
Jó, ha korlátaid letördeled…

Regina lányod, még nem oly' régen… elmúlt tizennyolc éves
A kicsi Alexandra meg nemsokára lesz már két éves.
*
Van párod, együtt
Éltek, gyerekekkel is.
Mosolygó szemek
*
Te tanultál sokat, ruhaipari technikus lettél,
Szeretted csinálni, munkában rendesen elmerültél.
*
Folytasd csak tovább,
De néha, pihenni állj!
Ezt rótta rád, sors!

Jó, ha szíved ütemre dobog
És jó, ha a szemed mosolyog.
Ez a kettő együtt... nagydolog.

Légy boldog, kívánjuk, ez mit mindenki akar,
Bár az este alkonya, van, amikor takar…
De jön az új hajnal, derűt az arcodra varr!

Igyekezz, jó, ha korlátaidat sorban letöröd,
Folyvást nézzél körbe, és talán segít látóköröd.

Nagyjából az életed felénél jársz,
Kívánjuk, hogy teljesüljön, mit elvársz...

Figyeld csak meg a rímek harsányló csengését…
Kérünk, vedd át gondolatok zúgó zengését.
Légy mindig boldog, igen-nagyon megelégedett,
A mi Istenünk még ennyit éltessen tégedet!
*
Legszebb korban vagy,
Örülök, gratulálok!
Isten éltesen!

Vecsés, 2016. szeptember 2. – Kustra Ferenc József

...