A II. Világháborúban Albionból…

3 rész
Gerhard tudta, hogy milyen a halállal szembenézni…
Félelmét bizonytalansága generálta… még élni!

Romboló előttünk és mögöttünk… hátsó gyorsan közeledik! Rádiós súgta.
Tartsa az irányt, vigye le száz méterre… főmérnöknek ezt a kapitány súgta…
Első lapátok tíz, hátsó tizenöt – adta ki a parancsot a kapitány, ő is súgta.

A hajó lent száztíz méteren állt… a kapitány intett, hogy lejjebb vigye…
A búvárhajó lassan, óvatosan, de araszolni kezdett süket csendben lefele…
A pityegés, elég erősen hallatszott, közben jól belebúj az ideges fülekbe…

Gerhard csak és a mélységmérőt figyelte!
Nem gondolta, hogy kétszáz méter a hitelesítése.
Voltunk már százötven alattt is kicsikét vele…

Az ejtőernyős megbabonázottan figyelte a mélységmérőt,
Kapitány csak intett neki, mutatta: tán’ százhetven elérhetőt.
Közben újabb pityegés hallatszott s figyelték, mint követendőt…

Hajó nyolcvanra, másodlagos hajtómű háromnegyedre!
Az U-boot nekiindult és meredeken emelkedett felfele.

Az első romboló kitért a haladási útvonalból,
A másik mögöttük, lassan távolodik az útból!

Mély vízi bombák… vette le a rádiós a fülhallgatót.
A fenébe! - Látszott, hogy zavarja a kapitány hallgatót.

Miért nem menekülünk el innen? Kérdezte Gerhard, hallkan…
Mert itt az Asdic vak területén vagyunk s megtalálnának a rohamban.

A rádiós megszólalt: lassan közeledik, romboló sebessége csökkent:
Kapitány rögtön kiadta utasítást: Tartsuk az irányt és a sebességet.
Rádiós megszólalt: romboló hátramenetben gyorsan közeledik!
Tartsuk a sebességet és mérjék közben az időt, hogyan közeledik!

Teljes csend, másodlagos hajtóműveket kikapcsolni!
Az elektromos motorok megállására nem kellett várni.
A romboló a motorokat kikapcsolta, de még közeledik.
A kapitány csak biccentett, megértette, még közeledik.

Az első bomba, rettenetesen megrázta a búvár naszád testét…
Gerhard kiáltást hallott! Padlón meglátta vergődni Schislert.
A férfi próbálta körömmel elásni magát a hajó padlójába
És véresre horzsolta a csonkig letört körmeit, nagy kínjában.
A sturmscharführert megrázta a látvány és mélységesen megdöbbentette,
Hogy őt eddigi alkalmakkor a saját félelme, hogy vezette, most megértette.

Egy bomba megint a közelben robbant és a világítás kialudt.
Csend lett és ez bántón, gyorsan zuhant rájuk… lét majd’ elaludt.
Egy perccel később gyenge, vörös fény világított. Gyenge látás alakult.
Romboló előttünk és gyorsan távolodik a rádiós jelentette!
Lüth kiadta – Mindkét hajtómű teljes sebességgel előre!
Mi folyik itt, kérdezte aznejtőernyős, hova sietünk?
Egy elektromos hiba miatt, lehet a játszmába elkéstünk…

A hajótest héjába piczo-elektromos érzékelőket építettek.
Ezek felfogják a kint érkező fizikális rezgéseket!
Ezt jellé alakítják és a rádiós hallja a pityegéseket.

Kicsi fölszabadultunk szólt Lüth… vegyük elő a menekülést újra.
Tartsuk az irányt, motorokat háromnegyed fordulatra…
Úgy tűnik leráztuk öket, így már indulhatunk haza!

Utolsó parancs: emelkedés periszkóp mélységre - tán’ hazajutunk békében.

VÉGE

Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában

...

A II. Világháborúban Albionból…

1 rész
A megbeszélt találkozási időben értük ment a partra
Egy mentőcsónakkal, két erős tengeralattjárós katona.
Gerhard egy ejtőernyős kommandós volt kettő egyike,
És Rachael Bittings a másik, ki az Abwer ügynőke.

A búvárhajóban Gerhard ruhástól aludt az alsó ágyon,
Rachael szintén ugyanúgy, felöltözve, de a felső ágyon.

A motorzúgást túl üvöltő ’mormogó sziréna’ hangjára fölriadtak,
A búvár naszádban vörös fények villództak… látszott rajtuk... mind riadtak,
Majd igen rövid idő elteltével a diesel-motorok is megálltak.

A hajó pár pillanat múlva az órára dőlt igen enyhe szögben
S süllyedtek sistergés, buborékolás elfojtott zörejei közben.

A majdnem doromboló sziréna... ébredőknek úgy egyszerre megszűnt,
Az élesen csillogó fények helyére sötétvörös -halkan- került.
Kevésbé nagy süllyedés után az U-boot, pont vízszintesbe került…

Az emberek szótlan-mozdulatlanul, félve hallgatództak a sötétvörösben,
A feszültséget vágni lehetett… a várható, halál előtti csendességben.

Gerhard szeme beakadt a mélységmérő óráján a mutatóba,
Harmincöt méterre voltak… a víz felszíni alattot mutogatva.
Megtudta, hogy az U-181 -t, kilencven méter mélységig biztosra hitelesítették,
Meg azt is, hogy az Albioni létüket a britek valahogy ki-megneszelték.

Vagy nem tudták… de, nekünk mindig hatalmas volt a pechünk…
Közben… romboló tűnt föl, jött felénk, egyenesen nekünk.

Közelebb lépett Wolfgang Lüth parancsnok: kihallatszik... ne beszéljenek most,
Mert ezzel megzavarják s nagyon is zavarják figyelő hanglokátorost.
A csend lassan őrjítő némaságba csapott át
És az arcokból csak félelem tükröződött át.

Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.

...

A téli éj száz csillaga ragyog,
De kérdés, hogy ezek… mi ráragyog,
Melyek mosolyt küldenek a Földre,
Nekünk pont ide az anyaföldre.

Csillagokat, óh, majd felhő takarja
És hóesés, hó paplanba csavarja,
A Földet és fehérré válva nézzük,
Hóesést, csukott szemmel is élvezzük.

Hóesés jókor jött, pont szilveszter van,
Búcsúzunk hóesésben, álmainkban.
Egy sóhaj is száll, szél is nagyot sóhajt,
Vele dúdolunk egy szép ősrégi dalt.

Nagyon hull a hó, csendesen alászáll,
Talpunk alatt, hohó… recsegve megáll…
Nézzük hópihék… dombokat alkotnak,
Hogy nagyobb legyen, összekapaszkodnak.

Volt ez az óév, mely éppen most múlik el
Nem feltétlen vágott egybe terveinkkel,
De jő újabb év, miben erősen bízunk.
Mit hoz (?)… nem tudni, benne bízni még bírunk.

Hóesés maga a ragyogó világ,
Ezer csaló pehely, mint tiszavirág…
Hópehely csacskán, vadul táncra kél,
Ezer elmúlt melódiát regél.

Éjfélig és utána bandukolunk
Tervek útjain, jól elkalandozunk
A múlt évben és várva a jövőre
Kíváncsian, hogy mit hoz esztendőre.

Vecsés, 2010. december 27. - Kustra Ferenc József

...

Nőt, úgy akartam, de elestem,
Földre húzott sok, sör-kenyerem.
Légyottból semmi lett,
Ittasság földhöz vert.
Elmaradt a nő. hogy „vár férjem”.

Gondoltam kéne, újra hívlak,
Vársz engem csicseregték varjak.
Jó lenne már ágyban,
Átélt megszokásban...
Férjed játszd ki, elvarázsollak!

Óh, kisleány, kinyitnád ajtód?
Engedj! Lennék én a farkasod...
Mutatnám valamit,
Cuncusod szögecsit.
Lepedő... szögelni állat-mód...

Vinnélek még hóba is bújni,
Csak nem kell, erőszakoskodni.
Jöttél is, ugráltál,
Hóban meg elcsúsztál.
Lábad sántikál... jót lefújni!

Vecsés, 2019. május 5. – Kustra Ferenc – Erotikus LIMERIK csokor

...

…az élet tengerén…

Élem az életem az élet tengerén…
A kicsi és nagy hullámok habos hegyén…

Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…?

Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába…

Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan tengelyén.
A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán,
Már csak vegetálok, a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán…
Nézem, merev formák a hullámok, majd’ mint dia képek.
Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán’ ezek szépek?

Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
Mily’ nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán…

Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
És időnként látom, hogy a hullámzó tenger, nekem lételem…
Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság…

Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
És vihar istene, miért gerjedt folyvást, nem szűnő haragra!

Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék, egyről, kettőre!
Én csak ücsörgők a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.

Ruhámat, langy és só nedves fuvallat, úgy lengeti,
Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti…
Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám…

Vetettem én sok magot fedélközbe,
De nincs mese, engem sós víz vesz körbe…
Ha fent vagyok a hajóhídon a halak, lám, mit sem sejtenek,
De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek…

Messze, parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang…
Csak támad, majd lesodor fedélzetről… élvezkedik a bitang!
A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan…
Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.

Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább… ezen agyalok…
Nevetek, hallik… ezen még a befolyó víz is fanyalog?!

A lelkem árva, mint egy kivert, Lenin-lelenc gyerek,
Oly', mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek…

Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
És mert jól nevelt vagyok… azt hittem, ez kell, így jó nekem…

Te élet óceánom, miért vagy ilyen velem?
Miért nem lelem, a hullámaidon a helyem?
Te élet óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
Jó lenne, csak élni, a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?

Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni…
Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
És ezért a képzeletem szárnyán szállok, a más világomig…

Egyszer bizony, el kell menni, de akkor itten, ne sírjon senki,
Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz… senki.
Ez majd, akkor segít nekem, óceán homályába merülni…
Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?

Vecsés, 2015. március 27. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

...

Ősszel, hideg a hajnali eső…

(Oximoronos versszak)
Őszben sétálok, gyűjtőm a heves esőcseppeket mindenhol,
Van már az arcomon, folyik a hátamon, zsebben szinte lángol…
Korán keltem a hajnali hűvösben, így aztán fázok, reszketek,
De a dolgom kell elintéznem, most vagy soha oda nem mehetek!

(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Óriási tölgyfa
Ága, most nagyon erős még.
Őszi levél, majd hull…
*
A gondtalan napok
Után, fák megritkulása…
Rothadó lesz avar.
*

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell ázva fáznom,
Nincs is gondolatom, hogy miért kell hajnali hideg esőben ezen méláznom?
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell, ázva fáznom.

(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Épp' vadul fújdogál,
A csípős, hajnali szellő.
Nem gyengéd ébresztő.
*
Kertkapu is zajong…
Vad szél, csak ki-be csapkodja.
Nyekergő a rozsda.
*

(Anaforás, belső rímes)
Mindenki csak várjon, és adjatok választ, miért nem várnak az esőben,
Mindenki csak várjon, hogy miért vannak zárva… én meg a hideg esőben…
Mindenki csak várjon, kérek egy választ, mér' nem értesítettek, ne menjek,
Mindenki csak várjon, mondjátok meg nekem, miért ilyenek az emberek?

Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József -írtam: az őszi elfoglaltságról!

...