Rácsodálkozás az őszi természetre…

Látom a felhők között, szellő űzte napsugár villan,
Az eső csak csepereg, sokmilliónyi csepp… mind csillan!
Látom a felhők között, szellő űzte napsugár villan…

Ha az égen, ha elégséges felhőalap volna,
Akkor viharban, ráérősen nem csak bandukolna…
Ha az égen, ha elégséges felhőalap volna.

Hol lakol, te vándor felhő, amerre a szél fúj?
Ha, nekünk majd eső kell, ez az utad felújul?
Hol lakol, te vándor felhő, amerre a szél fúj?

Felhő méneseknek a futása, már szinte vágtató,
Úgy tűnik a következő ménes, már tán' havat hozó…
Felhő méneseknek a futása, már szinte vágtató.

Amikor eső kell, akkor a rétegfelhőzet igen szűkmarkú,
Amikor tél hidege ellen, hó kellene... akkor is szűkmarkú…
Amikor eső kell, akkor a rétegfelhőzet igen szűkmarkú.

Este, majd ha a sötét rám terül, mint egy éji pelerin,
Nem fogom a felhőket látni, isten veletek feleim...
Este, majd ha a sötét rám terül, mint egy éji pelerin.

Az esti sötétség, maga a végtelen,
Égen kóricál tekintetem… féktelen...
Az esti sötétség, maga a végtelen.

Vecsés, 2015. április 29. – Kustra Ferenc – írva, 3 soros-zárttükrös –ben. Ezt úgy kell olvasni, hogy először az első két sort egyben, majd külön a 2. és a 3. sort egyben. Igy lesz meg a mondanivaló lényege!

...

Korcs vagyok, mert annak születtem,
Gödörben tengetem életem.
Ez nem élet, csak tengődés,
Bízok, hogy lesz itt még földrengés.

Már tudom, a sorsban hinni kell,
Nem harcolhatok a dzsinnekkel.
Ember éli, mi meg van írva,
Befolyásolni nincs hatalma.

Érdekes, hogy csak rossz dzsinnekkel
Találkozgatok, jószerivel.
Ők nem engedik meg, hogy legyen
Önbecsülésem, jó életem.

Mifelénk nem laknak jó dzsinnek,
Engem nagy ívben elkerülnek.
Tán nincs szükségük nyomorékra,
Egy harcképtelen mihasznára.

Bölcs vagyok ma már annyira, hogy
Belássam az élet rövid, fogy.
Én már gödörből ki nem ugrok,
Remélem, hogy fel sem támadok.

Úgy látom, a gödör mélyül,
Senkit nem várok segítségül.
Látom már, nem jön erre senki.
Mások szemében vagyok; senki.

Esti alkonyat visszfényében…
Nem látom a jövőt; ekképpen.
Körmöm is elkopott… még ássak?
Minek? Nincs értelme a mának.

Vecsés, 1999. április 18. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...

Elértük az úti célunkat a kisebb dombok közötti völgytölcsért,
Elértük az esti pihenőhelyünket, a völgy körüli dombtöltést.
A völgytölcsér torkolatától nem is messze, levertük a sátor cölöpöket,
Hogy utána nekiállhassunk a vacsora-alkatrészek, összefőzésének.

(3 soros-zárttükrös)
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes,
Szerintünk érzi a közeledő estet, mi bőn rejtelmes…
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes.

A domboldalakról hevenyűlve görög le a sötétség,
Mintha tudná, hogy eme kis völgy egy befogadó féleség.
Az égen, felhőcskék látszanak,
És látni, hogy biz' nem mozdulnak.

Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál,
A terelőkutyák is csendesek, immár egyikük sem mórikál…
Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál.

A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen,
Valahonnan messziről, harangszó is hallik, nem vérmesen…
A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen.

Egymás lélegzetét figyeltük és méláztunk a csillagokon,
Közben jött föl a Hold és arra gondoltunk, hogy ő is egy rokon?

Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen,
Mi meg csak álmélkodtunk, méláztunk, eme természeti szépségen…
Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen.

Egyszer csak horkolás zaja csapott bele a nagy vaksötétbe,
Benéztünk a sátorba, a kutyánk húzta magát a lóbőrbe…
Így aztán lefeküdtünk a fűbe, a csillagos ég alatt,
Jó idő volt, aztán hallottam, már társam is lóbőr alatt…

(Senrjon)
Én is nekiláttam, hogy
A szempillámat leengedjem.
Ez a redőnyöm…

Vecsés, 2021. június 15. – Kustra Ferenc József

...

A bíboros alkonyatról

Bíbor horizont
Festi be a tófelszínt.
Lassú sötétség…
*
Este, bronzszínű
Leplet húz magára ég.
Sötét láthatár…
*
Megnyúlt árnyékok,
Bíbor színűek lettek.
Fent felhőtlenség.
*
Bíbor csendesség,
Hosszan, mélán, felettünk!
Rohanó alkony…
*
Égszínkék világ,
Az esti bíbor égbolt….
Csend és alkonyat.
*
Habkönnyű szellő
Rét füvét fésülgeti.
Bíborló este.
*
Bíbor kimonót
Már felöltötte az ég.
Sötétség, közel.
*
Augusztus is
Lángol, esti fény, meleg.
Bíbor horizont.
*
Napsugár fénye,
Lassan horizontra ér.
Sötét-bíboros.
*
Esthajnalcsillag
Felébredt, lilás égkék.
Felhőtlen égbolt.
*
Alkonyóra már
Üti az esti felet!
Bíbor-mutató!
*
Lomhán elballag
Árnyék, bíborból éjbe.
Beesteledett.

Vecsés, 2017. május 25. Kustra Ferenc – íródott senrjú csokorban.

...

A naplementéről…

Ajtófélfán a
Bíborszín tükröződik.
Sötét éj… terül.
*
Alkony, bódító,
Ég meg skarlátvöröses.
Láthatár lángol.
*
Esti lángolás
Vörösre festi eget.
Felhők színesek.
*
Vörös áhítat
Borítja, meleg estet.
Sötét békesség.
*
Ha estefele
Megjön, lehuppan a csend.
Bíbor ég, szépség.
*
Naplemente, ég
Vöröses bársonyában.
Éjjel, nesztelen.
*
Ha alkonyodik,
Nap is elvonul, humni.
Bíbor ég alatt.
*
Zenitnek szélét,
Nap, megcélozta! Megy is.
Bíborból, éjbe.
*
A nap, bénán megy,
A horizont-semmibe.
Bíbor, éjbe csap.
*
Alkony már leszállt
Ég láng piros, majd, éj-kék.
Láthatár, sötét.
*
Alkonyi estben,
Holdsarló bíborban ül.
Az éjben kaszál.
*
Fekete sötét,
Magában, pasztellt mutat.
Este volt bíbor.

Vecsés, 2017. március 11. – Kustra Ferenc József- eredeti Baso féle stílusú haikuban…

...

Nyári alkonyat…

Vörös alkonyat
Fénye, hidat fest vízre.
Hullámtörések!
*
Vörös alkonyat
Színesíti életet.
Jó belenézni.
*
Vörös alkonyat
Bíbor felhőt varázsol.
Bíbor bárányok.
*
Vörös alkonyat
Napszemüveget nem kér.
Jóleső szemnek.
*
Vörös alkonyat
Dúló szelet átfesti.
Szél mérge lanyhul.
*
Vörös alkonyat
Fáradt, indul aludni.
Takaró sötét.

Vecsés, 2020. augusztus 13. – Kustra Ferenc József - íródott: haiku csokorban: anaforás, fél haiku láncban, amiben tagjainak az első sora azonos.

...