Májusi varázslat

Szép, kék ég alatt,
Dallamát fütyül… rigó!
Virágbimbó rügy.
Bódító illat, kertben,
Még a szellő sem lebben.

*

Mámorvarázslat!
Új, májusi lüktetés.
Arany napsütés.
Egész élet, felpezsdül,
Lét, mindenfelé repül.

*

Mélyen szélzugban,
Melegben, bogár zümmög.
Ágon rügy feslik.
A gallyak, nyújtózkodva,
Várnak a napsugárra.

*

Méhraj zümmögőn
Táncol a napsütésben.
Tavaszi mámor!
Reménysugár felcsillan,
Napsugár, csak úgy villan.

*

Felébredő lét.
Felpezsdült mindenség.
Mindenütt illat.
Betonon csillan napfény,
Ettől kemény a remény.

*

Virágok szirma
Nyílik, már magot szórna.
Lesz majd beporzás.
Ez a szépség, ködszerű,
Nagyon szerelemtüzű.

Vecsés, 2014. május 16. - Kustra Ferenc József – íródott: íródott: Basho féle eredeti tanka stí-lusban…
5-600 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester! Én már eddig cca. 3500 db –t írtam. + senrjút, senrjonixot, tankát stb.

...

Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.

Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.

Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.

A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.

Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.

Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.

Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.

Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.

Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.

Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.

Rikító színes a kakadunk,
Tán’ a legfeltűnőbb madarunk.

Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.

Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.

Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.

Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh’ béka lesz ő nem tintahal.

Veszélyes húsevő; piranha,
Biz’ mindent lerág, tövig, csontra.

Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.

Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.

Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.

Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.

Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.

Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.

Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.

Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.

Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.

Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.

Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.

De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.

Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.

Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.

Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.

Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.

Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.

Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.

Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.

Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!

Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.

Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.

A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.

Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.

Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.

Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.

Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.

Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.

Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.

Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.

Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.

Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.

Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.

Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

...

(Bokorrímes)
Amilyen az ember, én is olyan vagyok.
Most még tél van, de a tavasz-szóra vágyok…
Hmm… igen az embert elárulják az álmok.
*
(Haiku)
Kikelet dereng,
Remény-fény újul… hajnal.
Csendes eső hull.
*
Virágtól ékes
Réten száguld az új szél.
Fodros felhőzet.
*
Virágos, tarka
Rét, ligettől bezárva.
Bogárzümmögés.
*
Majd figyelem én, hogy jön a tavasz, és legyen itt hosszant
És ha, már itt lesz a kikelet, lehet, semmi sem bosszant…
Ez a gondolatom is… hosszú várakozásban fogant.
*
(Senrjú)
Felhő, tele van
Nagyon, esőcseppekkel.
Az élet vize.
*
Szél, az új dallam
Hordozója… nyekereg.
Lanyhult levegő.
*
Friss szél érkezik,
Megújhodás szagával.
Liget is újul.
*
Huh… várom, hogy halljam a heves fűserkedés neszezését,
Jó lesz egyben látni a sok rügy, növekvő kiserkedését…
Tavasz! Várom, hogy gyere, mutasd meg a jó; kiterjedését.

Vecsés, 2018. január 11. – Kustra Ferenc József – Készült: Alloiostrofikus versformában.

...

{Kínai versformában: „bambuszköltészet”: „zhuzchici” 4x7 szótag. Rímképlet: aaxa (x = végtelen)}
Tavasz, pirkadatot hoz,
Csatlakozik a nyárhoz,
Ami már készülődik.
Levél ment, napsugárhoz.
*
Rügy, fakadni készül már,
Tavasz és nyár, álompár!
Szél hoz esőfelhőket,
Tavaszi szél, csapodár.
*
Már rét is színesedik!
A lápos, vizesedik,
Gólya megjön éhesen,
Baj lesz, ha szikesedik!
*
Erdőnek, sok a fája,
Sarjad, új lombozata.
Fenyő, ettől mentesül,
Akácos, új kabátba...
*
Állatcsalád is újul,
Nőnek kölykök huncutul.
Nekik lét, még csak játék,
Állatvilág, így újul

Vecsés, 2018. február 10. – Kustra Ferenc József

...

Szép a tavasz, kellemes az idő,
Bízzunk, hogy időben, ez is eljő.
Fák rügyeznek, zöldül a lomb,
Szól bizony, zeng a tavasz gong.

Kel a medve, kialudta magát,
Az ember is újra éli magát.
Száll a holló, hideg tájra,
Gólya repül hazájába.

Szüksége van tavaszi derűre,
Természet lelke ettől lesz üde.
Emberfia feltöltődik,
Lelke örömtől repdesik.

Végre eljött a tavasz,
Üdvözlünk Tavasz! Szevasz!

Budapest, 1997. február 8. – Kustra Ferenc József

...

Járom az utam, hegyek-völgyek, folyók vannak előttem,
Ijesztő a perspektíva… nem tudom, hogy honnan jöttem…
Fáradtan járok az utamon, most hegyek állnak előttem,
A túloldalán meg, gondolom ott lesz, síkos, lejtős völgyem.
Annak a mélysége nem vonz, mert lehet, hogy nadrágon lecsúszok,
És mire az aljára érek, ki tudja, lehet, hogy elkopok.
Rémisztő a hegy, a folyó, rémisztő a mély völgy,
Én hiába jajongok, az élet nem úri hölgy.

Lefelé csúszkálva, vagy felfelé is mehetek,
Bízok, valahol meglelem, honnan is eredek.
Megyek az utamon, még a folyó partja is meredek,
Mélysége meg rémisztő, de tudnom kell, honnan eredek...

Megmenekülni… élettől elmenekülni… de nincsen hova.
Lehetőség, az sincsen, de azt tudnom kell, megyek-e és hova?

Vecsés, 2014. november 3. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...