2011 júli 22. a nagy nap
A szerelem ki nem apad
Ne törd darabokra össze szívem
Azt mondtad szeretsz, neked elhiszem!
Refrén(2×)
Szeress most drágám
Ne hagyj itt árván
Tudom hogy engem akarsz
S mással sosem kavarsz!

Ez a mi dalunk már
100meg 100 csoda vár
De örökké együtt maradunk
S egymásért harcolunk
Mert egymást szeretjük
Benne hibát nem keresünk

Refrén(2×)
Szeress most drágám
Ne hagyj itt árván
Tudom hogy engem akarsz
S mással sosem kavarsz!

Szívem te érted dobban
Ett?l szívem lángra lobban
Rémület az élet nélküled
Epekedve vágyom arra hogy együtt lehessek veled
Teljesen elb?völtél engem
Légy most itt velem
Ezt szeretném mindennap
Kedvesem, ha téged láthatnálak

Éden kertben érezheted magad velem
Neked csak jót akarok kedvesem!

Refrén(2×)
Szeress most drágám
Ne hagyj itt árván
Tudom hogy engem akarsz
S mással sosem kavarsz!

Te veled örökre együtt édes
És ez a kapcsolat nem mézes
Gigantikusan téged imádlak
Ezért soha el nem hagynálak
De tényleg szívb?l kívánlak! :$

Refrén(4×)
Szeress most drágám
Ne hagyj itt árván
Tudom hogy engem akarsz
S mással sosem kavarsz!

...

Elfáradtunk

Elfáradtunk drágám, fejünket letenni végre,
testünk összefonódva,két kezünk összeérve
örökre elengedhetetlen köteléket képezve
vágyunk egy szebb életre.
De tudjuk, azt majd talán unokáink engedhetik meg
Mi dolgozunk a kis szürke hétköznapjainkon serényen,
bízván hogy nem felejt a gyorsan elröppen? élet ,
s fáradozásaink gyümölcse kell?képp beérhet...

Elfáradtunk, talán egy kis szünet nekünk is jár, elvégre
küzdöttünk eleget az élet kifürkészhetetlen útjaira térve.
Családi kötelékeink szemünk el?tt lebegése,
állandó jólétének megteremtése
a feladatunk, ezért robotolunk,küzdünk,harcolunk reménykedve
bízva-bízván,hogy egyszer révbe érve
a világegyetem a sok jót figyelembe véve,
próbál segíteni rajtunk,minket jókedvre derítve.

Elfáradtunk, s mint minden évben
ha tehetjük nyári pihen?re térve
próbáljuk regenerálni fáradt testünk,mint éden
rengetegében patakot keres? tikkadt emberi test fénye,
pislákolva ugyan,de még kapaszkodva a reménybe
próbál világítani er?sebben..... a sötétben......
de ereje gyenge, ki-kialszik a fénye
s próbál pihenni a világ tengerében.

Pihen,pihen, de közben a kerék csak forog,s nem tétlen,
nem hagy nyugodni: pedig mindkett?nk vétlen.....
A sors így próbál jelezni hogy mindig légy résen,
s ha netán pihenni mennél is állj mindig készen,
készülj,hogy menned kell, s váratlan feladat soha ne érje
pihenni vágyó lelkedet és testedet meglepetésképpen.......

...

Hol van az a lány kinek a szívem adnám?! én nem kérnék cserébe mást csak szeressen néha napján! volt már kinek adtam de el dobta azóta is gyógyítgatom szívem, de sajnos hiába hisz feledni nehéz és a múlt árnyéka körbe vesz, de remélem egyszer sikerül és minden sokkal jobb lesz! ezért hát várom azt a lányt ki segít feledni! És meg tanít újra tiszta szívb?l szeretni!

...

Ülj le mellém dallamos esti fény
vágylak mint ölelést síró hang
félhomályba burkolózott remény
nézi lopva, hogy áldozom magam.

Gondolatom untalan falnak szalad
tengerek jéghideg mélye ha bánt
hiszem és vallom az álmom szabad
érintésed nélkül elmém visszaránt.

Felúszom újra ha van éltet? szód
élni taníts meg lobbanékony hit
boldogan sodorna veled a sors
nélküled ölel? magány szorít.

Pillanat játéka igéz? szép szemed
elhagyott párnád fejemnél pihen
mostantól szobánkban ne lássak teret
? tudja kívülem combod íze milyen.

Eldobom messze, csak kín a képzelet
bújtattam tested ha széllel dacolt
nélküled lángra gyúlt szép ígéretek
nem lesznek, épp ezért fáj ami volt.

Ide már testem csak hálni jár haza
poharad rúzsnyoma ?z, és csábít
Ajkadon pihen? gondolatom halad
Szádra az itt maradt csókom áhít.

Én leszek a reggeli pillanatod is
beleszólok halkan füled nyaldosom
telefonod búgása zavaróan hamis
hang nélkül nem jön a várt oltalom.

Megrekedt ágyunkban bársony illatod
kizavar nem hagyva nélküled éjszakám
hajnalok fényében zavartan baktatok
arcodat keresve haragját ontja rám.

Megfagyott otthonunk jégvirág tanyája
vadludak csábítottak repülni délnek
mosolyod itt maradt szívembe bezárva
most naponta dél felé imádkozva élek.

Parázsként kihunyok álmaidból lassan
új tüzek nem gyúlnak a kiégett hamun
terveink, vágyaink soha fel nem adtam
lelkemben örökre itthon látom magunk.

...

Nézel engem, de mégse engem látsz,
Mosolyogsz rám, de nem rám vágysz.
Beszélek hozzád, de inkább csókolnálak,
Minden percben veled lennék, karolnálak.

Szenvedek, mert nem csókolhatlak meg téged,
Titkolnom kell ezt a vágyat, és félek,
Félek, hogy egyszer rájössz mit érzek,
És ezért nem beszélsz majd velem.

Nem vagy szabad, és én sem vagyok,
Belemászni más életébe, nem akarok.
Tudom, ha megcsókollak te nem viszonzod,
Ezért inkább nem csinálok magamból bolondot.

Ha egyszer látod ezt a verset, és tudod rólad szól,
Hidd el nekem, nem kell más, csak egy csók.
Ha ezt megadod nekem, abban a pillanatban boldog leszek,
Elrakom azt a pillanatot, és örökre elfelejtelek.

...

Mi bennem lapul egy nagy dolog,
Mit?l szinte mindig zavart vagyok.
Mi az oka ennek az érzésnek,
Tán az, hogy magam tartom vétkesnek?

De miért vagyok én vétkes?
Amiért a szívem még most is mérges.
Az egy olyan dolog mit nem szabadott volna megtennem,
Az, hogy pillanatról másikra eldobtam szerelmem.

Balgaság volt ez a tett, már bánom,
Bánni fogom életemben míg el nem ér halálom.
Felel?tlenségb?l tettem, mit tettem,
S soha nem bocsátom meg magamnak tettem.

De nem csak én vagyok így ezzel, hiszen itt van még ? is
Ki nélkül mérges és durva még a friss leveg? is.
Kihez hasonló nincs még egy a világon,
Kit elhagytam én balga, s már nagyon bánom.

Szegény egyetlen drágaság mit szenvedhetett ezért,
Mit bár nem kívánt, de mégis rászakajtott az ég.
Kinek a világon b?ne nem volt soha,
Kiért még ma is az életemet adnám oda.

De sajna a dolgok nem ily egyszer?ek,
És a gondolataimba kell most bele?rüljek.
Hisz ott ahol abbamaradt, folytatni nem lehet,
Nem lehet pótolni az elveszett éveket.

Nem lehet úgy tenni mintha nem is lett volna,
Elrejteni mindazt mit az ember mondana, gondolna.
Nem lehet eltörölni azt a sok szenvedést,
Nem lehet a bánatnak rendezni egy végs? temetést.

Hosszú még a jöv? és id? is van elég,
S a jósok szerint is a beszéd a menedék.
Találkozni most újra egy ismer?ssel a múltból,
Ki talán még a szívemben egyszer hatalmas darabot pótol.

Csak úgy összefutni mintha véletlen lenne,
Elbeszélgetni úgy egymásközt mint Isten két gyermeke.
Csak megszólítani és majd lesz mi lesz,
Csak úgy egyszer?en, de vajon mi lesz?

Próbálom most leírni a cselekvést,
De nem szoktam meg nagyon a tervezést.
Nem is tudom igazán, hogy meg mernék e szólalni,
Ennyi sok év után csak úgy egyszerre kibontakozni.

Hisz sok év alatt oly sok lánnyal találkoztam,
De még egy ilyen szeret? lányt egyikben sem találtam.
Volt köztük ki akart, sok közül engemet,
De sajna csak akarta, s nem a szívemet.

Volt kit én szerettem volna, de a sors még is,
Eszembe juttatta, hogy volt sok szép emlék is.
Kerestem a lányt ki olyan mint ? volt,
De nem találtam meg soha mert olyan csak egy volt.

Csak egy volt és még van is mert él és virul,
Remélem az életben is szépen boldogul.
Elfeledte már azt mit feledni nem lehet,
Boldog most és vidám, s feledett engemet.

Mert ha nem így van most ? is szomorú és magányos,
S az ? élete is bonyolult és meglehet?sen talányos.
Folyton jár az esze, hogy mi lenne ha?
Mi lenne ha még azóta is velem volna?

Hol lennénk mi már ennyi év után?
Szép házunk és autónk is lenne talán?
Beteljesült volna mit együtt terveztünk?
Az, hogy majd egy nagyvárosba költözünk?

Sok kérdés járná át a gondolatait,
S azok közt próbálná megoldani mindennapos gondjait.
Sok volna az mit elmondani nem lehet,
Ezért írok én is inkább verseket.

Csak biztos lehetnék abba, hogy egy hangyányit még szeret,
Ha tudnám, hogy nem akar vízbe fojtani engemet.
S ha már ebben megbizonyosodtam felkeresném egyb?l,
S elbeszélgetnék vele err?l a kis versr?l.

Csak legyen úgy ahogy az élet akarja,
Táruljon ki felénk az Isten jóságos két karja.
Teljesüljön mit néki szívemb?l kívánok,
Hisz megérdemel mindent mit az Isten ádott.

Búcsúzom most és véget ér a versem,
Örülök, hogy megírhattam mit érez a lelkem.
Nagy titok volt ez benne mindmáig,
Ameddig én ?riztem, nem tovább mint idáig.

Remélem e pár versszak nem okoz majd gondokat,
Nem lesz bántó senkinek a fejemben lev? sok gondolat.
Megadatik a boldogság majd néki és nekem egyaránt,
Ha együtt, ha külön de ne szenvedjük el a magányt.

Hisz mindenkinek szüksége van örömre és boldogságra,
Nem a távoli de mégis közeli megváltást jelent? halálra.
Kell a szerelem az életbe mi átsegít a bajokon,
Legalábbis a jelen helyzetben most így gondolom.

Talán nem csak most, s?t biztos, hogy örökké,
Még akkor is szeretni fogom ha nem is lehet szívemé.
Mert megfogadtam s így lesz ez örökre,
Hisz bezártam ?t halálomig az üres szívembe.

...