(bokorrímes csokor)
Lenyugvó nap aranyfelhőjében
Megfürödhetsz fényes dicsőségben,
A szűrt valóság papíron pihen,
Ölelnélek magamhoz szelíden…

(leoninus csokor)
Nap melegében, tűző fényében, közeledik sötét este vaksötétjében.
Föltámad a szél is, ami dühöng is, idefújja mindösszes vaksötétet is.
Hogy villámlás ne zavarja vaksötétet, csak dörög, kényszerítve fellegeket!

Az öregedő tücsök esteli szólamot játszik,
Aztán meg van virág, ami igy este tátikázik…
Az éber bagoly új elemet tesz a szeme mögé,
Hogy lássa a vacsoráját, teszi csőr-felek közé.

Szél kitép kisebb fácskákat, távoli égzengés zavaró… nem tud elfújni gyertyákat.
Eső nagyon esik és a viharban vízszintesen repül… minden vizes, kegyetlenül.
Elkezdődik ágak recsegése, az orkán el röpíti ezeket a… messzeségbe.

Az énekesmadarak félnek, elbújnak kicsikéikkel
A fészek mélyébe. A szárnyukkal látják el védelemmel.
Közben biztos az ördög lépett patás lábbal ki a színre,
Megjött villámlás, vihar meg megy… Így már nem kell lépni vízbe...

Vecsés, 2024. június 14. Kustra Ferenc József- íródott bokorrímes és leoninus csokorban…

...

Hétköznapi pszichológia: én nem kívánkoztam e világba…

(leoninus)
Régen, sokan-mindig mondták folyvást nekem örüljek, szép az élet… ó, Ti örültek!
Éltem átokban élem, öröm semmiségem, hogy jó lehet, lassan semmítőségem.
Valójában a világról sem is tudtam semmit, de megszülettem… azt a mindenit!
*
(senrjon trió)
Ha még Te agyalsz ezen,
Légy át a helyembe, így agyald…
Ilyet akarni?

Ha ismered az éltet,
Vedd sorra… sok lehetőséget!
Ilyet akarni?

Talán lehetnél zenész.
Vagy lehetnél fauna fürkész!
Ilyen kell nekem?
*
(leoninus)
Milyen flancnak kellenének nekem ezek, ha erre vannak spéci tehetségesek!
Lehetne tanulni nappal napot, este a hajnalcsillagot, éjjel alázatot.
Éjjeli alázat tanulása másnak kevés, gyere játszunk társast… női felség.
Ezután meg kell egy alvás, ott aztán csinálsz mit akarnál, de vigyázz, mert ottnincs más!
*
(senrjú)
Millió csillag
Világít éjjel neked!
Huhu, nagyon szép.
*
(tízszavas)
Ugye, hogy nincs olyan nagy titok?
Vannak több világ titkok.
*
(
Pillanat tán’ a legfontosabb
Meg jó, ha te vagy az okosabb.
Gondolt végig, ha már ide lettél,
Igy vagy úgy, valamit tán' csak tettél.
Aki már kiszületett ezen világba,
Anna sorsa majd... véget ér halálába…
*
(Sedoka – két katauta)
Keress, csak keres!
Próbáld keresni a jót,
Egyben a neked valót!

Keress, csak keress!
Próbáld és keresd szépet,
Hátha kapsz reménységet!
*
(Bokorrímes)
Látod alvásban mi mindennek örülhet a szíved?
Örülj a pillanatnak, mert lehet, rövid az élted!

Vecsés, 2024. szeptember 22. -Kustra Ferenc József- írtam: Szuchánszki Aranka azonos c. verse átirataként, a szerző engedélyével és önéletrajzi írásként.

...

Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…

Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.

Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!

Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…

Most már harmadik hete, kidühöngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… nem ócskaság.
A városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek szökőkutakban… Kinek nincs hely, fekszik árnyékban.

Nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló város, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!

Több hete, erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?

Vecsés, 2024. július 16. - íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

...

Süt a nap korlátok nélkül,
De már nem olyan nagy fényül,
Amihez a nyáron hozzászoktunk,
Amikor volt nyári hőség, poklunk.

Fénysugár áthatol a fák lombjai közt,
De már csak hamiskás a mosolya, füröszt
Még ugyan langymelegben és süt
Ránk, de már nem égünk, nem megsüt.

Rozsdásodó levelek közt a napsugár
Új színeket ad a lombnak, csillagsugár
A látvány, mely megfog, áthat, lenyűgöz,
Álomvilág látvány. Ő meg elidőz.

A szűrt, már csak hamiskás fény rabul ejt
Nem birok szabadulni, lassan ellejt,
Én meg nézem a rozsdás, gyűrődő leveleket,
Az azon folyton változónak látszó fényeket.

Álomvilág ez, mely oly’ ébrenlétben tart.
Csodálom természetet, nézem az avart
És az is váltakozó napfény színben látszik,
Lelkem is bolondul, még melegebbre vágyik.

A fű zöldje is mutatja… lassan múlik nyár,
Mely ezek szerint olyan volt, mint egy szekérvár,
Melyet szétver közeledő ősz, de jó ez is
És majd kihasználjuk mi… lesz a jó ebben is.

Vecsés, 2011. szeptember 24. - Kustra Ferenc József

...

Ülök, elmélázok és bennem új gondolat született,
Ilyenkor a régiek, előkeresték pergamentet…
Én a famentest, sietve, míg a gondolat nem veszett.

Mint hithű fűzfapoéta írhatnék… mert ezek is témák,
Hogy nézik az útszéli akácerdőből a virágzó fák,
A halálba menők kezeiben… vannak szép orchideák…

Vagy írhatnék szép verset nektek, mindenkinek meg magamnak,
Vagy csinálhatnék én, üres számban helyet a várt falatnak…
Rájöttem, éhező poétában nincs helye bámulatnak.

Ablakon kinézek és látom, a háztetőkre napfény sugarak hullanak,
Ilyenkor, csak úgy felmerül bennem, hogy minden életutak egyszer elmúlnak…
Pedig az esti égbolton, továbbra is a kis csillagok… sorban kigyúlnak.

Eszembe jutott az is, hogy kergetőzhetnék én viharos élet-széllel,
Közben meg elbeszélgethetnék a rohamosan közeledő végzettel…
Ha megállnék, közben írhatnék egy szép verset, egy nagy lélegzetvétellel.

A famentesre le kéne írnom, rám, meddig vetül élet sugara,
Mi vár még rám… vajon milyen egy öregedő poéta-tanonc sorsa?
Nem is hordok kalapot, de jól megbújik alatta a gondolat...
A gondolat, meg elméletben nekem segít, ledönti falakat...

A nap, ha meg rám süt, csak nézi, ez az öreg bolond meg vajh' mit csinál...
Én fecnire verset írok nektek, nekem az élet már mást nem kínál…
Pergamentem nincs, írok rizspapírra, nektek írni maga a Vitál…

Úgy vélem, rendben, becsülettel végig mentem én a hosszú utamon…
De egyszer ideér a kaszás, és vad suhintása lesz a jutalom…
Utána már, hogy nektek írjak, sajnos nem lesz többé... semmilyen alkalom…
Igazából… bármilyen is az életvég, ezt előre, nagyon sajnálom…

Szemem a messzi távolba néz, érzem, hogy még van hitem a jövőbe,
Nagy vágyam már csak egy van, sokat írhassak Nektek… élet, akkor rendbe.

Vecsés, 2016. május 1. – Kustra Ferenc József

...

Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél?
Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél.
Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját
És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját.

Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor
És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor…
Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy?
Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy…

A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért,
De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért!
Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk,
Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk…

Közben nézzük, merről fúj az őszi szél,
Igyekszünk megfejteni, miről mesél.
Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél
És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél.

Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása.
Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása…
Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém,
Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém…

Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények,
Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények…
A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón,
Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron.

Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem,
Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem…
Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe,
És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve.

Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak,
Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak…

Merről fúj az őszi szél?

Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József

...