Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél?
Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél.
Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját
És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját.

Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor
És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor…
Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy?
Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy…

A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért,
De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért!
Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk,
Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk…

Közben nézzük, merről fúj az őszi szél,
Igyekszünk megfejteni, miről mesél.
Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél
És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél.

Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása.
Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása…
Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém,
Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém…

Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények,
Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények…
A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón,
Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron.

Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem,
Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem…
Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe,
És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve.

Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak,
Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak…

Merről fúj az őszi szél?

Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József

...

A temetőőrnek nem hiányzik a feltámadás,
De, ő biblia ellenes? Vagy az ok egészen más…

Életem halkan dúdoló zenéje, harsogva visszhangzik létem felett…
Életem csak rongy, nincs is neki zenéje, viszont akkor kinek csengetett?

Állítod, hogy én mindig csak azt akarom… ez már végső véleményed?
Nem! Én állandóan akarom! Nyilatkozz, mi erről a véleményed?

Az illatos nyár is besötétedik késő estére,
Vajon, majd gyenge holdvilágnál, nekiállnunk lehet-e?

Sok apró, jó jel, jellemezte hétvégi pihenésünket,
Közben sokágú villám lecsapott, őrülten ijesztgetett.

Örökre ott van fönt a sok csillag, igen jól kapaszkodnak!
De, földről azt látjuk, hogy vannak, amik gyorsan lezuhannak!

Törtető, nagyravágyó embereknek még a szeme sem rebben,
Hogy civilizációt elrontották… az már nincs emlékekben…

Vannak nagy és óriási pénzekről szóló tervek, amiket majd még realizálnak,
Ezek a mintapéldányai az emberiségnek, a felsőfokú képmutatásnak…

Kinek aranyere lett, annak bizony megfagyott a lehelet…
Nem hiszem, hogy jobb híján kézen állva-ülni, nagy élmény lehet…

Hangtalan az arctalan?
Vagy arctalan, ki hangtalan?
Súlyos-e vagy súlytalan
A hang, mely éppen arctalan.

Koros-e az, ki kortalan?
Kóros-e, avagy kórtalan?
Gyógyul-e a gyógyítható,
Gyógyít majd a Mindenható?

Boldog kin azt látom, boldogtalan?
A boldogság vajon határtalan?
Határt szabhat neki ma a holnap?
Állhat új cél az ajtóban holnap?

Vecsés, 2024. június 10. -Kustra Ferenc József- íródott: oximoronban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

...

Álnok fondorlattal, lassan elmúlik a nyár,
És az ősz átcsal ő küszöbén… kapcabetyár
És hirdeti, hogy nagyon jó rejtek az ő hona,
Tél ellen, becsüljük… ő is csak papírkatona.

Önző az ősz, de nyár liliomvére elfolyik,
Itt már semmilyen hites prófécia nem segít.
A nyár ifjonti bája, már nem gyógyír jajra, búra,
Torkot elszorít, hajnali hűvös… a hozománya.

Kínlódásunk már gyötrőn kínkacajba fullad,
Vágyjuk a napfényt, ezen éji holdfény mulat.
Rozsdásodó levelek nyüszítve köszönnek el,
Az elmúlást hirdetik, elmennek a meleggel.

Támad az éj, máris hosszabb, mint a nappal,
Már nem fürdünk Balcsiban éjjel és nappal.
Változás van újakat, változást hoz az ősz,
Tudd ezt, mindig van változás, hiába gyötrődsz.

A fák és a bokrok ezer színben látszanak,
Ezeken madarak, bogarak még játszanak.
Gyönyörködöm bennük, tetsző a látvány,
Megint megértem egy őszt… ez nem hátrány.

Vecsés, 2011. szeptember 24. -Kustra Ferenc József

...

Nyekeregve nyílik ki az ajtóm,
Be kén’ már talán zsanért zsíroznom…
*
(Senrjon)
Van tüzem, táplálni kell,
Tűz a reményem, nem feledem.
Isten! Ne hagyj el…
*
(Tükör bapeva)
Remény
Keményen,
Nyikorgással,
Tolakszik hozzám!
Az ajtóm nyikorgott!
Én döbbentem néztem, hogy
Ajtómat ki... kinyitotta,
És nem lépett be, ki ezt tette.
De zsanér, minek nyikorgattatott?
Úgy vélem, velem, vihar szórakozott!

Úgy vélem, velem, vihar szórakozott,
De zsanér, minek nyikorgattatott?
És nem lépett be, ki ezt tette.
Ajtómat ki... kinyitotta?
Én döbbentem néztem, hogy
Az ajtóm nyikorgott!
Tolakszik hozzám,
Nyikorgással
Keményen,
Remény.
*
(Senrjú)
Nagy az én titkom!
Vakon bízok reménybe…
Ekkora titkot…
*
(Apeva)
A
Tüzem
Erőmet
Melengeti.
Ez a vak... remény!
*
(Bokorrímes, önrímes)
Ugyan már, hogyan éljek ezek után,
Csak lihegjek egy jó nagy ebéd után…
Ajtóm nyikorogna még zsírzás után.
*
(Bokorrímes)
És ne reménykedjen a remény,
Nem feledek, a lelkem kemény…
És ne reménykedj Te vakremény.

Vecsés, 2021. január 4. – Kustra Ferenc József – íródott; Alloiostrofikus versformában.

...

Hogyan működünk(?) - pszichés nézőpontból…

Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez…
A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez...
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez.

Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa!
De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága.
Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz.
És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz.

Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve…
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,

Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság
És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság!
Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél,
És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél…
Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság,
Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság.

Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet,
Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket,
Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket!

A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók,
Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók.

Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon,
Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon...
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon.

Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik,
Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik…
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik.

Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is,
Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is…
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is.

Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból!
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,

Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista
De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva,
Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja.

Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József

...

Ugyan ki tudja, hány perc az élet?
Abban mennyi és milyen a részlet?
Milyen benne a szép és jó, a rossz aránya?
Kinek és sikerének mekkora a szárnya?

Ezeket tudni nem lehet, csak átélni,
Nem marad ki úgysem semmi, nem kell félni.
Lesz, ahogy lesz, ki megéri a hatvanat,
Az majd emlékezhet és elgondolkodhat!

Élettapasztalat nélkül nem létezik bölcsesség,
Bár a fiataloknál kellene, mint kötelesség.
Ezen ritka kivételbe,
Világ jól van felépítve…

Vecsés, 2014. július 20. - Kustra Ferenc József

...