Roskadt kalibák-szegte sikátor;
félrebillent, álmos utcalámpák
sercegnek-fröcskölnek pisla fényt
mocsokrekesztette kanálisra,
rühös hátuk vakaró kutyákra;
félpucér gyerekek kerget?znek;
n?k pöfékelnek fekete kapukban;
cirpelnek a tücskök;
mogorva férfiak vánszorognak
a félhomályban.
Kaktuszsövény mögül
lódög b?ze
száll a sül? tamale illatával.

Fekete csipkekend?ben leány
bámulja biceg? székén
üvegtelen ablakából a bársony ég
tárt szárnyon száguldó csillagainak
kirobbanását.
S mintha dúdolna is a lány:
"Érinthetnélek benneteket, csillagok
(fényetek kézérintésnyire hoz),
a Sz?z képénél lennétek csokor,
a meszelt oltár m?virágai fölött,
hogy Juan hozzám visszatérjen;
hogy visszatérjenek a lusta, tüzes órák
hogy elfeledjük éles szavaimat,
legyez?csapdosásaimat.
Nem tartanék meg, bel?letek, csillagok,
négyet csupán magamnak-
fejem fölött ezt a két kékesfehéret,
fülönfügg?nek,
azt a két narancsszinüt, amodébb,
cip?csatomra."

Lentebb az utcasoron
guggoló legény hangolja gitárját,
cigarettájának füstje hajának
csigái közt göndörödik,
és dúdol ? is, de más szavakat:
"Ne hidd, hogy ablakod ?rzöm,
jobb az új szerelem, mint a régi,
ami már megkeseredett.
Elmúlik minden, ez már a sorsunk,
hosszú az élet, de az ifjuság
egy röpke nap csupán,
próbálj, ha tudsz, szeretni mást,
mert elfogy hamar az égr?l az arany hold
és meghalnak a tücskök
és Szamarkand és Babilon:
puszta sárfalak, homoksivatagban."

...

Szívem kulcsát elveszíthettem hazám hágóiban bárhol,
Zárt zord-rácsos kapuját veszélyeztetve, egy illet?re inthet Ámor.
Egy illet?re, ki minden tekintetét felém fordítja tényleg,
Rám rontanak szerény személyében az elveszett, ?si szenvedélyek,
Ezerszer megbántam már, hogy kitártam bár szüntelen,
Lelkem szúró szívfájdalmából menekülésem nem lelem,
Elmulasztott ígéretek, porig romboltak örökkévalómba,
Majd eljön egyszer - ki bilincsben tart, nem ereszt el - szívem megváltója!

...

A szívem nyugati tája még szüntelen szabadon,
Várva várom, hogy megtalálom egy végzetes napon,
A lányt, ki behálózza gondolataim, a frászt rám hozva,
Lágy hangon mondja ki csendesen: "Szeretlek kedvesem",... sosem kés?,
Annyi számtalan esély vár lelkemre, csak egy merész n?,
Kell nekem, csak rá vágyom, ki átlátja minden álmatlan valóságom,
Isteni n?re, ki minden tekintetét felém fordítja tényleg,
Rám rontanak szerény személyében az elveszett, ?si szenvedélyek.
Ezernyi alkalom szállt már tova, múltba tekintve: "Miért voltam ostoba?!"

...

Ne égjen, ne fájjon az ?szi elmulás,
Ha egy-egy virág hervadtan porba hull...
Hiszen helyette a jöv? tavaszra
Ezernyi más, szebb virág virul.

-Ne égjen a seb, mint ugy ütöttek rajtunk,
A kiömlött vér bosszuért kiált!...
S százezerszer jobban megbünh?dnek,
akik orozva osztják a halált!...

1914

...

Hanyatló bíborvörös Nap sugara fesse meg arcodat,
Legyek én, és fénye, akik csókoljuk pirosló ajkadat.
A fellegek mögül sóvárgón mosolyogjon reád a Hold,
Ruhád irigyli, amelyet a bíborszín? Nap bemázolt.
És öleljen még, ezernyi csillagsziporkázó sugara.

...

Itt vagyok karjaidban
így ez nem maradhat.
Még érzem a tested
Édes csókod ajkadon.
Az igazság fáj néha
Elmentél,többé nem látlak.
Szívemben érzések helyett üresség
Ég? seb,mi itt maradt
Ezért visszasírom a pillanatot
Mit én elrontottam.
Csak kapnám vissza egyszer
Be kell látni:lehetetlen!

...