Zászlórúdon, zászlónkat csattogtatja a szél.
Kárpátokban, már ezer éve él a magyar,
S bár a jelenlegi életünk, több mint fanyar,
A magyar teszi dolgát, és jobb jövőt remél.

Kárpátok bérce a medence kerítése
És ebben van ezer éve a mi jó hazánk
Itt élünk, dolgozunk és halunk. Itt lesz fejfánk!
A Kárpát medence a magyarok szépsége.

Ezer éve itt lakunk, menni nem akarunk.
Velünk élnek itt kis népek, sokan mások is
És ez nekik, úgy, mint nekünk a hazájuk is.
Nagyon rég a mi földünk... itt élni akarunk.

Vecsés, 2013. január 8. – Kustra Ferenc József - 1848. március 15. –e emlékére!

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül… kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek…

Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.

Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak…

Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.

Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette…
A veszély gondolata meg elkerülte.

Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.

A pilóta tartósan nézett lefele… ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett…
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.

Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.

A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni…

Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni…

Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat…

Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.

A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar…
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.

A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai…
Közben, már felébredtek reményei…

Hirtelen „részegesen” csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig…

Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott… csak jöttek beléjük…

Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó… csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya…

Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje…

De ám, mégis… A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet…
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget…
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet…

Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán… megmenekültek.

De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.

Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt és levitte gépét…
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.

A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.

A zászlósnak is kijárt… szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre… kapitánya mellett.

-VÉGE-

Vecsés, 2015. augusztus 19. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Első világháborús kétfedelűek nem voltak gyorsak
És csak alig hatezer méter magasságban csúcsosodtak….

Az aviatikusok, akkoriban inkább felderítésre repültek,
Persze volt náluk egy rögzített földi géppuska, meg fényképező gépek.
A gépen pilóta, maga a kapitány lett,
Ő volt a tábor parancsnoka, kinevezett.
Hátul ült a zászlós, aki csak tegnap érkezett a táborba,
Miután az aviatikus iskolát, ügyesen kijárta.

Ahogy úsztak a légben a német állások felé, hogy ne mondjanak panaszt,
A kapitány visszafordult és mutatta, az ujjával, húzza meg a ravaszt.
A zászlós megértette, hogy most ki kell próbálni a fegyvert.
Lőtt egy hosszú sorozatot, így próbálta ki a gépfegyvert.

Lenézett a tiszta légben, le a földre, de nem tudta, hol vannak,
Pedig iskolában tanulta, eleget tett a feladatoknak.
Elővette a térképet, lázasan kereste, a tájékozódási pontot,
Ekkor a homloka köré, a koszorúba kötött büszkeségen, gyorsan bontott.

A fülke ellenzője mögé lehajtotta a fejét, hogy a szélben lássa a térképet,
Aztán nagy nehezen felismerte a táj, váltakozó körvonalait és fellélegzett.
Az országutak, mint frissen mázolt, gyönyörű pántok kígyóztak mezőkön és erdőben,
Aztán felismerte a száznyolcas magaslatot, és úgy érezte, bent vannak a révben.

Közben a tágas és kopár tét körülöttük maradt, de a fiatal fiú úgy érezte,
Most nagyon boldog, ezt vágyta és a látóhatárt elborító alkonyat csendjét élvezte.
A föld is lassan rózsaszínűvé vált, a lövészárkok, halálos, kék patakként folydogáltak.
A Reims-i katedrális és az őt körülvevő házak népei még egyszer megcsillantak…
Az volt az érzése, mintha a kis, törékeny repülőgép csak állna a levegőben,
És együttesen, elmerengve néznék a nap haldoklását...sötétedő, lázas légben.

A zászlós arra riadt fel, hogy egy elfojtott, szétoszló zaj csapja meg a fülét,
És lenézve látta, a gép alatt puhán himbálódzó füstgolyó közelségét.
A zászlós nem ijedt meg, még csak ez volt az első bevetése,
Minden tetszett neki, a gránátfüst meg, mint virág ékessége…

A kapitány tudta, hogy ebben a magasságban lelőhetik és már sötétedett.
A gépet így hazafelé fordította, a zászlós készített már felvételeket.

Az est, sötétedő kék hamuja, mint fénylő por lepte be a földet.
Az est hűvösségében lassan el is érték messzi repülőteret.
A zászlós túl volt egy bevetésen, az elsőn és lőtte a légteret…

Vecsés, 2015. július 18. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

Van ki, még azért harcol, mert nincsen is átok?

Búm a súlyos bánatom,
Mert életszépséget nem látom!
Létem… átkozott.
*
Emberek, nem viccelek
Nem passzió-lehetetlenség…
Átkozott létem!
*
Vagyok: hetedíziglen…
Mit követett el ősi ősöm?
Átkozott létem!
*
Hetedíziglen létem
Mit tehet bűnben elveszettért?
Én mér' kárhozok!?
*
Bűntörténet ideje:
Ezerhétszáz nyolcvankilencben…
Tudás nem oldoz…
*
Megátkozóm… most tán' jobb
Sorsú mennyekben? Engem figyel?
Vissza nincs átok…

Vecsés, 2023. december 7. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként! {El is tudom mesélni a történetem: de 2-3 óra legalább! Bizonyíték hegyeim vannak…}

...

Túl a mezőn, túl mindenen, túl a virágos réten,
Túl a sötét és morajló, gallya törött erdőségen…
Túl a mezőn, túl mindenen, túl a virágos réten.

Ezer éven át vert a sorsunk, de élni kellett,
Ezer éven át a vert sorsunkban élni kellett…
Ezer éven át vert a sorsunk, de élni kellett.

De a nagyok azt hiszik, hogy mi csak kicsik vagyunk,
De a nagyok mért félnek, ha meghallják a dörgő hangunk…
De a nagyok azt hiszik, hogy mi csak kicsik vagyunk?

Isteni kegyelem a magyarnak… magyarnak lenni.
Adni és idegent befogadni… magunkat föl nem adni…
Isteni kegyelem a magyarnak… magyarnak lenni.

Ezer éve itt vagyunk, az óta ez a mi földünk, vész és baj között,
Szeretetünk az óta nem szűnik, most is csak nő menekültek között…
Ezer éve itt vagyunk, az óta ez a mi földünk, vész és baj között.

Volt itt úr a mongol, a török, a labanc, az orosz, de mi szeretettel túléltük,
Volt szabadságharcunk, kurucos, negyvennyolcas, ötvenhatos… túléltük!
Volt itt úr a mongol, a török, a labanc, az orosz, de mi szeretettel túléltük.

Kárpátok közt szinte dúl a magyarok szeretete,
Kárpátok hegyei az itt élőknek örök védelme…
Kárpátok közt szinte dúl a magyarok szeretete.

A mai történések is igazolják a magyar tud szeretni, sőt hazát is szeretni,
A mai történések is igazolják, hazaszeretetünk nem múlik! Jó hazát szeretni!
A mai történések is igazolják a magyar tud szeretni, sőt hazát is szeretni.

Vecsés, 2022. március 14. – Kustra Ferenc József - íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

...

Nem tudom az élet miért olyan mint egy dzsungel?
Másnak nem? Én érdemeltem e jót? valamivel?
Folyton fába, bokorba, vadállatba ütközők,
Kerülném ezeket, de? csak beléjük ütközők.

Az élet tengerén nekem is van álomhajóm,
Mi kivezethet a viharos vízből, ezt szomjazom.
Mondják az élet üstökös, enyém csak trükkös,
Nekem már minden döfős, göcsörtösen tükrös.

Keresztre feszít a létem, ezzel kész?
Tekintetem mereng, sűrű ködbe vész.
A vérem majd belep és paplanként eltakar?
A jótékony lombfüggöny örökre betakar?

Ahogy a távolba merengek könnyeim peregnek,
Meditálok léten, belőlem síró szemek kinéznek.
Erőm lassan elhagy? miért hagysz el Istenem?
Már bizony csak szenvedek, megszakad szívem?

Óriás boa átölel, de nem kellek már,
Csontomat majd lerágcsálja a jaguár.
Nyíl méreg béka lassan átmászik rajtam,
Harcom véget ér s egyedül maradtam.

Még azt mondja a jaguár, látom, nem mozog az ajkad
És látom, hogy végigfut a félelem, borzongás rajtad.
Azt gondolom én, hogy igen jól látod bundás,
De az élet nem egyszerűen csak így sommás.

Elátkozott az én életem,
Mert közösségi ember lettem.
Nem születtem én falkavezérnek,
Rabszolgája lettem a létemnek!

Ha fáj a szó és lúdbőrös a hátad, vigaszt vársz,
Nem vágysz mesékre, törékenyen csak egyedül állsz.
Gyermekkori álmaim? olyan szépek,
Elmúlóan tündöklő álomképek?

Zúgva-bőgve robbant fel a láva? és hol még a vége,
Elsodorja erdőket, bujt állatot? mi ember léte.
A keserűség hatalmába kerít,
Valószerűség, hogy lelkem meg vonít.

Csöpörgő esőben ázok? de fázok!
Nincs esernyő, mi megvéd, hát átázok.
A halál a koronatanú a daloló múltjáról.
Mosolya, vidámsága, az öröme, eltűnt útjáról?

Jóm nem sok volt még ó, ezen a földön
Bár szivárvány ragyog, égen és földön
Alulról a lomboktól nem látom? Ó, de régen
Aprócska koromban volt ilyen, vágyó élményem.

Ez van? én így éltem életem zömét,
Nekem ez jutott, az örök félsötét,
Sőt, a tévedésből belém lőtt sörét!

Nem vagyok én szabó? álmot már nem varrok magamnak.
A vadállatok mik? belőlem harapni akarnak.
Tengerész sem vagyok, mégis kint vagyok az élet tengerén
És tán úgy végzem, mint hajótörött, lassan, jól elmerülvén?

Arcomat borítja a vér és a halálveríték,
Neszezés nélkül múlt az élet, dzsungel a teríték?
Itt csak döghalál van? itt sehol nincs senki,
A dögcédulámat? ki az, ki letépi?

Vecsés, 2012. május 26. ? Kustra Ferenc József

...