Nincs apelláta, nem lehetek renitens,
Nem vagyok már érettségiző eminens…

Érettségim van és ballagok az életúton,
Érett vagyok, én már csak elmerengek a múlton.
De nem azért, mert nincsen jövőm! Ó azt még élem,
Igyekszem élvezni, ha hóesésben lesz részem.

Majd megyek az állatkertbe, simogatok orrszarvút
Vagy megyek a hegyekbe és bejárom, mi ősvény út.
Lemehetnék akár Tiszára és kishajóval hajókáznék,
Oda velem eljöhetnének, barátomék, a Poétáék.

Mindezt nem kell megtagadnom, majd jövőre kezdem,
Csak előbb jön a szilveszter, azt jól át kell élnem.
Lassan sötét el is kezdődik, feltekintek az égre,
Azt gondolom, újév lesz mire ennek az éjnek vége.

Nincs apelláta, nem leszek én renitens,
Én… rég voltam érettségiző eminens…

Megesd, év vége jő és lásd a szilveszter került elő
Az éjféli pezsgős köszöntéstől jön az öröm elő.
Ha majd elérkezik az év vége, múlassunk, remek lesz, de
Jókedv domináljon, esetleg gondolatunk szálljon messze…

Ha az élet gyötör, változtatni kellene,
Szilveszterkor fogadd, úgy lesz… akár lehetne.
Éjfélkor durranjon pezsgős üveg, repüljön a dugó,
Jókedvvel koccintsunk, senki ne legyen nagy medve… morgó!

A szilveszterest, petárda szikrázó, csillámló fényülete,
Újév hóviharos, fergeteges mást, évhozó lendülete…
Ha majd elsején kinézek és a táj ködös,
Kiszólok: emberek! Boldog újév is közös…

Nyomás tovább, jönnek az újabb és újabb évek,
Éjfélkor kortyolom a pezsgőt érzem, hogy élek.
Gyerekek! Ünneplők! Szilveszterkor együnk, igyunk, meg táncoljunk
És éjfél után új élet folytatásba végleg kirándulunk!

Így teszek, nincs apelláta, nem vagyok én már eminens,
Én bizony úgy teszek, jövő évben sem leszek… renitens.

Vecsés, 2013. december 8. – Kustra Ferenc József- íródott: szilveszteri önéletrajzi írásként…

...

Megint elmúlt egy év annak, aki megérte,
Aki meg itt maradt velünk, az megértette,
Hogy az élet nem áll meg, idő tovahalad,
Tesszük tovább, amit kell… utunk odahalad.

Szilveszter éjjelén eszünk, iszunk, mulatunk,
De ezzel az is jár, hogy egy évvel elmúltunk.
A részünkre kiszabott életből is már kevesebb
Újév vár ránk, bár lehet… élvezetesebb, nemesebb.

No, de hagyjuk ezt és mondjuk, hogy mi majd, megváltozunk?
Sokan megfogadják, de nem tartják, át nem változunk!
Azt azért megígérhetjük magunknak, hogy kicsit jobbak
Leszünk, másokra odafigyelünk, s rosszak nem vijjognak.

Azt fogadjuk meg, hogy mai naptól kicsit jobban figyelünk
A családra, a szeretteinkre, együtt élni segítünk
Nekik velünk, mert bizony velünk sem könnyű
Van rigolyánk, hobbink, másnak az nem habkönnyű.

A szeretet lángja most, nagyon lobbanjon fel és mindenkiben égjen
Folyamatosan, jövőre, állandóan, igen, végig egész évben.
Ne érjen senkit kudarc, csak sok, nagy siker,
Járjunk egész évben egyenes gerinccel.

Vágyódjunk arra, amit az újév hoz,
Lesz benne jó, újév rosszat átlapoz…
Örüljünk fáknak, erdőknek, mezőknek,
Ne akarjunk rosszat más embereknek,
Ne számítson, ha ketrecben laksz, ha idomár ostoroz,
Uralkodj magadon, emelkedj felül, jót megsokszoroz…
Az se érdekeljen, ha vadon a hazád és nesztelen üldöz
A halál. Lépj ezen is túl, várd, élet majd bizton beezüstöz.

Nem kell semmit sem megfogadni,
De tán’ meg kellene változni,
Figyelni a jót, és a szépet,
Szépíteni a mindenséget.

Mulassunk év végén-elején, koccintsunk
A jobb jövőre, és csókot is cuppantsunk…
Kortyoljunk bele a pezsgőbe, tárjuk ki szívünket,
Tiszteljük egymást, hogy sokan szétvigyék jó hírünket…

Viseljük a sorsot, ahogy meg van írva, méltósággal,
De nem kell, ne álljunk harcban az egész, mocskos világgal.
Ezt tegyük és minden biz' jobb lesz,
A világban a helyünk jobb lesz

Vecsés, 2011. december 30. – Kustra Ferenc József

...

Konklúzió Tankákban:

Mikor a bántó zajt csend szövi át…
Mikor sokágú villám elvakít…
Mikor menekülünk a folyón át…
Mikor az ég, a létből kiszakít…

Ha majd úgy érezzük, nincs már tovább…
Ha nem jó az, hogy neked tenni kell…
Ha majd úgy véljük, hogy így ne tovább…
Ha itt az idő és már menned kell…
*

Érzések, élet?
Érzés nélkül nincs élet!
Érzés hatalmas…
Tedd, amit érzel, csináld,
Különben élted, zilált!
*

Érzéssel teli?
Érzés vezeti éltet!
Érzés szabadság?
Hogyha az élted, zilált
Tedd, amit érzel, csináld!
*

Érzés teli vagy?
Érzésed, irányítód!
Érzés elural?
Tégy Te úgy, ahogy érzed,
Más érzést nem kell kérned!

Vecsés, 2014. június 4. – Kustra Ferenc József

...

Lassan, de biztosan kialakul a tél…

Dér, mint egy festő
Jégvirágot rajzolgat.
Olvasztó meleg.
*
Legzordabban jő
Hideg idő, meztelen…
Fagy sugárzása.
*
Nem jeltelen a
Hideg, mindenhol jegek.
Korcsolya idő!
*
Jégpáncél kemény,
Bizton' rá lehet menni.
Korcsolyapálya.
*
Jégen elesni
Fájdalmas és kékfoltos.
Sajgók a sebek.
*
Vastagon fagyott
Tó mélysége nem számít.
Csúszkálni szabad.
*
Patak vágyait,
Partok tartják kordába.
Be is fog fagyni.
*
Éji sötétben
Folyó vize fekete.
Partnál befagyott.
*
Jégszirt torlódik
Csendes folyóvíz felett.
Beásott halak.
*
Jégcsapok, híznak,
Már majd’ mind totemoszlop.
Köd nagy segítség.
*
Siklunk, mi ketten.
Siklik velem... képzelet.
Tükörsima jég.
*
Kint úgy zörögnek
Jeges ágak. Szél zenél.
Összehúzódnak.
Vecsés, 2016. december 20. - Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso féle haikuban és senrjúban.

...

Hétköznapi pszichológia - Messze vagy de, most megvallom, amit érzek irántad?

A szerelemet vallani, végzetes vallomást,
Jól elmondani, hogy éppen ez van? és semmi mást...
A szerelem az, ami át tudja törni a határokat,
És ha szerető pár összefog, áthág nagy akadályokat.

A szerelem öl, butít, mondják, nyomorba dönt, megbocsát
De folyvást bocsátja magából, a ragyogó fénysugárt.
A szerelem elszigetelt sziget, életóceán közepén,
Csak ez a fénylő, lánglobogás haladjon? párocskát követvén.

A szerelem, álom és csoda, két ember ékessége?
A szerelem, lélek színek választéka, a szív kincse?
A szerelem, élet körénk fonódó, betakaró burka?
A szerelem, a termékenység völgye, termékenység szikla?
A szerelem, mellkason taposó vágy, édeskés veszedelem?
A szerelem, sárba taposó, vagy égbeemelő érzelem?

Van, élet állomás és mindegy, ha üres, fő, hogy meleg?
Szerelemes pár, ha összebújik, akkor nem didereg.

Vecsés, 2015. február 1. ? Kustra Ferenc József

...

…az élet színpadán…

Zarándok lelkem, eredendően, velem együtt útra kélt,
Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt.
Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket,
Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet.

Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
Életem maga volt az én keserűvíz tengerem…
Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában,
Mezítláb és boldogan sétáltam, lélek álmában.
Páncélozott szó sem védett soha,
Élet vad volt velem és mostoha…

Sokszor gondoltam én, hogy majd tán' a következő hajnalon
Reménnyel ébredek, s áttörök a festett, díszlet falakon.
Az élet, öblös hangon, lekushadva csak hallgat,
Várnám, hogy vigasztaljon, de ő nem olyan alkat.

A pokol kapuja nekem, velem szemben lévő súgólyuk,
Onnan ordítják, mit akarok én… szól, mint egy robbantólyuk…
Nem hallották meg kesernyés, édes esdésem, tomboltam, sírtam,
Pedig volt, hogy fejemre darabos, szürke, meleg hamut szórtam.
Ordítottam belül, de nem hatott a szavaim fürtös hada,
Mi kellene még, hogy messze hallatszana szavam csengő hangja?

Az életkalitkát a létem, legott rám is zárta, gyorsan…
Én meg dalolgattam csak úgy magamnak, halkan, tán' boldogan…
Amikor megesett, nem volt gumicsizmám, maradtam a sárban,
Egyedül… térdig maradtam, nem múló, gallytörő szélviharban.

Volt, hogy hidegben hallgattam, mit dobolt a didergő fák ága,
Lehet, hogy azért nem aludtam jól, mert jaj, hideg volt a párna?
Látomásomban tüzek gyúltak és láttam, hogy ül tort a halál,
Közben le-föl röpködött egy fekete madár! Ez volt, teszthalál…

Angyalok, lehet, hogy közben pihentek, kószáló felhők szélén,
Füstokádó kéményű házaknak, közben meleg volt a mélyén.
Láttam azt is, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!

Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
Életem, oly’ derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott.

De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt…
Ím, vágyálom marad… pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.

Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfény sugárból…

Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak, vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog, vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni…

Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek…
Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek…
Majd cinkosan kacsintanak a verebek…

Vecsés, 2015. március 29. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként

...