- Shei Min -

Oly áldott a te két kezed,
Hogyha bel?le sz?hetne a len,
Nem volna egy virág se szebb
A réteken.

Oly gyöngéd kis lábad nyoma,
Mint lepkeszárnyon lehellet.
Nesztelen úgy suhansz tova,
Mint égen a karcsú felleg.

Hangod oly édes, tiszta, mint
A fülemile-dal a csalítban.
- Mint nyírfa, ha tavaszi szélben ing,
Úgy suttogsz halkan.

Szépek az ifjú barackfák,
Virágos virágaik dísze,
De sugárzóbb a te pompád:
Bár hajad éjfekete.

Te vagy a virágok virága,
Madárdal, tavasz és felleg.
Csak messzir?l áhítlak vágyva,
Tudom, sohse ölellek.

Mégis, - ha nézlek,
Nem bánok madárt, lepkéket.
Hogyha meglátlak,
Felejtem a tavaszt, a fákat,
A virágot, földet, eget:
És nem irígylem
A boldog isteneket.

...

Ki vagy Te,aki elveszed el?lem a szépet,
Míg könnyeim megáradt folyóig érnek?
Ki vagy Te,aki elrejted el?lem a szádat,
S elveszed ízét az édes boldogságnak?
Ki vagy Te,aki ha rám néz ragyogva,
Némán a sötét csillag is megáll égi vándor útján?
Ki vagy te,aki nem ismer se jöv?t,se múltat,
A legforróbb könnyek mégis Te érted hullnak?
Mondd!-Ki vagy Te?
-Szívem egyetlen örök szerelme!

...

Mid?n a hajnal elveri álmomat,
S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép! te t?nsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.

Ez ?! ez ?! kiáltom, s csókomat
A képnek hányom részeg?lt hevembe.
Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe
Így s?lyede, elfogadván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint egykor vele,
A titkos, édes, boldog suttogások,
Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.

S mid?n ezt ?zöm, mint egykor vele,
Kél a nap, s bél? a jaloux-nyiláson,
S sugárival kör?le glóriát von.

...

Minden virágát életemnek,
Melyet még sorsom nyújtogat,
Vidám vagy gyászló szín alatt,
Örömimnek vagy keservemnek,
Barátság s Szerelem,
Tinéktek szentelem.

Minden virágát életemnek
Vígan f?zöm hajam kör?l,
Az ég borong és felder?l,
S tavasszal új rózsák teremnek,
Barátság s Szerelem
Míg ti laktok velem.

Minden virágát életemnek
Hervasztja sírom egykoron,
S túl földi kényen s bánaton
Ott szent nyugalmát enyhelyemnek
Barátság s Szerelem
Karjaitokban lelem.

...

Vándor Remény csapongva jár,
Örömre hív, de búra vár;
Távolra mint hajnal pirúl,
Közel sötét éjként borúl.

Tenéked, ó bús Szerelem,
E rózsabimbót szentelem;
Nyájas, piros, s illatja szép,
De hajh tövíse szívet tép!

Föld-e lakod vagy fenn az ég?
Ragyogj felém örök Hüség!
S virágra mint harmat ha húll,
Enyhítsd e kínt mely bennem dúl!

...

Volnék csak kis madár,
Röp?lnék szárnyakon,
El, szép hazám felé,
H? szívem merre von;
Túl erd?n, túl hegyen,
Merr?l a nap felkél,
Virúló part felett
Lyánykám hol búban él.

Lassan szállonganék
Mint esti fúvalom,
Forró szerelmeket
Csattogna bús dalom;
S elszenderíteném
A lyányt zengésivel,
Hogy édes álmain
Képem víradna fel.

Látnám, mint gyúl felém
Hullámzó kebele,
Hév ajkán, hallanám,
Nevem mint zengi le;
S az álomkép után
Felnyitván karjait,
Örömcsepp fénylené
Végig lángarcait.

Mint lepke harmatot
A rózsa bájölén:
O reszket? könycsepp
Felszívlak téged én!
S er?d balzsam gyanánt
Átfolyva mellemet,
Megenyh?l majd sebem,
Mely most kínnal temet.

...