Szeress ha fáj, ölelj, s utálj.
Mert amit nem látsz, az nem fáj.
Amíg ölelsz, addig nem kár.

De ha egyszer elengedsz,
az életeddel fizethetsz.
Mert akkor meglátod a valóságot,
amid volt, csak hazugság volt.

De ha örökre velem maradsz,
egy gyönyör? Világot kapsz.
Gyere velem, s megígérem,
az álomvilágból valóság lesz.

...

23 éves leszek.
Minden fáj amit teszek.
Furán hangzik ez az egész
Nem szorult belém sok ész.

Téged hallgatlak a fejembe.
Egész léted a testembe.
Rólad álmodom mindennap,
Csak ne küldj el: kabát, kalap.

Nem bírlak elengedni,
Bújj ide hozzam feledni.
Nem sokra megyek az imámmal.
Szembe megyek én a világgal.

Hogy elveszítlek, attól rettegek,
Hihetetlen mód, rettenet.
A nevemet mélyen karcoltam,
A boldogságunk ellen harcoltam.

Ahogy Isten az embert teremtette
Úgy lettünk egymásnak rendeltetve.
Kett?nkért kelne fel a Nap.
Err?l álmodom mindennap.

...

Egyikünk se sejti, meddig árassza ránk sokiz? illatát az
élet
és milyen hosszú az út, amit magunknak kell kitapossunk.
Kérlek,
gondolj arra, nem tudhatod meddig ölelhetsz, szerethetsz lustán vagy minden ?r?lt
hévvel.
Gondold meg hát, mi számít, mi emel fel, mi csillan fel melletted olyan édes
fénnyel?
Mi az, ami észveszejt?en káprázatos és nemcsak múló
szeszély?
Ami vállal ezer megprobáltatást és milló veszélyt
érted!
Én tudom jól mi az, kusza hálójából, keresem de nem találom a kiutam és most is,
érzem!
Tudom hogy mi az...? Az irántad érzett szerelmem, a kavicsdobáló kisgyermek, ki megtöri a tó sima tükrét.
Belém véste, mint egy fába minden álmodat, olykor áldásával simogat, de néha fájóan belém vájja tövisét...

...

Elmentél messze távol t?lem,
Arcodat keresem a messzeségben,
Szeretném a szádat ezerszer csókolni,
Szeretnélek Téged nagyon Szeretni.
Ahogyan beszéltél nagyon fájt nekem,
Másnak hittelek, de te elhagytál engem.
De most már belátom feleslegesen szenvedtem,
Csak egy fiú voltál, akit valaha szerettem.

...

Van egy személy, kit szívb?l szeretek,
Ki mellett azt hittem, boldog lehetek.
De nem, ez nem így történt.
Szívem darabokra hullajtotta szét,
De már nem fogok többé ránézni,
Nem engedem miatta szívem fájni.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy fájjon,
Tudni kell tovább lépni és én ezt megcsinálom.

...

Most múlik, most szótalan
fájdalmas csendben, most pontosan
Elmuló, haldokló szavak
még belém hasítanak.

Engedem, had áradjon szét mérge
szilánkos lelkemen
Had ölje meg minden apró,
könny? reményemet

Had öltözze fel a feledés
köntösét,
Had hordja szét a szél, minden
szúró porszemét.

Most múlik, s Te engeded hogy szenvedjek,
még kicsit tomboljon pusztítson,
még érezzem,
Mert most múlik...most...ebben a pillanatban.

...