Csak néha fáj, csak néha éget
A régi bu, - a fájdalom...
S érzem, ha vágyva széjjelnézek
Hogy lelkem lelkével rokon.

Csak néha hull ki egy-egy könnycsepp
Ha már csordultig telve van...
Csak néha várom, hogyha jönnek,
Hátha ? az, - ki messze van?

Csak néha hallom lágy zenének
A riadót, - csaták zaját...
Csak néha, hogyha áldást kérek,
S éj borítja rám fátyolát.

Csak néha fáj bús magányom,
A néma ?sz, - a hervadás...
Csak néha, hogyha vélni látom,
S h?s álom karja ölel át.

Csak néha ég ... de ki se látja
Eltitkolt könnyem, sóhajom...
S a reményt, mellyel rá gondolva
Dics?bb jöv?r?l álmodom!...

1914

...

Fáj,hogy ezt tetted,
Hogy szerelmem neked semmit sem jelentett.
Fáj,hogy megcsaltál,
Majd szemrendülés nélkül szemembe hazudtál!
Fáj,hogy ?t szereted,
De elfogadom,mert boldog vagy vele.
Nem értem mért ?t,
Hisz fájdalmad csak miatta n?tt!
Én szerettelek,mindent megtettem,
De úgy látszik én csak ezt érdemlem.
Remélem boldog leszel,
S szíved többször nem töri össze.
Remélem megadja neked azt mit én nem tudtam,
S csak boldog együtt töltött órák kísérik utadat.
Szeretlek! Ezt tudd!
Kicsi szívem még egy ideig biztos érted dobog!

...

Egy barna srácról szól ez a dal,
19 éves még oly fiatal.
Hozzá hasonlót még nem találtam,
Úgy örül a szívem, ha ?t meglátom.
Fáj, hogy ? ott és én itt vagyok,
Ha átölel a csend csak rá gondolok,
Lemondani róla soha nem fogok.
Könnyáztatta arcom eltakarom el?le,
Nevetne - kitellene t?le.
Kergetek egy álmot, melyet soha el nem érek,
Csalódott szívvel örökké remélek.
Nem sírok, ha más öleli át,
De nem tudtam, hogy ez ennyire fáj.
Fájó szívem nem gyógyul meg soha,
S ennek bizony te vagy az oka.
Igazán kár, hogy nem engem választottál,
Hogy úgy gondoltad a szóért is kár.
Te vagy az oka, hogy gyötör a bánat,
Nem gondolok rád, hisz az emlékek is fájnak.
Vedd karodba ki t?lem elrabolt,
S ne tudd meg soha, hogy
Ez nekem egy szomorú lecke volt.
Ma már nyugodtan ejtem ki a neved,
Ma már nem reszketek tekintetedt?l.
S soha senki nem fogja tudni,
Titokban foglak örökké szeretni!

...

Jön az ár, mely messzire sodor!
Elvisz t?led, vissza nem hoz többet!
Most így jó, így kellemes,
Sodor az ár, már nincs mi fáj,
Még dalol a hangod, még érzem a csókod,
De lassan elt?nik minden, akár az élvezet a kéjben!
De ne félj, örökre itt maradsz bennem,
Hisz ez a fél év volt a legcsodálatosabb az életemben!
Értelmet adtál létemnek, most mégis indulok,
Elmegyek messzire, mert így most jobb nekem!
Megmagyarázni nem tudom, csak szerelmem repülni hagyom,
Mert szállni akar a magasba!
S, nem jön vissza soha már!!!!
De a szeretet megmarad!
Te itt leszel bennem mindhalálig!

...

Álmodtam egy srácról, ki soha sem élt,
vad idegen földr?l, hozta ?t a szél,
puha haja selymes, szeme ragyog rám,
mégis mikor eljön, szíve az enyém,
nem szól a gitárom, szívem meg remeg,
el kell feledni téged, hiszen te mást szeretsz,
gyere ide párom, édes kicsi srácom,
add ide a szádat és aztán menj tovább.
úgy fáj minden emlék, ami bennem él
hosszú évek múltán, emléked vissza tér,
soha! soha! nem kell olyan srác,
aki engem megcsal, s aztán megy tovább.

...

I

Az emelvényen, simítványon
Találkozunk minduntalan.
Nézlek sováron, szólni vágyón,
De mindamellett szótalan.

Ha elt?nsz egy-egy pillanatra,
S nem látlak, majd elolvadok.
Szemeidet rám ragyogtatva,
Ajkam, szivem dermedt, fagyott.

Irígylett, boldog átlag-lelkek
Vesznek körül, könny? nekik!
A vallomást, hogyan szeretnek,
Levelez?-könyvb?l szedik.

Mit mondjak én?! - Oh e dolognak
A vége még botrány leszen...
A lábaim már úgy inognak...
Atlas se bírja el szivem!

Kétségbe esve, elbolyongva,
Hol senki nem jár, egyedül,
Szerelmem a sür? vadonba
Vigaszt keresve menekül.

Csöndes, homályos rengetegbe
Egy régi várnak romja, im
Leülök a profán jelenbe
Mélázó omladékain.

Elmélyedek a messze multba,
Mid?n telt szívü lovagok
A szépek lábához borulva
Nyögték: szeress vagy meghalok!

És elég volt a szépnek ennyi;
A lovag is célt ért vele.
Ki nem nevette érte senki,
S a rend?r sem fülelte le...

II

Szegény fejem, mit is viódol,
Hogy honnan e nagy fájdalom?
Hisz tudhatod te azt nagyon jól,
Mi voltakép az én bajom.

Hogy nem tudok szeretni lanyhán,
Csak szertelen, szörnyen, nagyon.
Úgy ég a vérem, mint a kátrány
A tengeren kigyúlt hajón.

Mint a salétromos rakéta,
Mely égbe vágyva, sustorog.
Er?lködését mosolyogva
Nézik le fényes csillagok,

Akiket meg se közelíthet,
S még le sem ért, elég a láng...
Elvesztve üdve az egeknek
S a földi kéjnek egyaránt...!

...