Amióta elment, borús ?sz van nálunk,
Mint egy nagy temet?, oly kihalt a tájék...
És nagy világban, - e nyüzsg? vásárban
Úgy bolyongok szerte, mint egy beteg árnyék.

Amióta elment, ugy bánt a sok emlék,
Ugy fáj az a sok-sok esti alkonyóra...
Mikor mások annyi szines mesét sz?nek
S én egyedül térek fáradt nyugovóra.

Amióta elment, ugy vágyom a napnak
Egy-egy fölcsillanó, lopott sugarára...
Amióta elment, ugy zokog a lelkem
Sok, megtalált, régi, bús melódiára.

Amióta elment, ugy hiányzik nékem,
S ugy szeretnék sokszor Maga után szállni...
Hajnalhasadással, csillog hullásával
A régi helyeket együtt összejárni.

Amióta elment, - üres az élet,
És megfakul lassan a sok szines álom...
Amióta elment, - hajnalhasadással,
Csillag hullásával mindig - visszavárom!

1914

...

Itt nálunk már ?szvirágok nyilnak,
Végig tarlott mez?kön söpör az ?szi szél...
-Valahol messze, sziklabércen, rónán,
H?söknek homlokán vérrózsa kél.

Itt nálunk elsárgult levelek hullanak,
Beboritva hosszu, tétova utunkat...
-Valahol messze, srapnelek nyomán
Lángoló, ég? vérrózsák virulnak.

Itt nálunk sápadtan dereng a hajnal,
S zörg? haraszt kiséri a lábunk nyomát...
-Valahol biborra vérrózsák festik
H?si napoknak fáradt alkonyát.

Itt nálunk már ?szi fuvalom rezdül,
És száll el messze népek imájával...
-Valahol elvegyül vérrózsák illata
Sebesülteknek hörg? sóhajával.

Itt nálunk mindig örök a remény,
S örök hittel nézünk eléje a napnak
-Amikor messze, vérrózsák nyomán
Diadalvirágink újra kifakadnak!...

1914

...

Aludjatok, vágyak,
Ne zokogjatok,
Csicsíjja, ti bágyadt,
Rekedt sóhajok!
Szállni a magasba
Minek már, minek már,
Te szív, árva, balga,
Pihenj már, pihenj már!

Aludjatok, vágyak,
Vár az alkonyat,
Fáradtak a szárnyak,
A nagy árny fogad,
Szállni a sötétbe,
Minek már, minek már,
A nótának vége,
Pihenj már, pihenj már!

...

Jó volna ilyen édes-álmosan
ráfeküdni egy habszín? felh?re,
amíg az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, bíborfény? reggel.

Felejtve lenne minden lomha kín,
álmot súgna illatosan, ágyam:
vattás-pihés hab, leng? grenadin.

És az Isten sem nézne rám, haraggal,
csak mosolygva suttogná a szélben:
szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.

...

Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már
Az uccakövez?k is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a k?.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.

Dolgos két karod is oly h?s
Mint ez a nagy csönd? folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.

Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.

Csönd van
A virágok most megbocsátanak.

...

Szobánkban heverészve pihenünk.
Az etikett most nem parancs nekünk.
Künn zúg a téli szél; magunk vagyunk,
S ott a sarokban egy pár cirmosunk.

Egymással ?k is épen játszanak.
Nem látnak ?k se most, se hallanak.
Nézzük csak, mit csinál e két hamis.
Vagy nem tanul-e holtig a pap is?

Majd szembe áll, hemperg, majd megszalad,
Pofozkodik a hím az ágy alatt,
De oly hizelg?n, kér?n, kecsesen...
- Ha mi is így? mit gondolsz, kedvesem?

Csak nincs is édesb lelki élvezet,
Mint megfigyelni a természetet,
Tanulni t?le filozófiát:
Mienk, mig elfeledjük, a világ!

Az állatokban is, ha nyár, ha tél,
Hozzánk az isten példákkal beszél.
Gyönyörüen dalol a csalogány,
Azért szeretni nem csak ? tud ám.

Szivünk gyönyörrel oly teljes tele,
Hogy szinte elfáradtunk már bele.
Mit most nekünk a más izlése itt?
Kövessük, ami nekünk jólesik.

Mi mindent nem miveltem már veled!
A szemeimmel majd megettelek;
Aztán izenkint harapdáltalak,
És rágicsáltam a kis ujjadat.

És mégis érzem, ez mind nem elég!
Jó volna tán egy kis keserüség?
Jer kis bolondom, jer hamar, te kis
Cicus, pofozzuk egymást el mi is!

...