Űz ez az élet, mint egy nagy nemes vadat.
Vajon lesz-e jövőre vetés?
Nem akarok tányérján lenni egy falat.
Aratás is lesz, nemcsak vetés?

Űz az élet, de bánom is én, jő már a szilveszter.
Nemsokára új életünk lesz?
Búcsúztatjuk óévet, ünnepeljük az újévet.
Ragaszkodok őszinteséghez…

Nincs már katonasága az országnak.
Én berukkolok, majd... újévbe.
Bízok, hogy kapok egy csajkát magamnak.
Remélem, beérünk a révbe.

Ha majd, éjfélt üt az óra, óév a végét járja.
Lenyomok egy pezsgőt, életre.
Nézem, mikor lesz már a ramazúri, énem várja.
Lehet... vetemedek még egyre.

Konstatálom, az idén én is öregedtem,
Majd így jövőre többet mondok.
Lassan múlóban van öregedő életem,
Tényleg öregszem! Úgy borzongok…

Majd éjfélkor lövök én pár petárdát.
A maradékot visszaadom.
Ember, ne lője el mind az öt ujját.
Miért maradt meg, nem firtatom.

Éjfélkor majd üt nekünk a gong óránk.
Köszöntjük egymást, megölelve.
Kinézek, látom havas a diófánk.
Mulatságot ezzel növelve.

Pezsgőt bontunk, izgulunk a jövőért,
Kimegyünk a hóba szánkózni.
Pont éjfélkor koccintunk a jövőnkért,
Kívánjuk együtt: felzárkózni!

Vecsés, 2013. december 17. – Kustra Ferenc József

...

Emberek a szilveszter egy nagy örömünnep, mulassunk!
Együnk, igyunk, táncoljunk, újévbe végleg kiránduljunk!
Így teszek, nincs apelláta, nem vagyok én ellenálló,
Magammal szemben, jövő évben sem leszek szembeálló.

Micsoda illatok szállingóznak a levegőbe?!
Virsli illat érzik, engem is kínálnak belőle,
Ami el is fogadok, mert szeretem mustárral,
Ez bizony az mi jó, amit nem eszek félvállal…

Majd ha éj idején felvillannak a petárda fények,
Én sajna, nem leszek része szilveszteri őrjöngésnek.
Fáradtságukból, eltelt évek most megálljt parancsolnak,
Gondolatok rezignáltság mosolyában lubickolnak.

Éjfélkor kortyolom a kis pohár pezsgőt és érzem, hogy élek.
Jövőre is lobogni fog élet lángja, ellenállni vétek.
Fogadkozunk vagy sem, élet nem áll, tovább folyik,
De szilveszterkor örüljünk, most vannak a murik!

Jövőre is találkozunk, folytatjuk életet… remélem.
Én tudd, hogy az élettradíciót folyvást, hűen követem,
Nyomás előre, jönnek szembe az újabb és újabb évek,
Néha pihenni is kellene, de vajon vannak-e révek?

Vecsés, 2013. december 13. – Kustra Ferenc József

...

Lelkemben a múlt a kincs, de szépség sosem tart örökké,
Ahogy öregszek, több a múltam, út így válik rögössé…

Életünk a múlt, a jelen és a várva várt jövő!
Olykor kínos, javíthatatlan, lehet, ökörködő.
Van bizony, ha ideért, akkor rögvest irgalmatlan,
Máskor meg sokszor oly' felemelő, sőt szakadatlan.

A jövő, az maga a múltat elsöprő,
És van, amikor olyan, mint lélekvesztő!
A jövő, az eljövendők meghozója,
Meg van, amikor a kóma okozója.

Az élet bizony, hihetetlen gyorsan elmúlik,
Mikor fejed felett az időoszlop lehullik…
Merenghetsz az élet csendjében de, összeomlik.

Elmélkedni az élet múlásán, annyi, mint múltba menni,
Idő múlik, rohan a világ, és ez ellen nincs mit tenni.
Ami elmúlt, késő bánat, vissza nem jön, kár keseregni.

A múlt aurája, szinte minden elől védelmez,
De gondolkozz, nem mindegy a lelked miként vélelmez.
*
Érzed, betemet
A múlt, csak rosszabb lehet.
Nem, mert csak jobb lesz.
*
Múlt, húz és taszít.
Maradj Te igaz ember.
Út… csak előre!

Ha merengek, a csend üzenetet is küld nekem,
Tudom, hogy enyém a saját múlt, nyugszik a lelkem.
A múlt-erő körülvesz, mert ez az én életem…

A múltamon, ha elmerengek, közben megszűnik az idő,
Ilyenkor velem van az emlékem és ebben van az erő...
Merengésem is véget ér, bármennyi a reá szánt idő!

Miközben merengek, el is bambulok, de megy az idő,
Marad a csend, nyugalom, szeretet, ez akkor elő jő!
Megnyugszik a lelkem tőle, mert érzem, ebben a jövő!

Repül az időm, a múltam nekem is folyvást csak nő,
Érzem én, egyre többször kell merengésre az idő.
*
Kopott fényképek…
Pótolhatatlan érték.
Személyes emlék.
*
Emlék értékek,
Múlt idő kitöltői.
Ősiség álom.

Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.

...

A természet mesteri szín orgiáját, szépséget látok,
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok.
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat,
Mintának, és sietek ugyanilyenné tenni a mákat!

Bárhol élsz is, veled van, ott él a múltad,
Voltál Te falevél, lengtél, de meguntad?
Múlt, kergetve üldöz amerre a jövőd?
Lesodort az ősz, növő múltad… üldöződ.
*
A kifakult múlt,
Tüllfüggöny mögött zokog.
Álom elmúlt, nincs!
*
Bámul lefelé a múltad, libabőrösen,
Csak remeg ott fent magas esőfellegekben.
Mese, hogy a múltunk nagyon szép és maga a szeretet,
De ott laknak az öregjeink, mind sokat emlegetett.
A múlt tudja, hogy tőle semmilyen visszaút nincsen,
De, ha belemerülök, talán vigaszt nyújt emlékem…

Az új napunk ha, megvirrad,
Kitárul, mint egy vádirat.
Lelked, ha üres és nem ismeri a múltad,
Sepri legalább út porát, mert ez az utad?

Rengeteget gyötrődök, nagy kín szaggatja a lelkemet,
A régen volt múltban, egész másnak képzeltem életet.
Megannyi szépet álmodtam, de közben életet,
A sors nélkülem, egy pillanat alatt… tönkretett.

Ha úgy érzed, fojtogat a múlttól való félelem,
Akkor vagy Te, aki a saját múltadtól védtelen.
Érdek szülötte a sok érvek, mint falon a régi képek,
Lelkedet lehet, hogy nagyon kitöltik a hiány-érzések?

Van rajtad valami, amire szüksége van a jövőnek?
A gyávaság börtönéből a hamis arcok előjönnek!
A múltam fehér, izzított acélként köröttem tekereg,
Kerítést döntenék, jéghegyet, de, mit akarok… gyermeteg.
*
Jelentős homály
Felfedése… tisztázás.
Fáklyalengetés.
*
Az összetört lélek aprócskára tört darabjai,
Az enyémek, örökre, én vagyok a sehonnai…
Itt már a szeretet, együttműködés nem tud adni.

A jövő ködében majd látni, hamis árnyak tűnnek föl,
A szívedet lenyúzza, és a véredet borzolja föl…

Ha, este a kertbe a csillagok bámulnak rám.
Látom, nincsenek is egymás mellett, csak úgy lazán…
Minket ilyenkor nagyon összeköt a múlt-magány.

Reggel, ha felébredek, hallom, vannak kis neszek,
Próbálom megfejteni, ettől aztán felkelek…
Minden fel is merül benne, mit hoznak reggelek.

Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.

...

Visszatekintek a semmire…

A régmúlt időmben, hősi várban laktam,
Ez volt a sorsom, sikerült, jól belaktam…
A régmúlt időmben, hősi várban laktam.

Ez azonban már igen régen volt,
Emlékeim szépsége már ki holt…
Ez azonban már igen régen volt.

Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló,
Összeomlott az istálló, jó, hogy már nincs ló…
Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló.

Üvegeket az idő, dühében kitörhette,
De most meg, sok pók dolgozik, a fonál mestere…
Üvegeket az idő, dühében kitörhette.

Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik,
Az én lerongyolódott váramba, már árva gyermek sem játszik…
Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik.

A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak,
Így éltem vége felé, bizony a látottak nem csodálatosak…
A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak.

Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza,
Amiről beszéltem, már csak ballada, a múltamnak ablaka…
Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza.

Vecsés, 2020. június 11. – Kustra Ferenc József - íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

...

Szívek repeső öröme karácsony csodája,
Aki most örül... nem lesz fájón üres magánya…
Karácsony szelleme, fájó lelket is átjárja.

Emberek, egész évben nyüzsögnek, jönnek és mennek,
Ácsingóznak, szeretetért, a jóért könyörögnek…
Halk csend, lopakodva segít túlélni a lelkeknek.

Karácsonyi szeretet-cinkos mosoly feldereng ajkakon,
A szél meg ajtót, kilincset ráz és bejönne az ablakon.

Szobánkban csak gyertyák égnek párkányon és ragyog a sok ablak.
Hold is felkelt, benéz, látja, emberek szeretetet aratnak.

Angyalszárnysuhogás, mi halkan, szeretettel zavarja a csendet,
Ez bizony kitölti a jelenben a bensőnket, eszet, és lelket…
Feltölti a már meglévő múltat és a jó emlékezetünket.

Több szál gyertya van a fánkon, és az ők halványas lángja
Villódzva árnyakat rajzol, pislákol a félhomályba…
Fogjuk egymás kezét, énekelünk, ez szeretet mára.

Hol van a múlt, hol van a tegnap, hol van a már elmúlt perc,
Az idő, csak jár, komótosan, a pillanat, a szentperc…
Gyűlölködőnek, helyet nem adni… és ne legyen rükverc.

Lelkünkben terjedjen szét, uraljon... a békesség,
Szívünkben legyen, szeretet és hatóképesség…
Tettünk az életben legyen olyan… dicsérgessék.
.
Függőzár van talán az érzéseim ketrecén,
Szenteste van, törd fel, szeretetteljes vagyok én…
Meglátod, kiül egy öröm mosoly… szám szegletén.

Összegyűltünk, ezt nagyon vártuk... a család apraja és nagyja,
A lélek együttműködését a másik lélek most fogadja...
Ez ma mindenkinek a legnagyobb karácsonyi ajándéka.

Ma a célunk, hogy mindenki igazán örüljön,
Ne hagyjuk, hogy az együttlétre árnyék vetüljön…
Ha szendék ármányló, akkor az elmeneküljön.

Jó így együtt, szívünkbe melegség van és sok hála.
Karácsony szent estéje megérkezett ide, máma…
Jó lenne, ha jól, csak folytatódna, már ma… akárha…

Végül kívánjunk még egymásnak, jóérzéssel, áldott ünnepet,
És gondoljunk azokra, kik már nem örvendeztetnek bennünket…

Vecsés, 2015. december 22. – Kustra Ferenc József

...