Forró és száraz volt az este,
Zeng? üvegb?l volt a teste,

S a törleszked?, illatos fák
Lágy lombja csupa villamosság.

Ideges, szikrás alkonyatban
Állottam ifjan és riadtan.

És hallgattam, mintha zuhogva
Valami vak malom zokogna.

Ég? agyam alatt a mélyben
A szívem zakatolt az éjben.

A vérem titokzatos árja
Hajtotta bennem muzsikára

A vágyakat, forgatva resten.
...Ó, mennyi álom, fény meg isten

Dalolt és lüktetett át rajtam!
És közben száraz lett az ajkam,

Forró és száraz, mint az este,
S a megváltás csókját kereste...

Futottam, félaléltra váltan,
Amíg a csókot megtaláltam,

Az els? nyirkos, h?vös ajkat
Az els? bús férfi-nyugalmat,

Az els? csöndes, árva szennyet,
S könnyes szemem fölött a mennyet.

...

Elhagytak Isten jó angyalai:
A Hit, a Kedv, Egészség s Fiatalság,
Hej, Szerelem! te szép sehonnai,
Csak te fordítod még felém az orcád
S áltatsz, mint asszonynépet... Állj odább!
Ne gyújtogasd parázzsal ?szi vágyam,
Hervadni-fájó n?kkel tégy csodát,
Mint egykor Kleopátra udvarában!

Ott bíbor-ágyán láttál egy királyn?t,
Miattad égett barna kebele,
Mint két súlyos gyümölcs, mely bánatfán n?tt,
S a vágyak bús magvával volt tele -
Ott fényedt?l csillogtak néma jajjal
Az olajosan reszket? szemek,
A vágyak bús magvából tört olajjal,
Lassú könnyekkel fényesítve meg...

Menj, Szerelem, n?kkel busongani,
Nótám se sír, könnyem se hull utánad,
Cécótlanok a férfi útai,
S magányosan szép minden férfibánat.
Guruljon szét ajándékod, ha volt,
- S adtál-e mást, mint kínt meg törpeséget? -
Ritkuló lomb közt hiú, ?szi folt,
Vén, piros pompa, jobb lerázni téged!

G?ggel, kopáran, némán, egyedül,
Hadd lépek így a végs?, csöndes útra,
Ahol a titkok lombja feketül,
S lehull az élet hazug koszorúja.
Elhagytak Isten jó angyalai:
A Kedv, a Hit, Egészség, Fiatalság -
Eredj te is, édes sehonnai,
És csókold meg egy asszony könnyes arcát!

...

Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszket?n suhan
A végs? árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.

Már alighogy zihál,
A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végs? percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél t?lem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S h?l? kezére ráborul a férj.

...

Az asszony víg, dalos volt, - kacaja,
Mint hajnalid?n gerlice szava,
Felhangzott szüntelen.
A férfi nézte és ámulva szólt:
- Lám! Azel?tt ilyen szép sose volt, -
Én így nem ismerem!

Továbbment. S hogy talált egy sz?ke lányra,
Leült mellé és súgva magyarázta,
Hogy "mi a szerelem?"
Mikor füléhez hajlott mosolyogva,
Az asszony ránézett, félt?n, titokba:
- Igy sose bánt velem!

Nemrég, - szerelmük végs? idejébe, -
Hogy együtt ültek, csendben, tépel?dve
Magányos estvelen, - - -
Egyik se tudta még, hogy mi a gyásza, -
Akartak még, - s már nem tudtak egymásra
Rámosolyogni sem.

...

Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi n? és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
keresked?segédek, régi és h?
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesz?dnek a kisfiammal.
Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan,
s én még maradnék tétovázva,
talán hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok s pulyák fecsegnek.
Ilyesmir?l szólni nem ízléses.
Meg aztán nincsen is id?nk.
De hogyha majd meghalok egyszer,
s egy csillagon meglátom ?ket,
átintek nékik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
"Lásd, téged is szerettelek."

...

Őszi éjjel
a n?k ágya,
mint a vér.

Vágynak ?k is,
árva lelkek,
a napér.

Lámpa füstöl
hosszú füsttel
olykoron.

Hull az ágyra
fekete hó,
a korom.

Künn az ajtó,
bús sóhajtó,
nyekereg.

Tompa hangon
rí a gangon
egy gyerek.

Ülnek-ülnek
az ágyaknál
csendesen,

gondolkoznak
régi, rút
emlékeken.

Egy se tudja,
hogy mi bántja,
mit akar?

Kóc a fés?n,
a fejükben
z?rzavar.

Forró ujjuk,
mely sok férfit,
szívet ölt,

most fázósan,
fényes t?vel
inget ölt.

A gavallér -
aranytallér
hova ment?

Porlad ? is,
mint a szivük
odalent.

Hervadt ajkuk
csókos álmot -
sírva kér.

Őszi éjjel
a n?k ágya,
mint a vér.

...