Könnyem sem árulja el
Szívemnek bánatát.
Olyan ?szintén,
Mint szavaim
Amelyek ajkamon
Méregbe áztatva
Csüngenek.
Már nem félek,
Hogy elveszítelek.
Annak már vége.
Csak zavartan elmélkedek.
Miért ? Miért tetted ezt.

...

Messze fújt, túl messze,
Az élet t?led.
De minden gondolatomba,
Minden mondatomba,
Minden egyes szavaimban,
Ott vagy, elrejt?zve.
Hiányzol, talán néha,
Talán csak a világ,
Vagy a sors ily kegyetlen.
Kedvesen mosolygok,
Csak a napfelkeltét várom,
De hiányod, akkor sem feledem.

...

Gy?r?be font élet,
Ahol minden szó kevés.
Ahol a h?ség állandó,
A vágy ott túl merész.
Aranyba vert szavakat,
Az élet nem felejt.
Igaz hit? szívünk,
H?séggel felel.
Megkopott már a gy?r?,
A kéz is már remeg.
Kérdezem én csendben,
A h?ség is elveszett?

...

Néha sír a szívem
Hirtelen megdobban,
Oly messze húz a vágy
Minden seb felszakad.
Nem láthatom ?t,
Csak mélyen titokban.
Nem foghatom kezét,
Valahogy ez oly furcsa.
Hogy teremtett bennünket
Egymásnak az ég,
Ha nem foghatom kedvesem
Remeg? kezét.
Vagy talán a sors ?z fura játékot velem?
Néha sír a szívem, néha meg remeg.

...

Édes könny, szemlátomás, csodás varázs.
Hanyatló én, ki messze t?led mégis oly közel,
Szemedben gyúló fény szívemhez ér.
S te csodás és való, életem szép reménye
Engedd, hogy álmodjam arcod,
Lelkeddel vívott égi harcot,
Csendes jó éjszakát, gyermeteg kacajt és sírást,
Szívemben álmatag, tompa bírást.
Engedd, hogy életed és csended legyek,
Hallgatag mély türelem ki ért,
Szerelmes szenved?, ki indul és érkezik,
Ki karjaidba hull, s szíveddel könnyezik,
Én legyek a vigasz, s te a minden,
Élet, elfelejtett reményeinkben.

...

Ha felmegyek az égbe, széjjel nézhetek végre.
Láthatom szeret? szíved, angyali tekinteted, tiszta lelkiismereted.
Ha felmegyek az égbe, megsimogatom puha orcád végre, csókolom a kicsiny szád és ölelem tested forróságát.
Ha felmegyek az égbe, üzenem hogy gyere hozzám végre, boldogságot hozzál szívembe ölelj át a végtelenbe.

...