Elmentél messze távol t?lem,
Arcodat keresem a messzeségben,
Szeretném a szádat ezerszer csókolni,
Szeretnélek Téged nagyon Szeretni.
Ahogyan beszéltél nagyon fájt nekem,
Másnak hittelek, de te elhagytál engem.
De most már belátom feleslegesen szenvedtem,
Csak egy fiú voltál, akit valaha szerettem.

...

Ne haragudj rám azért,
mert nem tudlak feledni.
Ne haragudj rám azért,
mert nem tudok mást szeretni.
Ne haragudj rám azért,
mert csak érted élek.
Két szó az egész: SZERETLEK TÉGED!

...

Ha egy nap úgy érzed, hogy sírni kell, akkor hívj engem.
Nem igérem, hogy megfoglak neveteni,de sírok veled.
Ha egy nap elakarsz futni, ne félj engem hívni.
Nem igérem, hogy megállítalak, de futok veled.
Ha egy nap senkit sem akarsz hallani, hívj engem.
Ígérem, veled leszek és nagyon csendben!
De, ha egy nap hívsz...
És nincs válasz.
Gyere gyorsan és látogass meg.
Lehet, hogy nekem van rád szükségem!

...

Meghalt egy dallam, elcsitult halkan.
Nem is olyan régen ajándékba kaptam.
Meg kell, hogy gyászoljam, el kell, hogy feledjem.
Fájdalmas emlék lett, el kell, hogy temessem.

Ó Istenem! - pedig de nagyon szerettem!
Minden hangját szívem rejtekébe tettem.
Ahányszor felcsendült, kivirult az élet.
A viharos ég is csodálatos szép lett.

Hittem a zenének, a tündérmesének.
Akartam er?sen, egészen enyémnek.
Visszavették t?lem, itt állok kifosztva.
Másnak adták, máshol szól már az a nóta

Te bolond tudhatnád, hogy színház az élet!
A szerep marad, csak szerepl?t cserélnek.
Elmúlt már, elnémult, nem jön vissza soha.
Ködbe szállt véle egy varázsos éjszaka.

...

Most múlik, most szótalan
fájdalmas csendben, most pontosan
Elmuló, haldokló szavak
még belém hasítanak.

Engedem, had áradjon szét mérge
szilánkos lelkemen
Had ölje meg minden apró,
könny? reményemet

Had öltözze fel a feledés
köntösét,
Had hordja szét a szél, minden
szúró porszemét.

Most múlik, s Te engeded hogy szenvedjek,
még kicsit tomboljon pusztítson,
még érezzem,
Mert most múlik...most...ebben a pillanatban.

...

Létezik még olyan csodás dolog,
Amit?l még a szív megdobog.
Akad még olyan furcsa érzés!
Felmerül? érdekes kérdés!

Miért érzem olyan egyedül magam?
De ha mellettem van eláll a szavam.
Hiányát mikor már alig tudom elviselni,
De mégsem akarok bel?le kiszeretni.

Hisz ? egy oly csodás teremtés!
Meg sem érdemelném szerelmét.
Nagy úr a félelem, és az ?szinteség.
Szívemet adnám a szerelméért!

Mindig, ha egy ajándékot viszek,
A mosolyát látom álom szépnek.
Többet adok egy apróka doboznál.
Vele adom a szívemb?l egy darabkát.

De er?sebb-e a barátság a szerelemnél?
Er?sebb-e a szívem a kezeimnél?
Hogy úgy öleljem át, mint egy hétköznapi barátot,
Vagy mint egy szerelmes, aki ?rzi szívében a lángot!

...