Ébredek, tétova reggelen.
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*

Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*

Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*

Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*

Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*

Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*

Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*

Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*

Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*

Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*

Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*

Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.

Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…

Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?

Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*

A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*

Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*

Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*

Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*

Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*

Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*

Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*

Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.

Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.

Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.

Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*

Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*

Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*

Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…

Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…

...

(Halmazrímes)
Hiába, no, ügy tűnik megöregedett a szerelem,
Volt ugyan nekem is, de már hiányzik a másik felem!
Arcomról már nem mosolyok lebbennek,
Arcomról, derűs képek sem jelennek…
Itt le már, szépséges szavak sem szállnak,
Tudják nincs, amitől elolvadnának…

(LIMERIK)
Mond, hol vannak… szép napok, Janka!
Mi lett öregedett napokra?
Nem bírlak feledni,
Össze kén’ tartozni.
Elhagytál… nincs szükség karokra.

(Bokorrímes)
Őszi leveleim, csak zizegve susognak,
Már vaksis szemeim, csak előre bámulnak...
Éveim, egyedül biz’, nyugdíjba vonulnak.

Vecsés, 2021. március 19. – Kustra Ferenc József– öreges romantika. Íródott önéletrajzi írásként és Alloiostrofikus versformában.

...

Hétköznapi pszichológia…

Vannak nagy történetek, amik, akár lehet, több szálon futottak,
A részletek tisztázásához, sokat kellene még beszélni.
Sok beszédnek, híg az alja, a végén fecsegésbe torkolhatnak,
Akik
Egy felemelő, tisztázó pillanatot, nem vágynak rontani.

Olcsó klisék, frázisok csak rontanák, amit mondani akarnak…

Vecsés, 2018. május 4. – Kustra Ferenc József

...

Benned, Apám…

Míg serdülő nem voltam
Addig csak csodáltalak apám.
Te voltál Isten!
*
Meg egy kicsit tovább is!
Majd’ tizennégyéves koromig…
Akkor ébredt baj.
*
Anyám, csak úgy elzavart,
Te jobb híján elmentél… végleg.
Fölébredt végleg!
*
Ettől kezdve, más úton
Jártunk, Te távolodtál tőlem.
Új feleség lett!
*
Ő képmutatóskodott,
De rád hatott, tőlem üldözött.
Mért hittél neki?
*
Életünk eltelt lassan,
A végén, még tán’ gyűlöltél is…
Nem adtam okot!

Vecsés, 2021. december 29. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás és íródott: senrjon csokorban.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül… kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek…

Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.

Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak…

Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.

Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette…
A veszély gondolata meg elkerülte.

Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.

A pilóta tartósan nézett lefele… ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett…
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.

Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.

A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni…

Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni…

Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat…

Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.

A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar…
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.

A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai…
Közben, már felébredtek reményei…

Hirtelen „részegesen” csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig…

Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott… csak jöttek beléjük…

Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó… csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya…

Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje…

De ám, mégis… A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet…
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget…
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet…

Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán… megmenekültek.

De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.

Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt és levitte gépét…
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.

A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.

A zászlósnak is kijárt… szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre… kapitánya mellett.

-VÉGE-

Vecsés, 2015. augusztus 19. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott…
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis „lázas” jókedvet.

Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.

Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.

A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt…

A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi…

Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott…
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.

Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét…

Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott… amíg lába érintette a föld porát…
Halotti csend uralkodott mezők felett…
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.

A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt… nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását…
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt…

Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön…
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön…
Szomjas volt… beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére… patakokkal.

A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba…
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította…

Vecsés, 2015. augusztus 17. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...