Hétköznapi pszichológia

(leoninus)
Nem védhet meg már, csak lelki fegyver, más minden, veled harcolni kicsit sem mer…
Csak nyugtával dicsérd a napot, de ne feledd, mennyi jót adott, hol(?) látod azt a napot…
Tudd meg, hogy mit tett az az ember, aki visszahúzódó volt és szólni sem mer…
Aki persze szelet vetett, vihart aratott, de lassan, mert vihar, lelkében nem lakott…
*
(tíz szavasok)
Mikor csak szólni sem mer,
A félelme még visszaüt egyszer.

Istentelen ember akkor is támad,
Ha a másik lelke kiszárad.

Vecsés, 2022. január 8. – Arad, 2023. április 28. - Kustra Ferenc József – A leoninust én írtam, alá a tíz szavas duót, szerző-, és poétatársan Ghica Izabella Iasmina. Íródott: Hillai László azonos c. verse átirataként, a szerző engedélyével.

...

A villám, váratlanul lecsapott a csendes eső csendjébe,
Idegingerlő élességgel és dermesztően... fényességbe!
Füstdrapériák lógtak… az eső lemosta őket a földbe…

Aludtam a csendes eső halk, motoszkáló neszezésébe,
Tette álmot pihentetővé, földöntúli létezésébe.
Fránya villám, neveletlen, zajong, a maga nyerseségébe.

Rosszul ébredtem, felijedtem, hirtelen éltem... létezésben,
Mert az ébredésem gyors volt, álmom elmerült a feledésben.
Villám, több nem jött, elment az eső, feloldódott semmiségben.

Ekkora villámcsapástól vegyes érzéssel lehet ébredni,
És emberben ijedtében, gyorsan félelem kezd gyülemleni.
Fokozatos ébredés híján, kell oly' terebélyesen kelni.

Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.

...

Csendben, távol,

Ott ahol csak te és én,

Látunk ketten egy világot,

Egy ölelést, és egy reményt.

Lenyugvó csillagnál,

Elgondolkodom,

Egyetlen ölelésedbe,

Belefonódok.

Vedd az id?m, örökre el,

Feledni ha már nem lehet,

Egyetlen öleléssel,

Hozz vissza engemet.

...

Messze fújt, túl messze,
Az élet t?led.
De minden gondolatomba,
Minden mondatomba,
Minden egyes szavaimban,
Ott vagy, elrejt?zve.
Hiányzol, talán néha,
Talán csak a világ,
Vagy a sors ily kegyetlen.
Kedvesen mosolygok,
Csak a napfelkeltét várom,
De hiányod, akkor sem feledem.

...

Éjfélt ütött az óra,
Szemem már lecsukódna.
Feldereng egy emlékkép,
Mi fenntartott egész éj.

Rád gondoltam kicsi lelkem,
Hiányod csak szúrja szívem.
D?lsz-e még a két karomba,
Vagy felejtselek magányomba?

Miként gondoljak te rád,
Szép kis emlék, vagy fájó csalódás?
Emlékszel még kett?nkre?
Majdnem sírtunk nevetve.

Ágyad szélén én ültem,
Csókot ajkadra én tettem.
Szemed csillogását nem feledem,
Olyan volt, mint tenger a naplementében.

Hogyan felejtselek téged már,
Ha kezemmel tested betakarnám?!
Létem nélküled csupa sár,
Kertemben nem nyílik már virág.

Szürke mindennap az ég,
Fázón remegek, mint téli estén.
Felhívnálak, de nem merlek,
Talán a közöny miatt nem keresel.

Nem emlékszel, ezt mondom,
Kitörölni lelkemb?l megpróbálok.
Hazudok még magamnak,
S remélem reggel felkelek hangodra.

...

Hogy vágyom illatod, ízed,
s miért repít feléd a vágy?
S vonz a lüktet?, szép szíved,
karol a gyengéd szavad át?

Öledbe ültet sóhajod,
mosolyod íve hidammá
épül, ha kett?nk közt hagyod,
s válsz a vágyott világommá.

Kéznyújtásnyi boldogságod,
az vagyok... ha nekem leszel.
Életet ád dobbanásod,
s lelkem az enyémhez emel.

Ott karolj, f?zz tenmagadba,
csendesedjen békéd belém,
álmodért küzdj, fel nem adva,
míg Isten nem fektet mellém...

...