VERZE1:

Könnyek égetik arcom, ha a múltba tekintek.
Ne menj el kérlek, várj egy percet rám,
Nem engedlek el egyedül, utánad szállok járj
bárhol, úttalan utakon túl, hív már a végtelen távol.
Soronként borulok térdre, testem sírhantod födémére
Roskad, hol ma ordító kínhalál szaggat széjjel,
A Nap is elfordul t?lem, vérvörösen izzó szenvedéssel.
Könnyfacsaró érzés, szívem széttépik emlék képeid,
Felemészt a fájdalom, élve eléget itt engem,
Porig zúzódott valóság, kopár lelkem nyugvását már sosem lelem.

REFRÉN:

Egy mozdulat, egy kérdés, a ki nem mondott szavak,
Ébresztik bódult fikcióim bennem mik életben tartanak.
El mentél, itt hagytál, véres valóságom vesz körül végleg,
Csak egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek.

VERZE2:

Egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek,
Sivár gondolataim sínyl?d? világom végtelen mélységében égnek.
Szívem szép várát összed?lve, vérben látom, kínzó képzeteim átjárta tájon át,
Fájdalmam nyugvása ezen kín halálom, nem bírom ki már a következ? éjszakát.
Nélküled, lelkem csak érted lüktet, felfázó vénámtól minden mozdulat megsz?nhet,
De nyugtalan elmém a szívembe tép, talán utoljára léphetnék már,
Mert, ha bánatom dönt igába, vár lelkem béklyójában, egy soha napján sem oldódó zár.

REFRÉN:

Egy mozdulat, egy kérdés, a ki nem mondott szavak,
Ébresztik bódult fikcióim bennem mik életben tartanak.
El mentél, itt hagytál, véres valóságom vesz körül végleg,
Csak egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek.

...

Szívem kulcsát elveszíthettem hazám hágóiban bárhol,
Zárt zord-rácsos kapuját veszélyeztetve, egy illet?re inthet Ámor.
Egy illet?re, ki minden tekintetét felém fordítja tényleg,
Rám rontanak szerény személyében az elveszett, ?si szenvedélyek,
Ezerszer megbántam már, hogy kitártam bár szüntelen,
Lelkem szúró szívfájdalmából menekülésem nem lelem,
Elmulasztott ígéretek, porig romboltak örökkévalómba,
Majd eljön egyszer - ki bilincsben tart, nem ereszt el - szívem megváltója!

...

A szívem nyugati tája még szüntelen szabadon,
Várva várom, hogy megtalálom egy végzetes napon,
A lányt, ki behálózza gondolataim, a frászt rám hozva,
Lágy hangon mondja ki csendesen: "Szeretlek kedvesem",... sosem kés?,
Annyi számtalan esély vár lelkemre, csak egy merész n?,
Kell nekem, csak rá vágyom, ki átlátja minden álmatlan valóságom,
Isteni n?re, ki minden tekintetét felém fordítja tényleg,
Rám rontanak szerény személyében az elveszett, ?si szenvedélyek.
Ezernyi alkalom szállt már tova, múltba tekintve: "Miért voltam ostoba?!"

...

Suhantál felém néztelek, csinosan és lengén.
Úszott, kavargott csábos illatod, zsengén ölelt Engem, s kávédnak zamatillata Tégedet,
Jó szívvel hoztad, ahogyan azt kedvelni szoktam.

Forrón habbal, édesen, - nélküled álmodnék, - de
Miattad, s kávédtól felébredtem, - jólesett!
Szerelemre-lángra lobbantasz, zsongott fejemben
Nekem adod szépséges, kecses, üde testedet.

Bódultan, kábán elhagy elmém, mert forr szerelmem.
Ó, milyen drága vagy hozzám, izgató is nagyon.
Bomlasztod az eszemet, mely már alkonyba vagyon.
Szorosan ölelj magadhoz, csókolj meg kedvesen.

Érzelmeimnek rabja lettem, ne csodálkozz ezen.
Uraljad izzó testemet most, és a szerelmem.
Kedved lelheted bennem, hiszen Veled lehetek.
Forró csókjaimmal ölellek, - nagyon szeretlek.

...

Néztelek, suhantál felém csinosan, és lengén.
Kavargott, úszott csábos illatod, zsengén ölelt
Engem, s kávédnak zamatillata Tégedet,
Jó szívvel hoztad, ahogyan azt kedvelni szoktam.

Habbal forrón, édesen, - nélküled álmodnék, - de
Miattad, s kávédtól felébredtem, - jólesett!
Szerelemre-lángra lobbantasz, - járt eszembe,
Hozod untalan, szépségesen kecses testedet.

Bódultan, kábán hagy elmém, ez hát a SZERELEM!
Ó, milyen drága vagy hozzám, és izgató nagyon.
Bomlasztod az eszemet, mely alkonyba vagyon.
Ölelj szorosan magadhoz, csókolj meg kedvesem.

Érzelmeim rabja lettem, ne csodálkozz ezen.
Uraljad most izzó szerelmemet, és testemet.
Édesem, csillagom, - érzed újra Férfi lettem!
Imádlak, szeretlek - csókommal forrón ölellek.

...

Már igazán dühbe jövök
Szépséges kedvesem, miattad,
Hogy kerek ég és föld között
Nem lelek tárgyat, hasonlatnak.

Hiába, szó ide-oda,
Végtére is csak azt kell látnom,
Te vagy a legnagyobb csoda
Ezen a szép tündér világon.

Mint igazi mohamedán
Próféta szent könyvér?l tartja:
Te vagy el?ttem a Korán;
Minden szépségnek foglalatja.

Mi itt körültünk egyedül,
Külön-külön, megfoghatatlan:
Mint ellentét mind egyesül
Benned, csodálatos összhangban.

Szemedben, mely felém ragyog.
Együtt van éjfél és a h? dél.
Szebb vagy, mint mind az angyalok,
És csábitóbb az ördögöknél.

A vállad oly hideg, fehér,
Mint a sz?z hó a Kárpátokban.
És mégis gyújt, ha közel ér,
Perzsel, mint villám olthatatlan.

Bájad nem ismer éjt, napot.
Hatalma nincs rajtad sötétnek.
Sötétben is... ah, még csak ott!
Úgy sütsz, lobogsz, hogy majd elégek.

S az üdv izzó kohója, hol
A csók terem, mi b?vösb annál?
Az tüzesebb, mint a pokol,
És édesebb a menyországnál...!

...