Könnyben fuldoklik
A szél és nagyon süvít.
Emlék ül, kövön…
*
Sírkő csendesen
Csak fekszik padom mellett.
Elhunyt őseim…
*
Álmaim, vágyaim, ma már mind, távol kóborol,
De szép emlékképem van, képzeletben valahol,
Ez a novemberi reggel, nagy titkokat takar,
Kutya fekszik egy sír mellett, hasán egyet vakar.
A novemberi hajnal érzelem hegyeket mozgat.
Nagy a felhőség felettünk, de könnyeket nem hullat.
*
Sírkertben is köd…
Csendes levélmorajlás.
Ringató halál…
*
Képzeletben visszamegyek én a mától nagyon riadtan,
Emlékszem még, hogy milyen voltál, mit szerettél, megfáradtan.
Te nem vagy már meghaltál, minthogy élj miattam föltáratlan.
*
Folyódba lépni
Újból már, biz’ nem lehet.
Csónak elúszott.
*
Víznél sem az már
A fodor mi régen volt.
Hullám is elhal.
*
Itt most gondolatban pár kortyot iszogatok veled,
És enélkül túlvilágon, a helyed, hogyan leled?

Lelkem itt most, ki is buggyan,
Sírodon nagyon is koppan.
Hallod-e, hogy az ész roppan?
*
Sírok, fénylenek
Sok mécsesnek lángjától.
Felemelően.
*
Szívem kalimpálva ver, oly' nagyon emlékszem rád,
Hogy beszélgessünk, gyakran én is elmentem hozzád.
Billiárd lett a vége, nejed, „sört vágott” hozzád.
*
Az emlékkapuk
Nyílnak, szépség kitódul.
Jó a társaság…
*
Te már a megnyugodott lelkek templomában vagy,
Én már fázok, megyek is, ha feltolult emlék hagy.
Sírod lesz még hidegebb is, most még nincs itt a fagy.
*
Csend van, nyugalom.
Gyertya füstje hullámzik…
Pihenő lelkek.

Vecsés, 2016. április 4. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban.

...

Fenyőfaágba simul a sok apró koszorúvirág...
Itt vagyok, valahogy szívemből elillan a borúság.
Márványkövön szétfröccsen a mécses és gyertya lángoltság.
*

Gyertyaragyogás!
Fekete-bársony égbolt…
Csillagfény halmaz.
*

Értük lobognak,
Gyertya, mécses lángjai.
Hosszú fohászok.
*

Koszorúba fonva van a fenyőág, virágok... már mind meghalt.
Emlékezéstől könnyes lesz a szem… ez felemelő pillanat!
Állok és tudom, kedveskéim, ti pihentek a hantok alatt!
*

Mécsesek lángja
Vajh’ élteti a halált?
Éjjel, virrasztás.
*

Sírkert a holtak városa... virágdíszben pompázik.
A kereszten ül egy kismadár, látom, nagyon fázik…
Sok lehajtott fejű ember mormolva imádkozik.

Gyertyákat gyújtok, szellőben, arany fényük remeg,
Hidegben szél kócolja hajam, én emlékezek.

Sok a virág, koszorú a sírokon,
Sok-sok gyertyának a fénye, elhalón…
Lángjuk maradékán táncolva
Égnek a szélben, hajbókolva…

A sötét égen, felgyúlnak a csillagok,
Lenéznek, a mécsesek aranycsillagok…
Én gyújtottam, nekem aranyban csillogók.

Szürke a ködös homály és nedves,
Itt nincsen zaj semmi, minden csendes,
Kedves halottaink itt pihennek,
Soká velünk voltak... elsiettek.

Összekulcsolt kézzel imánkba merengünk.
Lelkünkben, csendben csak befelé könnyezünk.
Levélke, lágy táncot jár, már el nem menekül,
Felhőtlen az ég és a nap fénye ránk vetül.
Közben beszürkül az ég, eltűnik az árnyék,
Mélységes gyászba borul ma… mi sírkert tájék.

Ők a másik oldalon ugyanúgy hiányolnak minket
De eljön idő, amikor sors, összejövetelt hirdet...
És akkor majd minket is föld alá temet a rettenet.
*

Csendben csak ülünk
A padon, lángba nézünk.
Lángoló lelkek.
*

Nap, holnap is kel,
Gyertyák, addig leégnek.
Élet megy tovább…
*

Szabad voltam életben? Én még egy kicsit itt, élők között maradok…
Majd jövők utánatok… Veletek együtt szabad leszek, ha meghalok!
A régen… lángolt tűz bennünk akkor nyomot hagyott,
De Te ott lent, biz már nem érzel csak kemény fagyot…

Az emlékezés visszfénye ragyog sírod felett…
A márványból meg kicsurran a halál lehelet…

Vecsés, 2014. szeptember 29. – Kustra Ferenc József

...

Mereven bámulok
Álmélkodó rosszallással,
Arra, mi nem tetszik.
*
Lehetetlen az, mit
Én nem tudok megcsinálni.
Rosszak, körülmények.
*
A hideg kávémat
Iszom, nem megyek innen el.
Most lesz még csak a nyár.
*
Az új fészekrakás.
Toll nélküli az esküvő.
A közös otthon új.
*
A Hold ágyadba néz,
Bekukucskál kékes sugár!
Alszol, nagyon horkolsz.
*
Hold, itten nem számít.
Két köntös is fellebbenhet.
Már nincsen horkolás.
*
Reggel majd Hold elmegy
Föld túloldalán elalszik.
Felhős lett az idő.
*
A szavak, holt sora...
Érzések, szavak, egyveleg.
Mindennel felérhet.
*
Kihez forduljak, hogy
Lecsökkenjen a távolság?
A szerencse felé?
*
Sárga rózsa csokor
Szirmai, már mind hervadnak.
Szárazság. Vízhiány.
*
Pihenget a csend is.
Még hegyorom is lepihen.
Esti harangszó száll.
*
Kertem már nem terem,
Meleg szárazság a károm…
Esőváró táncok…
*
Kombájn vágja búzát,
Kinyílt pipacsot letarol.
Mezítláb a tarlón…
*
Nagyon szép alkotás,
Távlataid végtelenek.
Pazar eszmeiség…
*
Életem az álom…
Utazok élet tengerén…
Realitás vágyam…
*
Csak magam vagyok, az
Oly’ sűrű rengetegemben.
Szabadság: álmomban.
*
Elrohant az élet,
Közben hajtja benned, véred.
Büszkeség, reménység…
*
Félszeg vagy? Félszegen
Nem tudsz intézni semmit sem.
Végy erőt magadon.
*
Álomba borul, ma!
Holdfényfüggöny teríti be.
Reggel átöltözik.
*
Kezek remegőek?
Játékos ujjak csak voltak?
Rozsda, győz test felett!
*
Nagy láng, már lelohadt.
A lélekparázs, még izzik!
Fáradt, elmúlt élet.
*
Erre száll kékmadár,
Ujjongó csiviteléssel.
Nem hagyott is semmit.
*
Könnyekben úszok és
Fuldoklok. Párás a látás.
Nekem, kell kékmadár.

Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ –ban…

...

8 éves voltam…

Apámmal álltunk az udvaron, néztük a kék eget,
És amit láttunk az is sok volt, repülőgépeket.
Kelet felől bombázók szálltak felettünk, Budapest volt, útirányuk...
Nem szálltak magasan, motorok bőgtek, pilótáknak ez volt... munkájuk.

Apám mondta, várjunk itt kicsit... lebombáznak.
Megmutatja, hogy milyen a hang, ha bombáznak,
És hallottam a hangját a sok robbanásnak!

Hallottam a robbanás-robajt,
Apámtól meg a csendes sóhajt.
Apám kezét fogtam és vérzett a szívünk…
Apám mondta ha, elmennek, jó ha, élünk…

Apám három nap múlva borotválkozott, hogy ő is megy nyugatra,
Engemet hívott, én nem akartam… zokogásom visszatartotta.
Ma már megöregedve sajnálom... hogy gyerekként így döntöttem,
Ennél messze… biztosan, jobban alakult volna az életem…

November negyedikén úgy délelőtt-tájt, én a nagypapámhoz indultam
A Zrínyi utcába, át kell mennem a vasúti sorompón... kitisztultam...
Voltak ott felnőttek több mint tízen, de mindenki megállt, mert Gyál felől
Tankok jöttek és mentek a négyes út és Pest felé... zászlós ment elől...

Százötvenhárom tank ment el előttünk és kiásták a lánctalpnyomot.
Én aztán belementem, majdnem derékig ért.… Akkor kaptunk zsarnokot.
Több felnőtt is számolta hangosan
De, már én is tudtam, nem pajkosan...

Nyolc éves voltam, kitűnő tanuló és eszes gyerek,
Honnan tudhattam volna, hogy mit hoznak az évtizedek?

Vecsés, 2017. február 14. – Kustra Ferenc József

...

Folyvást hátat fordítanék az időnek…
Velem szembe percek, persze csak úgy jönnek!
Mostanra már megint egy évvel idősebb vagyok…
A szembekúszó másodpercek lélekmarkolók!

Emlékszem, régen volt mikor zúgott a harang…
Az óta fa is korhadt, nincs már csak tárcsahang.
Régen a fakopáncs dolgozott egész nap, sőt este…
Ma már nem hallatszik, csak éhes fa-szú percegése.

Az is lehet, idő maga a perpetuum mobile…
Eme idő lehet a világmindenség csillagfénye?
Mások felett sem állt meg az idő, látom, öregszenek…
Én meg a sírig érzem, hogy ketyegnek a másodpercek.

Az idő végül is nem más, mint a gyarló ember élete…
Embert építő kudarcokkal gyarapodó bölcsessége?
Ha kutakodsz és megnyitod, ami emlékeid börtöne
És ha találsz jót is a polcokon… az a lelked öröme.

Tudd azt is, hogy ha polcról felemeled, és az újra szabad,
Akkor bizony a feledett múltad jó vagy rossz, de rád szakad!

Vecsés, 2014. január 2. – Kustra Ferenc József – pályázati anyagnak készült…

...

Látunk egy közeli háborút és fölütötte a fejét a -napi- háborús világhelyzet…

(leoninus csokor)
Ma már nem látszik, milyen volt a múlt, milyen volt a színe, de milyen lesz a jövő színe?
Bár emlékszem, hogy jégeső felhők is jöttek, a lelkemben meg bánat-tűskék nőttek…
A fekete kosok kihirdették háborút, így a harckocsi lánctalpaké lett az út…

A középkorban ilyenkor csak húzták, húzták a harangot, az meg bánattal csak kongott!
Eddig harangkongás hozta fonott kalács illatát, vagy a lepukkad kocsmák szagát…
Ez a kettő mindig megfért egymás mellett, vas lövedék nem repült a fejek felett!

Régen nem volt, mi ekkora kárt okozzon, nem volt, mi ekkora zűrt okozzon.
Akkoriban a kardot disznó vérébe mártották, tudtam, hogy férfiakat behívták.
Most meg a szélben, ágyúszó sunnyog be az ablakon, csukott szemmel ijedek, vakon…

Most már itt a jövő? Kazettás bombák, mint holló csapat repül, nekünk ez kellő?
Civileknek meg nyolcvan év múlva ott lesznek unokái és tán’ mint halál szolgái?
Látszik, hogy az ördög leugrott a falról, már nem bírt tapadni a kosztól…

Régen nem modern emberek uralták a világot, még nem találták föl a válságot.
Mondás: „a görögtől félek, ha ajándékot hoz is”! Most igy tört ki a háború, csakis…
Na ugye? Ezt is már ismerték az ókorban, de most már nem legyőzhető az újkorban.

Manapság a szél ágyúhanggal keveri lőporszagát, már nem... fonott kalács illatát.
Nem messze a földön megjelent a halál szaga… kik meghalnak, ez halál oldódása?
Vannak kik véget is vetettek a biztonságos létnek, a békességes múltidőnek.
Van a híradókban, írja az újság, nagy-vezetőknek hír, az újabb tankos hír újság!
Most aztán az elrejtekezett gonoszok intézkednek, csak tűzparancsért intézkednek.
*

(Senrjon trió)
Népek elnyomorodnak,
Országok meg mennek nyomorba!
Halál-aratás…

Szörnytalp termést kitapos…
Ördög erre vált végtelenül!
Halál aratás…

Ez a vihar már kibujt,
A fekete juh akoljából!
Halál aratás…
*

(3 soros-zárttükrös)
Katonát bevitték erőszakkal a frontra, senki nem tudja, senki sem tudja merre van,
Persze a nagy titkolózásban a családnak több is van, de nem tudja, hogy halottja van…
Katonát bevitték erőszakkal a frontra, senki nem tudja, senki sem tudja merre van.
*

(senrjon)
Gonosz lyuk… bentről szél fúj,
Lelkes gonosz; a háborúért.
Halált learat.
*

(leoninus)
Béke földje nincs, lebombázták… halál földje van, azt bombázták.
Férfiakat frontra vitték… családokat semmivé, bombával verték.
Van gyerek ki nem is ismeri apját…és a közben lelőt anyját
*

(Bokorrímes)
Európa már nem a béke és a biztonság földje,
Meglehet, hogy igy is marad távoli közeljövőbe.
Háború, amit embereknek hoz, nem nyugalom,
Nem öröm, mert az ördög nem maga a nyugalom!
Mit emberek éreznek, az félelem, pokol közepéből,
Bizony mára ez lett már a béke és biztonság földjéből.
*

(3 soros-zárttükrös)
Mindannyian örültünk, hogy nyolcvan éve itt nem volt háború!
Itt nem ugrált nekünk megvadult, kemény-farkú vörös kenguru…
Mindannyian örültünk, hogy nyolcvan éve itt nem volt háború!
*

(Bokorrímes)
Szóval, gonosz lelkek segítségével tőr előre ez a valódi háborús vihar,
Nekik a jólétük abban áll, hogy dollármilliókat keressenek, ha már van vihar!
Ha majd a többség népek igazik, békét akarnak,
Akkor majd igazság-lovai közé kell… csapjanak!

Vecsés, 2023. július 24. -Kustra Ferenc József- írtam: a világ, az emberiség jelen történelmi-háborús helyzetéről, alloiostrofikus versformában. [Artakos – (július 18. 2023.) azonos c. verse ihletésével átiratként!] Egész nap láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is…

...