(Bokorrímes)
A történelemről, kár bármi rosszat mondani,
A történelmet, kár bírálni és megcáfolni!
Magyar történelmünk is belekövesedett a múlt időkbe,
Magyar történelemből eljutottunk mi is, újabb időkbe…
*

(anaforás senrjon csokor)
Történelmi múltunkat
Véglegesnek kell elfogadni!
Siránkozás él.
*
Történelmi távlatok
Tán’ nem magyaráznak meg mindent.
Meditáció!
*
Történelmi részletek,
Időtávlatban… keverednek.
Mi illogikus?
*
Történelmi ügyeink,
Kevese oldódott meg… felénk.
Nagy a süllyesztő.
*
Történelmi mesékben,
Hazugság, tán’ igazság, vegyes…
Ó! Az igazság…
*
Történelmi léptékben,
Magunkat képviseljük… csak így!
Feledni tilos!
*

(Septolet)
Szálldogálni,
Fellegek felett szállni,
Történelmet átlátni…
Magunkból kilátni…

Régre: emlékezni.
Ma: maradót alkotni.
Újjászületni!
*

(Bokorrímes)
Szállnak a gondolatok, idegen, zsenge-álca szárnyakon,
Tudom, mindenki becstelenül átnéz a legbátrabbakon.
Rajtuk csak átlépnek, mint öreg kukás... kidobott tárgyakon.

(3 soros zárttükrös)
Rozsdamarta kardok… lógnak a szögön,
Szerencsére még nincs luk… a sírgödrön…
Rozsdamarta kardok… lógnak a szögön.

Vecsés, 2017. szeptember 6. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában íródott. (Azt jelenti, hogy a kész mű más-más szerkesztésű versszakokból áll!)

...

Az élet csak alakul rendezetlenül,
Én élem továbbra is rendületlenül.
Várok vonatra, mi visz dicsőség felé,
Ha tudnám, hogy érkezik, már mennék elé.

Pálya mentén, azonban sok a kitérő,
Mi egyenesen tartsa, arra nincs erő.
Kilendül a vonat és dicsőség helyett,
Van az örültek háza, mindenek felett.

Tán’ a világ végére kell vándorolnom?
És talán útközben meg éhen kell halnom?!
A dicsőség út örök jelöltje vagyok,
E vonattal én előbbre nem haladok.

Vecsés, 2004. március 12. – Kustra Ferenc József

...

Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve európai stílusú haikuval és tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc József – [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Csurran- tán’ cseppen a néhány villám,
Ennék, de nem találom a villám.
Vihar szele már nagyon megpörkölt,
Ebédre legjobb falat a pörkölt.

Nem is érdekel közben milyen az idő,
Pörköltes tányérban én vagyok nagymenő.
Kinézek, már nagyon zuhog fránya eső,
Reggel óta ünneplek, ő visszaeső.

Zuhog nagyon a jég is, mindent fölsért,
Bemegyek a spájzba körtebefőttért.
Látom odakinn jég mindent levert,
Nékem ide be, most jön a desszert.

Jó nagyot csattan a fejünk felett,
Kedvenc ebédem igen jól esett.
Akkorát szólt, hogy egészen körbevett.
Annyira ettem a hátam görnyedett.

Jó nagy vihar volt, de nem volt rossz napom,
Ma volt; hatvanharmadik szüli napom.

Vecsés, 2011. május 21. - Kustra Ferenc József

...

A világ, az élet pocsolya, dohos szagot áraszt,
Ha beleesel, mint veszett, maró lúg, jól szétmállaszt…
Világ felett, fülledten izzadó levegő, hebegve lebeg,
Ebben a környezetben mi kis életünk, szenderegve hebeg…

Fent a felhők felett, tán’ minden olyan más,
Ottan fent, erre tán’ nincsen is hasonmás…
Erre inspirál hőn, a vágyunk tüze,
De nincs már erre is csak vágyunk füstje…

Pedig vannak, ki a pocsolyát szemből, hírből sem ismerik,
És nekik jó, mert életet, mint érett dinnyét, csak lékelik…
Ragacsos, édes leve is csak folyik le a nyakukon,
A jóléttől a nadrágot, jó kihízzák a hasukon…
*

Pocsolyavilág,
Az élet kalitkája.
Erős, dohos szag.
*

Befülledt-világ,
Környezetében élünk.
Hebegve lebeg.
*

A felhők fölött,
Jó lenne, ottan, oly’ más!
Vágytűz loboghat.
*

Pocsolyán kívül
Is van világ! Lékelik!
Leve oly’ édes…
*

Az édes dinnye,
Édes lét, de nem nekünk.
Jólét, hízás, nincs…

Vecsés, 2015. május 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és senrjúban…

...

Csókolózzunk nyakra-, főre,
Közben megkíván a dőre.
Én rendes úrinő vagyok,
Akárkivel, dehogy búgok.

Férfiak hiszik, egyszerű,
Tán’ borúra jön a derű.
Fiuk bizony, más az élet,
Én hozom a döntéseket.

Engem az anyám nőnek szült,
S vagyok életből felkészült.
Azért adott Isten eszet,
Használjam férfiak felett.

Rám hagyta anyám örökül,
Fogyassz férfit, szeretetbűl.
Csókolózni még csak lehet,
Tovább az eset nem mehet.

Szép vagyok és kívánatos,
Jó a férfi hogyha sármos.
Pár lenni azzal akarok,
Akit bizony én kívánok.

Ha ő kérdez, akarom-e?
Én kérdezem, akarod-e?
Így is, úgy is vagyok döntnök,
Valahogy, de csak én döntők.

Ezek után kérdezem én,
Ki evez élet tengerén?
Aki evez, biz’ a férfi,
A nő pedig, ki vezeti.

Budapest, 1997. május 26. – Kustra Ferenc József

...