Szelek szárnyán repülve
Magas hegycsúcsok felett
Horizontot érintve
Repülök csak felfele.

A szabadság érzete
Felemeli lelkemet
Kit legjobban szeretek
Örökké velem lehet.

...

Nem vagyok, már hamvas fiatal lány, de nem is bánom ezt már.
Átéltem már sok jót és rosszat, bele mentem több rossz kapcsolatba!
Kaptam az élett?l hideget, meleget és az évek teltek a fejem fölött!!
Ahogy a fiatalságom halványodik, az értékrendem is változik!

Visszagondolván fiatal éveimre, nem tudtam úgy értékelni az érzéseket!
Most, hogy érettebb és tapasztaltabb lettem, jobban tudom értékelni az érzéseket!
Ki hitte volna, hogy így 50 felett, egy férfi jön és megdobogtatja szívemet!
És ez az érzés nem akár milyen, soha, de soha ilyet még nem éreztem!!!

Megkérdezem többször magamtól, normális ez az érzés, vagy csak álmodom???
Nem, nem álmodom, az érzés, mi eluralkodik szívemben, lelkemben, ez nem más,
Mint egy csodálatos érzés, ez a szerelem, mi oly széppé varázsolja az életem.
Ki nem hiszi, az higgye el, hogy így 50 év felett is van szerelem!!!

...

Földre zúg egy égi jel
s te nem tör?dve rajta
csak általlépsz felette
hangját meg se hallva

s elt?n?dni kés?bb
hisz láttad ? az élet
porban fekve hagytad
most mért tör?dne véled?

...

Ringass karodban, mint gyermekedet,
hisz azzá válok, ha ölelsz, nyomban!
Elfészkel?döm óvó karodban,
szoríts magadhoz, félts, hogy féltselek!

Úgy kapcsolt össze minket véletlen,
f?höz virágot, ételhez a sót.
Minek bizonygatni nyilvánvalót?
Halálodon túl én sem létezem...

Szeretlek. Ringass, mint hajót a víz,
párát tavaszi szell? tó felett.
Hozzád simulva átdobban a szív,

és felgerjedt, csúcsosult élvezet,
hogy ajkad csókra csupán engem hív,
s szemed tükre elemi szeretet...

...

A Hold a hegyr?l cián-
kék tótükörbe néz
hajad délutáni
színe, mint a méz
szálanként a
lelkembe ragad

A lámpafénybe sorban
tucat bogár kemény
váza koppan
a szúnyogháló, mint
a rosta, átszitálja majd
a szárnyas álmokat

A kép megújult reggel-
a varázslat ágyékig hatolt
s csodáltam, amit tiszta fejjel
kevés ember láthatott

Lábaimból kisimult a görcs
a merev lépés már
a föld felett lebeg
arcod emléke a falra vetül?

?fájón, mint egy üres képkeret

...

E magányos és árnyas völgyben
a hímszarvas a zuhatag
szavára b?g és a patak
tükrét nézi mind tetszelg?bben.

S e forrás felett minden este
kristálylakának egy najád
tárja ki fényes ajtaját
és éneket mond, messze zengve;

csend alszik alján a szilfáknak
homályosan és h?vösen,
míg fent szerelmes dühösen
tépi a szél a lombos ágat.

Itt tanul és gyakorol Ámor
Vénusz oltárai körül,
idáig el sosem kerül
zajos halandó a világból.

Kérlek Corine, csak gyere szépen,
e zöld sz?nyeg lesz fekhelyünk,
vagy hogy még jobb helyen legyünk,
így ni, itt egy szikla tövében.

Óh, nyújtsd a kebled, szívnom is hadd
mély illatod, oh mennyi kéj,
minden érzékem elalél
tavában ivor karjaidnak.

A szélnek ott fenn nincs nyugalma,
de füle sincs és szeme sem,
neki örökös rejtelem,
amit mi ketten mívelünk ma.

...