Ringass karodban, mint gyermekedet,
hisz azzá válok, ha ölelsz, nyomban!
Elfészkel?döm óvó karodban,
szoríts magadhoz, félts, hogy féltselek!

Úgy kapcsolt össze minket véletlen,
f?höz virágot, ételhez a sót.
Minek bizonygatni nyilvánvalót?
Halálodon túl én sem létezem...

Szeretlek. Ringass, mint hajót a víz,
párát tavaszi szell? tó felett.
Hozzád simulva átdobban a szív,

és felgerjedt, csúcsosult élvezet,
hogy ajkad csókra csupán engem hív,
s szemed tükre elemi szeretet...

...

A Hold a hegyr?l cián-
kék tótükörbe néz
hajad délutáni
színe, mint a méz
szálanként a
lelkembe ragad

A lámpafénybe sorban
tucat bogár kemény
váza koppan
a szúnyogháló, mint
a rosta, átszitálja majd
a szárnyas álmokat

A kép megújult reggel-
a varázslat ágyékig hatolt
s csodáltam, amit tiszta fejjel
kevés ember láthatott

Lábaimból kisimult a görcs
a merev lépés már
a föld felett lebeg
arcod emléke a falra vetül?

?fájón, mint egy üres képkeret

...

E magányos és árnyas völgyben
a hímszarvas a zuhatag
szavára b?g és a patak
tükrét nézi mind tetszelg?bben.

S e forrás felett minden este
kristálylakának egy najád
tárja ki fényes ajtaját
és éneket mond, messze zengve;

csend alszik alján a szilfáknak
homályosan és h?vösen,
míg fent szerelmes dühösen
tépi a szél a lombos ágat.

Itt tanul és gyakorol Ámor
Vénusz oltárai körül,
idáig el sosem kerül
zajos halandó a világból.

Kérlek Corine, csak gyere szépen,
e zöld sz?nyeg lesz fekhelyünk,
vagy hogy még jobb helyen legyünk,
így ni, itt egy szikla tövében.

Óh, nyújtsd a kebled, szívnom is hadd
mély illatod, oh mennyi kéj,
minden érzékem elalél
tavában ivor karjaidnak.

A szélnek ott fenn nincs nyugalma,
de füle sincs és szeme sem,
neki örökös rejtelem,
amit mi ketten mívelünk ma.

...

Én egymagamban, ? mással; keményen
én kín között, ? lágy párnák felett.
Nekem sziszegve csalánban kell égnem,
? meztelenül kar közt hentereg.
Jaj, más becézi, melegíti meg
s ? t?ri gyöngén, hogy fert?zni merjék
e vérlázító viszonnyal szerelmét -
mert azt nem Isten, csak ember kötötte.
Szent törvény, tisztel?d én hogy lehetnék?
Engem büntetsz, bár ?t lököd b?nökbe!

...

Még most rám nevetsz,itt vagy mellettem
De a szívem már fagyos és jéghideg
Arcod ragyog szemem fényében
Emléked megmarad majd a hideg estékre.

El?ttem állsz,hallom minden szavad
Mégsem ér el hozzám,mellettem elhalad
Nem tudok semmire sem figyelni
Rajtad kívül nem érdekel semmi és senki.

Nem láthatod amit én,milyen kár
Felh?k felett csak az én lelkem jár
Bárcsak te is érezhetnéd
A fájdalmam:sosem lehetsz az enyém.

...

T?led én csak azt kívánom,
Jelenj meg újra, ott, az állomáson,
Tomboljon a nyár újra felettünk,
A szemedbe újra csodálkozás
Vegyüljön...
Ne hidd el, magadnak se, hogy
Még mindig szép vagyok, ?rzött
Szerelmed, hogy együtt legyünk
Boldogok...
Érkezz meg úgy, mint akkor az
Els? nyáron, tomboló forróságon
Áthasító villámon, akard, hogy ez
Legyen az otthonod...
Tégy csodát, két kezed varázsoljon
Körénk csodákat, az otthont, a
Kicsi házat, muskátlis csoda-várat,
Ahol mindig imádlak...
Akármi fáj, bármi nehéz, jussak
Eszedbe, hiszen a szíved már oly
Rég megígérte, tartod és nézlek,
H?séges óriás...
Tiéd a szívem, nem férhet hozzá
Senki más, nem férhet hozzá, hisz
Hogyan tehetné, mikor te akkor
A mindenem lettél, ki merne így a
Helyedbe lépni, hisz ez az esküvés
Ki nem mondatott,
De égi...

De ki is mondtuk,
Végleges, nekünk
Már nem kell
Félni...

...