A világ, az élet pocsolya, dohos szagot áraszt,
Ha beleesel, mint veszett, maró lúg, jól szétmállaszt…
Világ felett, fülledten izzadó levegő, hebegve lebeg,
Ebben a környezetben mi kis életünk, szenderegve hebeg…

Fent a felhők felett, tán’ minden olyan más,
Ottan fent, erre tán’ nincsen is hasonmás…
Erre inspirál hőn, a vágyunk tüze,
De nincs már erre is csak vágyunk füstje…

Pedig vannak, ki a pocsolyát szemből, hírből sem ismerik,
És nekik jó, mert életet, mint érett dinnyét, csak lékelik…
Ragacsos, édes leve is csak folyik le a nyakukon,
A jóléttől a nadrágot, jó kihízzák a hasukon…
*

Pocsolyavilág,
Az élet kalitkája.
Erős, dohos szag.
*

Befülledt-világ,
Környezetében élünk.
Hebegve lebeg.
*

A felhők fölött,
Jó lenne, ottan, oly’ más!
Vágytűz loboghat.
*

Pocsolyán kívül
Is van világ! Lékelik!
Leve oly’ édes…
*

Az édes dinnye,
Édes lét, de nem nekünk.
Jólét, hízás, nincs…

Vecsés, 2015. május 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és senrjúban…

...

Csókolózzunk nyakra-, főre,
Közben megkíván a dőre.
Én rendes úrinő vagyok,
Akárkivel, dehogy búgok.

Férfiak hiszik, egyszerű,
Tán’ borúra jön a derű.
Fiuk bizony, más az élet,
Én hozom a döntéseket.

Engem az anyám nőnek szült,
S vagyok életből felkészült.
Azért adott Isten eszet,
Használjam férfiak felett.

Rám hagyta anyám örökül,
Fogyassz férfit, szeretetbűl.
Csókolózni még csak lehet,
Tovább az eset nem mehet.

Szép vagyok és kívánatos,
Jó a férfi hogyha sármos.
Pár lenni azzal akarok,
Akit bizony én kívánok.

Ha ő kérdez, akarom-e?
Én kérdezem, akarod-e?
Így is, úgy is vagyok döntnök,
Valahogy, de csak én döntők.

Ezek után kérdezem én,
Ki evez élet tengerén?
Aki evez, biz’ a férfi,
A nő pedig, ki vezeti.

Budapest, 1997. május 26. – Kustra Ferenc József

...

A poéta estéje…

Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé,
Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé.
Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket,
És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket.

Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam,
Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam.
Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket,
Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket.

Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden
Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen…
A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom.
A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom.

Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom,
Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom.
A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít,
Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít.

Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot,
De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot.
Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok,
Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok.

Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc József

...

Gyors, zuhanó a
Naplemente. Vaksötét.
Száradt kóró sor.
*
Est, sötét álarc!
Hajnal, csipkézett fátyol…
Suhogó fenyves.
*
Ködös pirkadat.
Délelőtt csendes eső.
Korai alkony.
*
Dús, harmatos rét,
Fecskék elköltözőben.
Lanyhuló alkony.
*
Hideg fényt áraszt,
Fakó ezüstös csillag.
Hideg szél támad.
*
Hold mosolyog,
Felölti csillag díszét.
Fönt fagyoskodik.
*
Holdfényragyogást
Esőfelhők takarják.
Hűlőn szemerkél.
*
Hűvös éjszaka,
Csendben oson, reggelbe.
Szüret napja jött.
*
Késő-hajnal fény
Múlt éjszaka gyászával…
Ködfoltos reggel.
*
Füvek, harmatot
Könnyeznek, kora reggel.
Kutyaugatás.
*
Reggeli fagyban,
Tömeges levélhullás.
Avar vastagszik.
*
Minden ködbe vész,
Fák és bokrok bujkálnak.
Hideg ködpára.
*
Idő, már csalód…
Reggel már hűs, majd meleg.
Gyors a megfázás.
*
Összehúzta már
Magát a gőgös hőség.
Jön hajnali dér.
*
Kaszált fű illat,
Körbe öleli mezőt.
Fog és nem ereszt.
*
Fák, csupaszulnak,
Reggeli dér lep mindent.
A varjak, kórón.
*
Ködálarcban jő
Reggel… hajnalpirkadat.
Didergős idő.
*
Szakadt pókhálót,
Hűvös szél még tépdesi.
Néha, nem is fúj.
*
Hideg napsütés…
Fenyőfalomb, kacsingat.
Pókháló hárfa.
*
Barack csengőket
Lenget a viharos szél.
Pálinka-főzés.
*
Gyümölcsöt ijeszt
Hűvös szél. Gyorsabb érés.
Polc. Befőtt hegyek!
*
Száraz szagú rét,
Búza torzs’ között, egér.
Éhség ideje.
*
A rét felett köd
Dagonyázik. Vakítón.
Kihalt csendesség.
*
Már szellő dala
Is szomorúságot zúg.
Levelet mozgat.

Vecsés, 2015. szeptember 16. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso féle stílusban…
(3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!)

...

Ezen, már nem lehet változtatni…

Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.

Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.

Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.

De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!

Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.

Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!

Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.

Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!

A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…

A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...

A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.

A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…

A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.

Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.

Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!

Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József

...

Búzakalászok
Már tele. Meghajolnak.
Aratásidő.
*
Zöld hegyek alatt,
Sárgás gabonamezők…
Aratáskezdés.
*
Búzatáblák már
Sárgulnak, jön aratás.
Nagy hozamremény.
*
Eljött az aratás idő, búzaföldet a nyár aszal...
Kaszások örülnek, segítség: messze zeng a munkadal…
Az életcsónak ring a búzaföld lágy hullámain,
Marokszedők mennek hátul a kaszások nyomain…
*
Meleg, langy szellő
Leng az aratók felett.
Tarló is forró.
*
Nehéz a munka,
De aratók dolgoznak.
Nótára telik…
*
Marokszedő és
Kaszás szenved melegtől.
Szúrós a tarló.
*
Lesz itt kenyér, bőven lesz rá finom zsír is,
Lesz bizony, paprika és paradicsom is.
Eszünk majd hozzá sok és finom erős fokhagymát,
Ezzel is erősítsük az öreg erek falát.
*
Búzalisztnek a
Használata sokféle.
Főként, pék süti.
*
Aratóknak délre az asszonyok hozzák a frissen főtt ebédet.
Délben, jár nekik a két óra pihenés, aztán munkába léphet.
Hajnaltól késő alkonyatig szól a munkaidő,
Lazsálni nem lehet, nehogy közben meg essen eső.
*
Délidőben, oly’
Tüzes a búzatábla.
Nap, nem kíméli.
*
Aratóknak kell,
Kétórányi pihenés.
Van, ki alszik is!
*
Marokszedő asszonyok, egész nap folyvást hajlonganak,
Estére már mindannyian fájlalják a derekakat.
Majd a lisztből meg, ők fogják sütni a finomságokat!
*
Arany napsugár
Érlelte búzaszemek.
Jó kenyéralap.
*
Asztag mosolyog,
Közelg’ kenyér ünnepe.
Mezítláb, tarlón.
*
Finom kenyér lesz…
Sikeres volt aratás.
Templomi áldás
*
Estére tarló
Vörös napot elnyelte.
Aratás vége!

Vecsés, 2017. május 29. – Kustra Ferenc József – versben, haikuban és senrjúban írva.

...