(3 soros-zárttükrös duó)
Rakétatűzben ég ma is a szentelt gyertya,
De megúszta a büntetést az orosz pópa…
Rakétatűzben ég ma is a szentelt gyertya.

Bizony az én lelkem is igy éli napjainkat,
Vívja minden ellen a védekező harcokat…
Bizony az én lelkem is igy éli napjainkat.
*

(Senrjon trió, félhaiku lánc formátumban)
Gyalogosan menetel
Előre a lábam, tönkbe rúg.
Ima nem segít!

Gyalogosan menetel
Hóban a lábam, éppen tél van.
Ima nem segít!

Gyalogosan menetel
A lelkem… felhők könnye hullik.
Ima nem segít!
*

(Senrjú duó)
Nap sugára is
Földet ér, éltet fejleszt.
Földet melenget!

Levél, mit simít…
Meghallom lelkem sikít!
Ilyenek… napok!
*

(anaforás leoninus)
Sokszor előfordult velem, hogy jó nagy felhő nyomult fölém, Nap beborult!
Sokszor előfordult velem, hogy lelkem védekező harcokba ’bonyolult’.
Sokszor előfordult velem, hogy lelkem csak gyalogolt mellettem.
Sokszor előfordult velem, hogy felhők könnye mosta a fejem.

(leoninus)
Aranyló mezőn piros pipacs, őzeknél dívik az ’ipi-apacs’?
Rózsa illat terjeng, meg a füstölt sonkáé… Más illat is füstölt...

Vecsés, 2022. május 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

...

Mikor még szűz vadon volt a felhőkarcolók helyett,
Akkor még az emberek jól élhették az életet.
Amikor még nem ismerték a számítógépeket,
Akkor még lóhátról, nyíllal lőtték a verebeket.

Ember; technikát szolgálatába állította
És ezzel megfeneklett az élete hajója.
Egymásra figyelés, emberség, biz’ az elmúlt, ó...!
Ennek helyébe lépett a globalizáció.

Embernek való, hogy ember embernek farkasa,
Hogy előtérbe kerül az embernek a mocska?
Modernizációval ember a tömegsírját ássa,
Egy van neki az emberség és nincsen is neki mása.

Budapest, 2004. november 24. – Kustra Ferenc József

...

Víz síkja fölött
Száll, száll a viharmadár.
Fényes villámok!
*
A tenger felett
Fellegeket tornyoz szél.
Víz alatt béke.
*
Sós víz párája
Mennydörgő vihar alatt!
Sima vízfelszín.
*
Vihar démona
Tépi a fellegeket.
Sima víztükör.
*
Ujjongás, harcvágy
Szemben az elemekkel.
Homok, tengerpart.
*
Smaragd zöld tenger…
Vijjog, száll viharmadár…
Kacagva zokog!
*
Süllyednek felhők,
Dalolva tőr fel hullám…
Forrón tűz a nap.
*
Tajtékzik, dühöng
Szélvésztől zúg a tenger…
Csónakázó tó?
*
A viharlámpa
Imbolyogva mutat fényt…
Jelzés értékű.
*
Zord hullámokat
Mély morajlás kíséri…
Tajtékos minden.
*
Haragos zöld víz…
Fehér hab színesíti.
Meseszép látvány…
*
Szilajul zúg a
Vihar, bőmből tengernek.
Bálnák alszanak.
*
Hajókat forgat
Bőszült vihar, játszanak…
Öböl rejteke?
*
Jó Poszeidón
Hol van? Vagy tán’ haragszik?
Tenger Isten zord!
*
Ahogy jött, elment…
Viharmadár megbékélt.
Vajh’ van nyugalom?

Vecsés, 2014. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

...

Klasszikus témákban és stílusban

MULATSÁG
Nyakkendőt kötök
Megyek bálba mulatni,
Nyakam szorítja.
Bálban táncolunk, iszunk
Lányoknak udvarolunk.
*

BÉKE
Az élet csendes
És tajték színű a nap,
Béke leng körbe…
Mindenhonnan lőnek ránk,
Itt nem lesz farsangi fánk…
*

GYŐZELEM
Győzelembe bízz!
Lesz csendes éj, napsütés.
Borultság múlik…
Reményünk: szeretetben!
Elérjük az életben?
*

ŐSZ
Az ősz avarán
Széllel bélelt a bokor,
Alatta kotor.
Húszévesen számoltam,
Ma már ezt se! Álmomban?
*

VERSELÉS
A rímek álmok,
Csendülő szóvirágok
És jó olvasni.
Pennám kaparja a papírt,
Mily’ gondolatot rögzít?
*

ÚJSZÜLÖTT
Valakim senki
A névtelen újszülött,
De majd felnő.
Bús felhők eresszetek,
Csöppséget nevelhessek!
*

LELTÁR
Leltár az idő
Elteltével készül el,
Majd megnézhető.
Éltem részben már eltelt,
A leltárív már betelt?

Vecsés, 2013. június 05. – Kustra Ferenc József- írtam: senrjúban írt tankákban.

...

…az élet színpadán…

Zarándok lelkem, eredendően, velem együtt útra kélt,
Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt.
Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket,
Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet.

Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
Életem maga volt az én keserűvíz tengerem…
Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában,
Mezítláb és boldogan sétáltam, lélek álmában.
Páncélozott szó sem védett soha,
Élet vad volt velem és mostoha…

Sokszor gondoltam én, hogy majd tán' a következő hajnalon
Reménnyel ébredek, s áttörök a festett, díszlet falakon.
Az élet, öblös hangon, lekushadva csak hallgat,
Várnám, hogy vigasztaljon, de ő nem olyan alkat.

A pokol kapuja nekem, velem szemben lévő súgólyuk,
Onnan ordítják, mit akarok én… szól, mint egy robbantólyuk…
Nem hallották meg kesernyés, édes esdésem, tomboltam, sírtam,
Pedig volt, hogy fejemre darabos, szürke, meleg hamut szórtam.
Ordítottam belül, de nem hatott a szavaim fürtös hada,
Mi kellene még, hogy messze hallatszana szavam csengő hangja?

Az életkalitkát a létem, legott rám is zárta, gyorsan…
Én meg dalolgattam csak úgy magamnak, halkan, tán' boldogan…
Amikor megesett, nem volt gumicsizmám, maradtam a sárban,
Egyedül… térdig maradtam, nem múló, gallytörő szélviharban.

Volt, hogy hidegben hallgattam, mit dobolt a didergő fák ága,
Lehet, hogy azért nem aludtam jól, mert jaj, hideg volt a párna?
Látomásomban tüzek gyúltak és láttam, hogy ül tort a halál,
Közben le-föl röpködött egy fekete madár! Ez volt, teszthalál…

Angyalok, lehet, hogy közben pihentek, kószáló felhők szélén,
Füstokádó kéményű házaknak, közben meleg volt a mélyén.
Láttam azt is, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!

Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
Életem, oly’ derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott.

De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt…
Ím, vágyálom marad… pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.

Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfény sugárból…

Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak, vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog, vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni…

Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek…
Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek…
Majd cinkosan kacsintanak a verebek…

Vecsés, 2015. március 29. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként

...

Antikolt, réz színű felhők csak támadnak alacsonyan,
Köröskörül is rézszínűvé vált a világ, tartósan...
Antikolt, réz színű felhők csak támadnak alacsonyan.

Ma már nem megyünk sehová, lóg az eső lába,
Elhúzom a függönyt, bámulok a vakvilágba….
Ma már nem megyünk sehová, lóg az eső lába.

Hirtelen kidől a dézsa, zuhog, mintha direkte öntenék,
Fönt biztos a kétkezi munkások, cseppeket összeszögelték…
Hirtelen kidől a dézsa, zuhog, mintha direkte öntenék.

Az istállótetőnk is beázik, éppen a lovam ázik,
Még így nyárnak végén, bízvást bízok benne, hogy meg nem fázik…
Az istállótetőnk is beázik, éppen a lovam ázik.

Most érkezik meg a bejárónő, hallom a kulcs nyikordul a zárba,
Az e havi fizetése felét, spórolásként, ledolgozza máma?
Most érkezik meg a bejárónő, hallom a kulcs nyikordul a zárba.

Eddig e nagy esőben is vad és szerelmes gondolatok uraltak,
Nekünk, ennek vége... Takarítónők söprűvel majd, ha elsuhantak?
Eddig e nagy esőben is vad és szerelmes gondolatok uraltak.

Vecsés, 2020. január 29. – Kustra Ferenc – íródott 3 soros-zárttükrös –ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód konklúziója.

...