1942 nyarán…

Időváltozás.
Jött, sötét esőfelhő.
Fagy enyhülése.
*
Az erdőtűztől
Megolvad hó a földön.
Mocsár, sártenger.
*
Hóolvadás a
Hegyekben. Erdők zöldek.
Ég, kékes színű…
*
Erdei utak
Szabdalta bozótosok.
Füvetlen tisztás.
*
Nyitott sátor van
Egy vadkörtefa alatt.
Idő melegszik.
*
Hideg nedvesség
És csúszós vízmosások...
Életkezdetek.
*
Hegyek csúcsánál
Köröznek sas madarak.
Természet éled.
*
Meleg esőtől,
Jáljai hó megtöppedt.
Sár, hó keverék.
*
Végtelen térben
Suhan élet és halál.
Majd… megújulás.
*
Zuhogó eső
Égi csatornák nyíltak.
Hó soványodás.
*
Hóolvadáskor
Víz ömlött házfalakra.
Hideg haldoklik.
*
Köves ösvények.
Öreg mohás szakadék.
Hegyi-kecske pár.
*
Keskeny hasadék,
Vihar pusztított fákat.
Kövekkel bélelt.
*
Vadrózsák, erdő
Szélén kivirágoztak.
Eluralkodtak.
*
Ébred napocska,
Mosolyokba bebújik.
Napfény látványa.
*
Sötétedő est.
Távol, bíborfény izzik.
Meleg éjszakák.
*
Oldalt meredek
Csupasz hegyek húzódnak.
Hőség, kiéget…
*
Kiégett mező
Kegyetlenül forró nap.
Szárazság az úr.
*
Szédítő sziklák.
Kőterasz és szakadék.
Vibráló hőség.
*
Égő fenyvesek,
Mint bíborvörös gejzír.
Tomboló hőség.
*
Fenyvesek fölött,
Fekete füst égbe száll.
Felcsapó lángok.
*
Fenyőszigetek,
Itt meg ott fellobbannak.
Lángba borulás.
*
Néha hajnalban
Kondorkeselyű köröz.
Régi babonák.
*
Baszman hegységben
Ősrégi, szűk hegyszoros.
Virágzó bokrok.
*
Erdei ősvény
Holdfényes éjszakán él.
Angyal árnyékok.
*
Hajnalban a fény
Feszült testtel ébred fel.
Indul hegyen át.
*
Fönséges hegyek.
Szédítő szakadékok.
Sziklamászások.
*
Hegyek hallgatnak!
Tölgyes susog a szélben.
Csacsogó folyók.
*
Hatalmas folyó,
Észveszejtő víztömeg.
Kiugró halak.
*
A szél zenél a
Fák között, folyó parton.
Porfelhő lebeg.
*
Zokogó villám
Bánatában földbe csap…
Meleg eső hull.
*
Porladó, fehér
Kövek alatt, víztócsák.
Frissítő zápor.
*
Pirkadat fénye
Korán az arcra vetül.
Kegyelem sugár…
*
Lapandruszik és
Két kispohár sompárlat.
Éhhalál közelg.
*
A Hold ezüstje,
Pocsolyában, tükörkép.
Homályos háttér.
*
Meleg éjszaka.
Délvidéki szél táncol.
Sós tengerhullám.
*
Alkonyatkor már,
A csend szava is halkul.
Sötétség kapu.
*
Augusztusi,
Felmelegedett kövek.
Kínzó szomjúság.
*
Az augusztus
Árkokat szárította.
Esőfelhő nincs!
*
Ősz szellőjében
Hajlik és ring az erdő.
Hegyi szél ébred.
*
Ősz, igen forró.
Éj hideg, csontokba megy.
Váltóruha nincs.
*
Széltől zizegnek,
Szalgir mentén a nyírfák.
Őszi, krimi szél.
*
Jó idő vége,
Nem őrzi kertet Nap csősz.
Zsugoros levél.
*
Erdő vetkőzik,
Nyirkos, vizes avar lesz.
Ront, heves hideg.
*
Szél közeledik,
Vihar támad haraggal.
Nyirkos, hűs idő.
*
Hajnali szellő,
Hidegen kacagva él.
Fakuló reggel.
*
Futkos hajnal-szél.
Csendben ébred a napfény.
Hófelhők hada.

Vecsés, 2016. január 19. – Kustra Ferenc József- íródott: Ilja Vergaszov: Történetek a Krímből c. dokumentumregénye alapján… eredeti Basho féle haiku-stílusban írva.

...

A poéta tenta nélkül…

(3 soros-zárttükrös csokor)
Erdőt, mezőt álmodnék, felhőkbe nyúló fákat,
Madárcsicsergést, békességet és boldog mákat…
Erdőt, mezőt álmodnék, felhőkbe nyúló fákat.

Úgy mondják; ’teremtő alkotás’ már motoszkál bennem,
Lehet, hogy mi a fejemben mozog leírom… nekem…
Úgy mondják; ’teremtő alkotás’ már motoszkál bennem.

Föl is másznék hosszú-magas létrára, hogy jól körbe nézhessek,
Hátha fönt is lennének új gondolatim és nem nehézkesek…
Föl is másznék hosszú-magas létrára, hogy jól körbe nézhessek.

Holnapra bizony már nem lesz meg a mai ma,
De a reggel majd mondja, megérkezett a ma…
Holnapra bizony már nem lesz meg a mai ma.

(Bokorrímes duó)
Írnék én legott verset, mert poéta vagyok, vagy mi a szösz,
De a tentám kifogyta magát, ez jelzem is a sorsnak: kösz.
Uram, most adj erőt, mert el kell mennem egy üveggel venni,
De tentára nincsen pénzem, így bizony, nem is kell megvenni.
Az én küldetésem, hogy írjak, mert a népek tőlem ezt bizony várják,
Sokan szeretik, amit írok és ha olvasnak, ez nekik boldogság.
Nem fussa egy üveg tentára, mert már nyugdíjas vagyok,
Én igyekszem és hátha megoldás, hogy alkalmazkodok…

Későig elmélkedek és belealszok… reggel meg nagyon megdöbbenek,
Hogy új napra ébredtem, vissza is emlékszek tentára, de nincs... kesergek.
Erőm nincsen, hogy felugorjak, igy csak a sorsomon hosszan elmerengek.


(Senrjon trió)
Tenta nélkül mivé lesz
A nem létező életterem?
Tenta hiány van!

Fogom tollam, megnézem,
Tenta nélkül nő kicsiségem?
Tenta hiány van!

Az élet nem szerethet,
Mert akkor igy nem bánna velem!
Tenta hiány van!

(leoninus duó)
A mai nap se különb, mint a már elmúlt sok többi, képzelem, milyen lesz a hétvégi…
Jobb híján és bölcsen megvárom nyugdíjat, abból valahogy kitépem a tenta árat…
Csak Neked írom meg, hogy a tenta hiánya, újításra sarkall e hét pár napjára…
Grafit cerka az van nekem több is, kihegyezem és igy meglesz a szükségmegoldás is!

Jól kitaláltam, de estefelé oly' hűvös az este, hideg fénnyel mennek ’levesbe’…
Ablakomon még tülekedné befelé a hűs a fénnyel, redőnyt leengedem, kéjjel…

Vecsés, 2015. február 21. - Kustra Ferenc József – íródott alloiostrofikus versformában.

...

Téli diaképek…

Hideg erdőben
Vagyontalanság az úr!
Meztelen bokrok.
*
Szorgalmatosan
Perceg, a létnek szúja.
Vad hideg… közelg.
*
Lilás égbolton
Rózsaszín felhők úsznak.
Éj-hideg támad.
***

Zúzmarás bokor
Alatt, vaddisznó turkál.
Föld kemény, fagyott.
*
Megfagyott hóban,
Vaddisznó lépte zajos.
Már köd is leszállt.
*
Az árválkodó varjú
Egyedül gubbaszt.
Szántás megfagyott.
*
Tövises kóró
Hómezőn árválkodik.
Varjú ücsörög…
*
Kertek alusznak,
Ráncosan havas részek…
Kutya lábnyomok.
*
Gyorsan közeleg
Hideg, hóviharos est.
Kutya-víz fagyott.
*
Madárrajok a
Jégen tanyáznak. Trilla.
Est! Hirtelen csend…
*
Didergő madár.
Jégcsapok nem könnyeznek.
Hóság ül ágon…
***

Hófehér ólban,
Két kutya összebújik.
Hó, nagyon esik.

Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc József– téli dia felvételek, 3 részben, senrjú csokorban írva.

...

Villámlásról…

(3 soros-zárttükrös)
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget,
De a nap talán megkönyörül, elhessenti, mint legyet…
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget.
*
(HIAQ trió)
Juj, de rejtőzködő
Ez a fényharcos… bujkálgat.
Görbe fénykardja van.

A felhő mögül csak
Kicsap vadul, rettegtetőn.
Félelmet is ébreszt.

A fénykardja zajos,
Nagyon recseg az ég alja.
Van már sokágú is!
*
(10 szavas)
Aztán már Nap sem bír vele.
Kiszabadul az összes eleme.
*
(Senrjú duó)
Már csak felhő és
Árnyék az ég, villámlik!
Fényharcos dühős.

Magában vagdal
A felhők közt… dörgések.
Fényharcos dühős.
*
(Senrjon)
Csak a sufninkba nehogy
Belecsapjon. Oly sok fa égne.
Bútortárolónk.
*
(Bokorrímes)
Mintha csökkenne a dühe, már nem is vagdalkozik úgy!
Nézem és látom, csökkenek a felhők is, gyorsan, amúgy.
Nincs már a villámszórás, süt a nap, harcos elment… amúgy.

Vecsés, 2016. - 2020. augusztus 20. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Aki SAS behívóval vonatozott idáig… meditálni.

Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.

Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!

Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.

Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?

Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!

Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!

Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?

Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
Néha… sokszor, fázósan élem mákat.

Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!

Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?

Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?

Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!

Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.

Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…

Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.

Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…

A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…

A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.

A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.

Vecsés, 2016, augusztus 17. – Kustra Ferenc József- íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.

...

SAS behívót kaptam

Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem…
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.

Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!

Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya

Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!

Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!

Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!

Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!

Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen…
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!

Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...

Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!

Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség…
Felhős az ég, de a felhők felett, tán’ tiszta az ég…
Örök kérdés a levegőben… Leszünk-e holnap még?

Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.

Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett…
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban… szép hajnalkoszorúként viselhette.

Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?

Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad…

A múlt itt is csendes,
De lövések, oly’ zajosak!
Micsoda vészhelyzet!

Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!

Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!

Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés…
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.

Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.

A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő…

Vecsés, 2016. január 4. – Kustra Ferenc József- emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!

...