Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal…
Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?

Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
És meddig ázom-fázom még az életem telét?

Aki elesik, az megüti a járda kövét,
Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?

Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
Az életben valaki most megy még csak kapálni,
Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.

Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?

Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.

Kínodba a múlton emészted magadat,
Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…

Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.

Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.

Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.

Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.

Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
De már két húzás után minden rád fog izzadni.

Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
Majd mossál hajat is és ondolálj,
Múltból meg valamit nagyon csodálj.

Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?

Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József

...

Az égen a felhőség úgy néz ki, mint egy lötty, lassan.
Összetöredeznek az alapok, szegélyek… lassan.

A sötétedő alkonyat, árnyék dús, sejtelmes fényei
Csak jőnek, beterítenek, mint az idő másodpercei…

Én, mint hullócsillag, nézem a hullócsillagokat kihunyni,
Próbálom, végtelen elmúlását, véglegesen elfogadni…
Képzelek egy másik világot magamnak… ezt, ki tárja elém?
Ahol nincs kín, félelem, magány, reménytelenség! Remélhetném?

A lét és a gyász extenzív lobogásában megszült verseim
Egyedi hangvételű soraim, vajh’, a lélekdallamaim?
Olyan a lelkem, mely az öröm, búbánat alatt... erősödik!
Gondolatim… szárnybontók! Írhatok égre… nem elfelhősödik?

A homokórán a perc és a másodperc gyorsan lepereg,
Az este gyorsan éjszaka lesz, beterít, mint a fergeteg…

Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia…

Társsal a magány, zsákutcába bevezetett,
És nem emlékszik ember, mikor is nevetett…
Kapcsolat már elvesztette... míves veretet.

Hajdanán-danán szép volt minden, tán’ túl szép,
Akkor még volt szeretet... immár álomkép.
Kikopott azonban már minden, amire mi büszkék voltunk,
És mindent felőrölt ez a hosszú, kegyetlen életharcunk.

Minden nappal, csak süllyedünk a délibábos öregségbe,
És távolodunk egymástól a délibábi messzeségbe.
Mára már kiveszett a puszilkodás, másik keze megfogása,
Finom és szép szavak… nincsenek, folyik is már a korrodálása…

Beszélgetni? Hát az már nem megy, a sértődöttség előre vonul,
Ebben aztán, a maradék együttérzés, véglegesen lekonyul.
A baj csőstől jön, nincsen akadálya, lassú öregségnek a sámfája,
A bajok meg, a világért sem kerülnek el, ide-nyíl az úttáblája!

Nekem mélyen alvó tippem sincs, hogy milyen lesz az életvég,
Ilyen vénséges korban, már mit sem számít a mellszélesség.
Öregen már úgy tűnik, büdös a légfrissítő is,
Semmi sem jó már, mert marad az öregség… biz', csakis!

Vecsés, 2009. október 7. – Kustra Ferenc József- íródott bokorrímes versformában.

...

Az alkotás lázában érzem, hogy lüktet a halánték,
Mint ahogy a jó izgalmában izzad az ágyék-tájék…
Kezembe fogom, régi, jó lúdtollamat,
Magamban meg makogom az új sorokat.

Izzad a kezem is és a lúd volt tollát leejtem,
Tenta is repül a végéből, sokfelé szétfreccsen…
Kutyabőrre írok, az feketésen foltos lesz,
Nyár van, hajnali harmat nincs, de majd új ősszel lesz.

Előkapom az itatósom, teregetem mindenfelé,
De ami nagyon gyorsan beivódott, ő azt már nem lelé…
Előveszek egy tépett pergamen darabot, tán’ jó az is,
De előbb iszok egy feketét, attól megnyugszom magam is.
*
Tenta, csak fröccsen,
Papír meg nagy-foltos lesz.
Miért ügyetlen?
*
A tintapacát,
Radírozni, nem lehet…
Emlékeztető!
*
Sebaj, új papír van, jönnek az új gondolatok…
Nem baj, leírom, és nem vesznek el a mondatok!
*
Régi gondolat
Is megvan, nem feledem…
Mindent leírni!

Vecsés, 2016. június 12. - Kustra Ferenc József – íródott; versben és senrjúban…

...

(3 soros-zárttükrös trió)
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél,
Nap meleget önt, ez ügyben kicsit sem henyél…
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél.

Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van,
Erdei csöndben madársereg tömkelege van…
Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van.

El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot
Amint erejével fejem süti, nem adott szalmakalapot…
El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot.

(HIQ trió)
Füttyhangja
Zeng madaraknak.
Biz’ süt Nap.

Befogad
Hazafelé… völgy.
Biz’ süt Nap.

Emléket
Sorsomba mentem…
Biz’ süt Nap.

Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, a természetről.

...

Sokszor jó lett volna, Danuta!
Ha Te nem csapódsz ide-oda.
Voltál is meg nem is,
Talán, csak azért is.
Lelkünket egyesítni… hova?

Egy dolgot kértem, hogy azt megtedd,
Mondtam is, hogy ezt el ne feledd.
Hiába beszéltem,
Tűzed, nem volt értem.
Most megtennéd, hogy megkeresed?

Életfonalam, már fogyóban,
Te lelked, mindig rakoncátlan.
Nem vagyunk egymásé,
Nem leszünk egymásé.
Búcsúzzunk! Vagy nekem fogyóban…

Vecsés, 2021. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK -búcsú- csokorban.

...