A pszichológus egyetemi végzettségű,
Igen tanult, igen okos, vizsgázott lelkű.
Könyvből megtanulta, ami a szerint, fontos.
Kérdés, hogy tudja-e, az élet csomópontos?

E tantárgyat én is tanultam, sőt vizsgáztam,
De igazából az életben iskoláztam.
Foglalkozások révén van sok tapasztalat,
És az, mi felgyülemlett bennem, sok év alatt.

Azt nem mondhatom én, hogy pszichológus vagyok,
De van pár lehetőség, hol tenni akarok.
Én tán, úgymond amatőr pszichológus vagyok,
Elnevezésem pszichológista, mit várok.

Vecsés, 1999. január 23. – Kustra Ferenc József

...

(Bokorrímes)
Köszöntöm a sorsomat bár, csak nagyon frusztrált és nem adott semmit,
Ebédnél meg kilöttyintette a levest és benne a nokedlit.
Amúgy egyébként rég' kilökte alólam a rozoga hokedlit.

Mindez persze mindegy, amíg ad nekem jó, famenetes papírokat,
És van kalamáris, tentával, hogy belemárthassam a lúdtollakat,
Hogy le tudjam írni a kútfőmben megfogalmazott gondolatokat.
*

(3 soros-zárttükrös)
Gyűlnek a szavak,
Sötétek… falak…
Gyűlnek a szavak.
*

(Apeva trió)
A
Sárgás
Lapokon…
Lírikus él,
Új művet néznél.

A
Sárgás
Lapokon…
Lírikus él,
Új művet remél.

A
Sárgás
Lapokon…
Lírikus él,
Új művet regél.
*

(Senrjú)
Jegyzet szakszerű
Sorokban… sok mondandó!
Veletek osztom.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Érdekes a sok azonos betű, köztük az álmodozás elő jő,
Érdekes a sok betű keverékben, a gondolatuk lánggal égő…
Érdekes a sok azonos betű, köztük az álmodozás elő jő.

Megvan a szabályos ritmus
Megvan, ez már szinte rítus…
Megvan a szabályos ritmus.

A gondolatok szép sorokban elszaporodnak,
Az olvasók meg olvasás közben, álmodoznak…
A gondolatok szép sorokban elszaporodnak.

Vecsés, 2016. április 15. - Kustra Ferenc József

...

(Senrjú)
Mezőn sétáltunk,
Élveztük konkoly színét.
Kár, hogy gaz-féle.
*

(10 szavas duó)
Nem is figyeltünk, elfoglaltak voltunk,
Hirtelen fölöttünk csattant és megriadtunk.

Viharkezdet, dörgés, fölébreszti a résztvevőket,
És így jártunk… átéltük fültépőket.
*

A vihar közeledett meghajlíthatatlanul,
Miránk félelem ömlött elfogadhatatlanul…
Miért ez? Bámultunk filozófiátlanul,
Aztán már csak szidtuk, heveny bárdolatlanul.

(3 soros-zárttükrös csokor)
Megjöttél, te ronda vihar,
Már rád gondolva is lelkem fanyar…
Megjöttél, te ronda vihar.

A jelenlétedet biza azt én érezém,
A jelenléted, szívből biza nem az enyém…
A jelenlétedet biza azt én érezém.

Hiába jöttél csattanva hallhatóan és vehemensen,
Hiába vagy itt, ittléted illetlen és nem van rendesen…
Hiába jöttél csattanva hallhatóan és vehemensen.
*

(Haiku csokor, eredeti stílusban.)
Füves tisztáson,
Merész őzek legelnek.
Madárcsicsergés.
*
Liget fái közt
Ismeretlen szél kereng.
Őz csak áll és néz.
*
Fák alatt, árnyat
Vet szikrázó napsugár.
Szélvihar, lecsap.
*
Tücsök nótája
Megáll, ha villan villám.
Közben erőt gyűjt.
*
Víznyelők sora,
Megtelik tócsa-vízzel.
Minden vizes lett.
*
Hazaút rövid,
De, alulról áztató.
Jó forró fürdő.

Vecsés, 2021. október 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Ezen, már nem lehet változtatni…

Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.

Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.

Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.

De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!

Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.

Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!

Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.

Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!

A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…

A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...

A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.

A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…

A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.

Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.

Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!

Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József

...

Búzakalászok
Már tele. Meghajolnak.
Aratásidő.
*
Zöld hegyek alatt,
Sárgás gabonamezők…
Aratáskezdés.
*
Búzatáblák már
Sárgulnak, jön aratás.
Nagy hozamremény.
*
Eljött az aratás idő, búzaföldet a nyár aszal...
Kaszások örülnek, segítség: messze zeng a munkadal…
Az életcsónak ring a búzaföld lágy hullámain,
Marokszedők mennek hátul a kaszások nyomain…
*
Meleg, langy szellő
Leng az aratók felett.
Tarló is forró.
*
Nehéz a munka,
De aratók dolgoznak.
Nótára telik…
*
Marokszedő és
Kaszás szenved melegtől.
Szúrós a tarló.
*
Lesz itt kenyér, bőven lesz rá finom zsír is,
Lesz bizony, paprika és paradicsom is.
Eszünk majd hozzá sok és finom erős fokhagymát,
Ezzel is erősítsük az öreg erek falát.
*
Búzalisztnek a
Használata sokféle.
Főként, pék süti.
*
Aratóknak délre az asszonyok hozzák a frissen főtt ebédet.
Délben, jár nekik a két óra pihenés, aztán munkába léphet.
Hajnaltól késő alkonyatig szól a munkaidő,
Lazsálni nem lehet, nehogy közben meg essen eső.
*
Délidőben, oly’
Tüzes a búzatábla.
Nap, nem kíméli.
*
Aratóknak kell,
Kétórányi pihenés.
Van, ki alszik is!
*
Marokszedő asszonyok, egész nap folyvást hajlonganak,
Estére már mindannyian fájlalják a derekakat.
Majd a lisztből meg, ők fogják sütni a finomságokat!
*
Arany napsugár
Érlelte búzaszemek.
Jó kenyéralap.
*
Asztag mosolyog,
Közelg’ kenyér ünnepe.
Mezítláb, tarlón.
*
Finom kenyér lesz…
Sikeres volt aratás.
Templomi áldás
*
Estére tarló
Vörös napot elnyelte.
Aratás vége!

Vecsés, 2017. május 29. – Kustra Ferenc József – versben, haikuban és senrjúban írva.

...

A poéta munkaeszköze…

Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom,
Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm…
De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm.

Persze mégis mit írjak, fölsejlenek a múlt évek,
Kezemben fogom a lúdtollam, ó, ti régi évek…
Nagy levegőt veszek, emlékezek ti kopott évek.

Szinte hallom a papírt, ahogy zizeg, írjak már,
Így nekilátok, és a gyertyacsonkom gyújtom már…
A lángja persze nem kicsi, az lobog, mint munkás rendesen,
A fényében írok a lúdtollal, szinte épületesen…

A papír, úgy látom mintha nagyot mosolyogna a gyertyacsonkra,
Elérte, amit akart, megindult a toll és a tinta szántása…
A poéta azonban már ír, közben hallgat és nőnek a sorok,
Írásban gyűlik a sok betű és a sok szó, meg mondanivalók.

A gyertyacsonkom már tényleg múlik, kezdi a végét járni,
Bár a lángja még láthatóan tovább is akar szolgálni.
Csend volt, csak a tollhegy sercegett, ő is akart még szolgálni.

A képzeletem, ahogy papírra kerül, el is kezd szárnyalni,
A gyertya még gyűri, él, viszont látni, hogy szeretne maradni,
Képzeletem már írásban, a láng fényében akkor most stilizálok,
A versen, a papírral, a lúdtollal, a gyertyalánggal elmélázok.

Vecsés, 2021. július 11. - Kustra Ferenc József

...