A furfang biz’ az a fegyver
Mely azé, ki szólni nem mer
Vagy szólnia nem célszerű,
Mert ellenfél nagyérdemű.

Létezik furfang a női,
Ezt férfiaknál beveti
Ki kellőn okos, nőies.
Az eredmény nem kétséges.

Ravasz fő sajátossága
Furfangos gondolkodása,
Melyet, ha kell, jól kihasznál,
Gondolatban messzire száll.

A másik eszén túljárni,
Gondolatai közt játsz’ni
Őt több ésszel manipulálni,
Furfangosnak kell erre vágyni.

A furfang kevesek sajátja,
Mert rögzült a gondolkodása
A sok emberek… többségének.
Kevesek örülnek sok észnek.

A furfangosok előnye,
Hogy messze látnak előre,
Tudják, mit gondol a másik
Mire többség foga fájik.

Vecsés, 1999. január 9. – Kustra Ferenc József

...

Szerelemről… történetem.

(Anaforás)
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.

Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.

(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.

Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.

(Anaforás, dupla belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?

Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.

(Anaforás, dupla belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.

(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?

(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni

(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,

(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.

(Anaforás, trió belső rímes)
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.

Vecsés, 2020, szeptember 11. – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.

...

Gondolatsor… romantikában?

(LIMERIK csokor)
Kémeim jelentették Gittus!
Új pasid van? Ezt mondta manus…
Én meg csak emlékszek.
Hogyan öleltelek.
Pedig pár évig jó volt Gittus.

Szálkás padra emlékszel Gitti?
Tudtad? Harisnyán szemet szedi?
Emlék: öleltelek.
Múlik! Szerettelek.
Elhagytál indok nélkül Gitti!

Te csak ámítottál, ó Gitka!
Ölelés volt élet záloga…
Nincs ölelés immár,
Rövidül lét így már!
Egyszer csak elhagytál, ó Gitka!
*

(Anaforás, középrímes, bokorrímes.)
Mint magyar hittem… és nagyon hiszek a hazánkban,
Mint férfi hittem… veled, a lélek mámorában.
Mint elhagyott, hittem… hiszek lélek szánalmában.
*

(Anaforás, senrjon csokor)
Szeretet, ha volt is… múlt!
Sárba tapostál, csak… elhagytál.
Indok… csak mese.
*
Szeretet jön-megy, mint busz?
Sárba tapostál és leléptél.
Még rám se néztél.
*
Szeretet az, mit kidobsz?
Sárba tapostál, messze mentél.
Nem is köszöntél.
*

(Septolet)
Kedvesem,
Egyetlenem,
Volt szerelmem!

Hiába minden,
Más kincsem nincsen!
Javíthatatlan létem,
Nem érti értelmem.
*

Voltam szálkás padunkon merengeni,
Kérdezte is: mé’ nem kell szemet szedni?
Elzokogtam neki, nincs már miből, mit: szem- felszedni.
Visszakérdezett: megtette, hogy… szó-nélkül elmenni?
Megsimogattam ezt a kedves padot,
De a kezembe szúrt egy szálkát, nagyot…

(Senrjon)
Életemben űr tátong,
Szálka is beletört húsomba.
Miért nincs Gitkám?
*
Régen hallottam róla,
Tán’ mentetek, messzi nászútra?
Műtötték kezem.
*
Pad sírt… földarabolják!
Helyette, betonpad… ligetbe…
Mindenhol győz rossz!
*
Gitka sajnálom, hogy így
Ért véget szerelmünk, miattad.
Legyetek boldog…
*
Tegnap voltam kispadnál,
Jobb lesz… elmegyek jó messzire.
Vissza se nézek…

Vecsés, 2021. január 1. – Kustra Ferenc József - íródott romantikus LIMERIK csokorban és Alloiostrofikus versformában.

...

Hétköznapi pszichológia…

(Senrjon csokor, félhaiku láncban)
Gyere ki a napfényre,
Órád lejár, nincs ki … fölhúzza!
Nem dobj ki mindent…
*
Gyere ki a napfényre,
Emlékezz szerelemlángokra…
Emlék... ne veszítsd!
*
Gyere ki a napfényre,
Nyisd csak ki szívednek ajtaját!
Emlék: maradó!
*
Gyere ki a napfényre,
Hátha újra perzsel életláng!
Hosszabb így élet!
*
Gyere ki a napfényre,
Fújd élet parazsát, lobogjon!
Bűn hagyni magad!
*

(Leoninusban)
Lassú véget mutat az órád mutatója? Vajh’ már ezért nem hiszel szerelmes szóba?
Pedig szerelem a szíved motorja, ne hagyd, hogy öregedés önként, csak leállítsa!
Volt neked részed elégszer szerelem lángba? Most nincs... gyorsan elbújsz vak-sötét magányba?
Szedd össze magad, gondolj régi szépre, jóra, szerelmes múltra a fönnmaradt jó szóra…
Hamvadó parázs még biztos van benned, vak-sötét gondolatokat fontos elengedned…
A vak-sötét magányt el kell engedned! Győzz! Az öregedést ne éld meg végső terhednek!
*

(HIAQ)
Ki tudja mennyi van?
Egy életed van, azt még éld!
Lehet jó… ki ne dobd!
*

(Senrjú)
Szerelmes szó jő…
Lángtaposókon győzni!
Szerelmet várjad!
*

(10 szavas)
Szív hadd szárnyaljon! Jöjjön még szerelem…
Lélekszivárvány újra föl! Szeretem!

Vecsés, 2022. július 24. – Kustra Ferenc József – Kovács Jánosné Irénke, azonos c. versének az átirata, a szerző engedélyével!

...

A poétáról…

Napsütötte udvaron, árnyék... ülök a vén diófa alatt,
Van pennám, meg kiterített papírom, igaz, hogy csak egy falat.
Vakít a szikrázó napfény, agyam jár, zakatol, szülni készül,
Itt az idő, verset kéne rittyentenem innen, úgy emlékül.
*

Öreg diófa.
Élete véges neki.
Bútorasztalos.
*

Hosszan tovább él.
Majd még embert szolgálja.
Deszka erezet.
*

Szép az udvar, rendezett, tyúkok kárálnak, kutyus néha vakkant,
Agyam meg csak erőlködik, remélem a gondolat megfogant.
A papírra leesik egy nagy diófalevél,
Én nézem… ő nekem, utolsó útjáról mesél.
*

A színe csodás,
Sötétes, meleg barna.
Poéta asztal.
*

Fehér márványból
Kalamáris. Fehér toll.
Tinta sötétes…
*

Ilyen asztalnál,
Termékeny tollforgatás…
Olvasó… öröm.
*

Nagy dolgok, ily' melegbe, most valahogy mégsem jutnak eszembe,
De tudom, ebből az öreg fából asztal lesz… az új élete.
Nagy a meleg, elálmosodtam, szundítok egy kicsit,
Hogy ezt leírtam nektek, álmomat vidítja picit.

Vecsés, 2015. április 21. – Kustra Ferenc József - versben és senrjúban… önéletrajzi írás.

...

A poéta estéje…

Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé,
Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé.
Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket,
És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket.

Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam,
Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam.
Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket,
Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket.

Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden
Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen…
A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom.
A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom.

Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom,
Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom.
A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít,
Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít.

Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot,
De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot.
Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok,
Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok.

Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc József

...