...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szell? is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, sz?k
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legels?t, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én ?t szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
?rl?dtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment t?lünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesít?, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem bel?led a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
el?ttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom el?tt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el t?lem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkett?nket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kett?sen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egyt?l kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...

...

Mikor könnyes szemeim remegnek meg,
Tudatják, hogy Te nem vagy velem,
tudnod kell, hisz a részem vagy Életem!
És én a Tiéd Édesem.
Érzed Te is ezt.
Néha gyengeséggel, néha er?vel töltve meg!
Az id? nem számít ha rólad van szó soha,
Hisz nem a halálnak, hanem az életnek nincs határa...

...

Valentin nap van és ma egyedül vagyok
nem sírok mert SZERETLEK,
lehúnyom a szemeim s Rád gondolok.
Milliónyi gyertyát gyújtanék
arra az útra ami hozzád vezetne
milliónyi angyalszárnyon repülnék feléd
ha lehetne.
?szinte tekinteted melyt?l könny szökik szemembe
becéz? szavaid édes csókod
gyengéd ölelésed kedves mosolyod...
ha Rád gondolok ez jut az eszembe.
Fekszem a csendben és várom a hangodat
egy szó erejéig hogy halljam "SZERETLEK"
s legyen múló pillanat.
Csodálatos érzés szerelmünk lángja
felülmúlja a csillagokat s ett?l boldog vagyok,
bárki felett borús lehet az ég mi tudjuk
felettünk a Nap örökké ragyog.
Még akkor is ha Valentin nap van
és én ma egyedül vagyok.

...

Valami éget, valami fáj.
Valakit a szívem még most is visszavár.
Ezer óra, és sok ezer perc,
Homályos emlékek,
S régi fényképek,
Ennyi maradt nekem bel?led meg.
Egyetlen pillanat, mi szívemben megmaradt,
S sok sebet ejtett egyetlen gondolat,
Azt hittem meg marad,
De elszállt egy perc alatt.
Annyira szép volt, azt hittem álom,
S ma már nem tudom, mire is vágyom.
Álmatlan éjszakák száza még el?ttem,
Rám tört egy érzés, mit még sohasem éreztem.
Szédelgek tudatlan, remélem álmodtam,
S ha felkelek egy szép reggel,
S kinyitom szememet,
Te ott fekszel mellettem, fogod a két kezem,
S átölelsz gyengéden,
Ahogy még senki sem?

...

Elfordultál

Szemét dolgot mondtál, még rosszabbat tettél,
És tudom éveken át rajtam csak nevettél.
Nem érdekelt álmom, nem érdekelt vágyam.
Hideg volt a szíved, mint nekem most az ágyam.
Nem láttál szépnek, nem láttál jónak,
Bár inkább mentem volna, neki a folyónak.
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Megsirattál hányszor? csak folyt a könnyem
És nem értettem: elhagytál? ilyen könnyen?
Álmom összetörted, lelkem megtapostad.
Csak én lehetek hibás, te kezeid mostad.
Tönkre tettél mindent, mindent elrontottál.
Mosolyogtál ugyan, de nekem csak hazudtál.
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Nincs több vágyam, nem maradt már álmom
Nem érdekel az sem, ha egyedül kell hálnom.
Mindenemet adtam, de neked nem volt elég.
Csak húztad a szádat, ha szívem tártam feléd.
Neked olyan kellett, amilyen én nem lehetek.
És mit kaptam havonta? kussolok vagy mehetek!
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Azt gondolom, most már nincs értelme élnem
Minek álmodjak, ha nincs mit remélnem.
Sokat szenvedtem, mára semmim nincsen.
Elhagyott a remény, mert te voltál a kincsem!
Fekszem, kelek, pár évet még vegetálok.
De ha eljön a nap a temet?ig meg sem állok!
Mit tehettem volna? elfordultál t?lem,
Ott hagytál a bajban, egyedül, er?tlen!

Tudom, hogy megbántad és talán el is hiszem
Mégsem tudok túllépni egy csomó mindenen.
Fáj minden seb, mit rajtam ejtettél
A sok hazugság, amivel etettél
Nem tudok változni, nem tudok más lenni,
Nem tudlak feledni vagy kevésbé szeretni!
De mit tehetek most már? hisz elfordultál t?lem,
Magányos maradtam, gyenge és er?tlen!

...

Feküdtünk az ágyban, szenvedéllyel szeretkeztünk.
Együtt, a félhomályban, ahogy még senki el?ttünk.

Megcsókoltam a nyakát, melynek íze akár a méz.
Megcsókoltam az állát, ? mélyen a szemembe néz.

Metsz? kék tekintetével, úgy tekint felém.
Hihetetlen szenvedéllyel, végre az enyém.

Gyönyör? teste, egybeolvad az enyémmel.
Örökkön-örökké, kéjes szenvedéllyel.

Gömbölyded keblein, pihennek sz?ke fürtjei.
Negédes ajkain, Bacchus sz?l?erdei.

Vérvörös húsos ajkai, forrón izzanak a számon.
Vele szeretkezni, maga a megvalósult álom.

Hosszú feszes combjaival, köbeöleli a csíp?m.
Gyengéd kecses kezeivel, megölel félt?n.

Mélyen a szemebe néz, egyszer csak megremeg.
Hirtelen felnyög, s érzem ELMEGY.

Enyém lett hát végre, teljesült a sorsom.
Minden áldozat megérte, ?t szeretni isteni irgalom.

Megpihen rajtam, hosszú haja az arcomba ér.
Kábult voltam, hirtelen minden véget ér.

Nem akarok menni, mert ?vele csodálatos,
De érdemes volt várni, mindez oly varázslatos.

Itt kell hagynom számomra mindennek vége.
Jön az alkony, szememen a Révész bére.

...