A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül… kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek…

Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.

Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak…

Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.

Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette…
A veszély gondolata meg elkerülte.

Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.

A pilóta tartósan nézett lefele… ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett…
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.

Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.

A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni…

Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni…

Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat…

Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.

A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar…
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.

A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai…
Közben, már felébredtek reményei…

Hirtelen „részegesen” csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig…

Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott… csak jöttek beléjük…

Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó… csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya…

Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje…

De ám, mégis… A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet…
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget…
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet…

Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán… megmenekültek.

De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.

Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt és levitte gépét…
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.

A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.

A zászlósnak is kijárt… szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre… kapitánya mellett.

-VÉGE-

Vecsés, 2015. augusztus 19. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

Olyan az életem, mint a vízi bivalynak, ha száműzték a bánya homokba
Gyenge kis hullámocskákon, én mindig ezt éreztem a sárrá dagadt homokba…
Olyan az életem, mint a vízi bivalynak, ha száműzték a bánya homokba.

Azt mondják, ha változást akarsz, akkor légy tenmagad! Hogy add magad?
Én meg is fogadtam, de sorsom a bánya homokjába leragad…
Azt mondják, ha változást akarsz, akkor légy tenmagad! Hogy add magad?

E szerint immár biztos, nem is ott vagyok, ahol lennem kéne…
E szerint immár biztos, sárrá vált homok vagyok… mi nem kéne.
E szerint immár biztos, nem is ott vagyok, ahol lennem kéne.

Életem a saját koloncom,
Futnék messzi… de nincs alkalom,
Életem a nyaki koloncom…

Könnyem is csak folyik lefele,
El nem áll, mert még nincs elege?
Könnyem is csak folyik lefele.

Vecsés, 2019. október 3. – Kustra Ferenc – íródott 3 soros-zárttükrös –ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

...

(Senrjon)
Jelen nincs fizikális
Akadályoztatása okán…
Tudomást venni!
*

(Bokorrímes csokor)
Aki a múltjában véglegesen elmerült, csak azt fürkészi,
Az azt mutatja, hogy jövőben nem hisz, azt nincs kedve fürkészni.
Nem kívánhat jobb jövőt, aki nem hisz benne,
Kinek a jelene és múltja, nem istene...

Láttad-e már az éjben, hogy a sok sötét szín veled csak játszik?
Azt meg tán’ tudod-e, hogy ez a kavalkád, veled csalókázik?
A jövő színeit várod? Eljön! Veled majd, ő is cicázik.

Kinek szép a múltja, jelene meg csodaszép,
Boldog lehet, mert ahol tartalmas, odalép.
Várhatja a szabad életet és a jobb jövőt,
Békét, szeretetet ígér igazit, működőt.

Lásd meg másokban és mindenben szépet, jót!
Várd és hagyd kivirágozni az új bimbót!

Ha meglátod a másokban rejlő jót,
S hagyod virágozni a gyenge bimbót,
Holnaptól gyönyörködhetsz a szépségében,
Kedvedre élhetsz, áldás bölcsességében.
*

(senrjon)
Jövő majd lesz hosszabban?
Múlt van: időtlen idő óta…
Tudomásul venni!

Vecsés, 2016. november 1. – Kustra Ferenc József

...

Versben és európai stílusú haikuban, valamint 10 szavasokban meditáltunk

Fény kikandikál
A hajnali felhőkből.
Sugara, villog.

Arcomon vesztegel, enyhén melenget,
Nyárnak nyoma veszett, ősz búcsút rebesget.
*
Kinézek az ablakon, rögvest látom a havat.
Jobban nézem, keresem, de nem látom a nyarat.
Már, itt a tél és a nyárból emlékem sem maradt...
*
Színes avar-szín
Keveredik fehérrel.
Lassan, teret nyer…

A hajam barna színét már elvesztette,
Az ősz ezüstösre színezte.
*
Éjszaka sötét…
Éjfél vagy hajnal, mindegy.
Reggel erős fagy.

Gyengeségem érzem... Ha jön is kikelet,
Lehetetlen kijátszani a végzetet.

Vecsés, 2014. december 3. – Szabadka, 2017. július 25. –Kustra Ferenc József – íródott alloiostrofikus versformában. A bokorrímes és a 3 haikut én írtam, alájuk a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe: „Már nem táplál életet...

...

Hallom, ahogy a búsulózó szél, búcsúdalt komponál,
De megbotlik, összes apró-fehéres hullámtaréjnál…
Ijedtében össze-vissza fúj, látszik, hogy nincs magánál.
*
(Senrjú)
Szép, csillagfényes
Hajnalon, nyár, vetkőzik…
Parton, levél hull.
*
Déli partról elnézem, hogy a bazaltorgonás hegyek,
Ellepik a képzeletemet, mint nyers húst a zöld legyek…
Ihletet adnak, elgondolkodtatnak, írni kell... megyek.

Kezem ügyében van a papírom meg a tollam,
Mert a kalamárisomat én most, el nem hoztam…
Azt hiszem… hogy kitehettem volna… nem gondoltam.

A tó víztükrében, még látom, fürdőzik a gyengülő napsugár,
De én már azt tudom, hogy ide a nyári hőség, nem jön vissza már…
Neki is állok írni nektek… jaj, de hiányzik az a kalamár!
*
Utolsó tánca
A nyárnak. Röpke alkony.
Képzelet, suhan.
*
Lebegek a vízpárában, egy korhadó, de kényelmes pad felett.
Érzem, béke átható és nem zavarja semmi sem a lelkemet…
Még azért ücsörögnöm kell, mert van, ami zavarja, az eszemet.
*
Természet hangja
Zsong a fülemben. Látom!
Agyban, kerge szél.
*
Ahogy itt vagyok ez maga, kisebb szelet valóság,
Itt a magyar tenger partján... ez nagy szelet boldogság…
Itt kéne maradni… dühöng bennem a vad mohóság.

Balcsikám, te most még együtt játszol a nyárral,
A napfényt még visszavered… sok hullámpárral.
Az esőfelhők eltávoztak innen, jó messzire,
A parton, két lovas hintó áll rendelkezésünkre.
*
A jövő számít?
Nekem a tegnapok is!
Víztükör, szépség.
*
Jól látom, hogy víz fölött suhan a sok elvesztegetett szó,
Rajtuk lovagol a sok-sok elveszett lélek? Elkárhozó!
Erős és még gyenge is vagy. Ma valami megváltozott,
Én érzek valamit, lehet, hogy a lelkem elkárhozott?

Őszül a természet, a színei a legszebbek,
Majd visszatükröződnek… itt írt szebbnél szebb versek.
Én majd a napfénykanyarban szépen, csak, lebegek.

Ó, te Balaton! Mesés ez a feszített víztükör!
Napfény benne még meleg sugaraival tündököl.
Néha, erre keveredik egy elkószált szélroham,
Csak nézelődők, miközben lassan, a partot jártam.

Vecsés, 2015. szeptember 1. - Kustra Ferenc József

...

Versben és HIAQ –ban meditált a szerzőpáros…

Gyermekkoromban sokat voltam alföldi tanyákon,
Azóta, hogy lássam, erre gondolok nagyon vágyón.

Úgy volt az, ahogy volt,
Kinn a tanyán réges régen,
Ma más ott az élet.
*
Engem megtanítottak, hogyan kell a gémet leengedni,
Vízben a vödröt, milyen technikával kell teletölteni…
Majd, mint gyenge kisfiúnak, hogyan kell a vödröt felhúzni!

Gémeskút helyett már,
A víz, vezetéken folyik,
Embert csak úgy itat.
*
Azt az ízletes vizet az óta sem feledem,
Most is szívesen innám… tudom, jobb ha, felejtem…
És bizony, minden tanyán így volt, visszaemlékszem.

Az íze egész más,
Tán még a színe se olyan,
De inni mégis kell!
*
A betyárvilágban a nép védte a saját fajtáját,
Gémmel és vödörrel üzente meg a buját és baját.
Ha zsandárok keveredtek oda, azt is jelezték,
Betyárok megpucoltak... Segítséget, nem feledték.

Szomszédok, ha baj van,
Telefonon hívnak: gyere!
Segítség perce ez.
*
Kútágasok egészséges fából voltak,
Azok ottan, le, sohasem, nem szakadtak.
Nehéz favödör rendesen ki volt egyensúlyozva,
Se le, sem fölfelé nem szakadt le az ember karja.

Ember keze gépet,
Nem földi szépséget, kezel.
Így lesz természetőr.
*
A kút mellett mindenhol volt egy méretes itatóvályú,
Ebből itatták az állatokat... biz' nem másodosztályú.
Hajnalpirkadatkor, már valaki ment is vizet húzni,
Tudták, hogy az állatokat nem lehet kiszomjaztatni.

Ennyi a gép, hiszed?
Állatoknak önitató
Szolgálja a vizet.
*
A nyári hőségben vályút, többször is „meghúzták”,
De a kútágas, nem nyikorgott, mikor felhúzták.
Tudta dolgát, gazdák állatot vele itatták.

S talán a házak se
Oly’ szép takarosak, mint rég,
Technika romba dönt...
*
Az óta volt, hogy jártam régi, ismert tanya felé,
Szemem a régi kedves helyet, oly’ kevéssé lelé.
Volt, ahol a ház már csak, egy kis romhalmaz volt…
És volt, ahol a gémeskútnak nyoma nem volt.

De a tiszteletet
Nem ölheti meg masina
Ez így van jól, ma is.
*
Modern világban már hagyják elveszni, mint azt, ami régi…
Én azért emlékezek... jó egy kicsit visszaemlékezni...

Vecsés, 2011. június 29. – Mórahalom, 2018. január 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a HIAQ –kat, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla. A HIAQ csokor címe: ”Modern tanya”.

...