Mekkora köd, micsoda homály vesz körül.
A s?r? bizonytalanság nyálkás, iszapos szaga valósággal átitat.
Mit keresek? Kit keresek? Hogy fogok rálelni az én kedvesemre?
Tán magától megjelenik majd szívem sötét, ködbe burkolózott,
és a kétségbeesést?l fonnyadt dombjain, hogy az éjt nappallá varázsolja?

Hihetetlen, de így történt ez velem is.
Meglátni és megszeretni. Megszeretni, mint azel?tt senkit.
A haja fekete volt, mint a holló, a ruhája piros, mint a t?z,
mely lángra lobbantotta szívemet, a kétségbeesést reménnyé,
a korom sötétséget világossá varázsolva.

Ott állt el?ttem. Ott állt el?ttem,
és én szégyenl?s kisfiúként sétáltam fel, s alá izgatottan.
Hát tényleg létezik? Ez tényleg valóság?
A szívem az els? pillanatban elhitte, a szemem azt hitte: tündérmese.
Tündérmese, de, hogy lehet, hogy a valóság szebb, mint az álom?

Hirtelen reménnyel telinek, er?snek, bátornak, hódítónak éreztem magam.
Aztán a szemébe néztem. Egy addig nem ismert érzés lett úrrá rajtam.
Azt hiszem a gyönyör itt kezd?dik. Azt hiszem, hogy a gyönyör megfogható.
Az er?s érzés szinte kitöltötte a leveg?t, szinte fizikailag érintett.
Minden álom, minden szerelem, minden vágy, amit ember érezhet, megtestesült el?ttem.

Te voltál az, édes szerelmem.
Lényeddel megtisztítottad a szívemet, er?t adtál nekem.
Bátorságot kölcsönöztél, legy?zhetetlen vagyok veled.
Te vagy, ki mellettem állt mindig, te vagy, ki támogat, bármit is teszek.
Te vagy az odaadás, te vagy a kedvesség, te vagy a szerelem.

Te vagy szerelmem az életem, te vagy a kihívásom, te vagy a gy?zelmem.
Te vagy a vetésem, de te vagy az aratásom is.
Te vagy a gyengeségem, de te vagy az er?sségem is.
Nélküled üres, de legf?képpen elveszett vagyok.
Nélküled hideg vagyok, akár a tél, sötét, akár egy dohos pince.

Édesem, kincsem, kicsikém, hercegn?m, királyn?m!
Te teszel engem érdekessé, t?led vagyok színes, t?led vagyok igazi.
Te teszel engem férfivá, s te teszel engem emberré.
Miattad akarok élni, bizonyítani, szeretni és szeretve lenni.
A te b?röd illatát, a te leheletedet és szeretetedet akarom érezni örökké.

Nem kérek egyebet, csak, hogy viszont szeress engem úgy,
ahogyan csak én tudlak. Téged úgy, ahogyan én,
még nem szeretett senki, és nem is fog.
Nem kérek egyebet, csak, hogy ?rizz meg engem és az emlékemet örökké.
Ne feledd nevemet soha, mert az én szívem soha nem fog feledni téged, Fanni!

...

Mónika, azt kérted ne írjak többé szépet Néked, mert felejteni kívánod mindazt, mi történt Véled. Felejtem hát a szót, Szeretlek Téged, mert felidéz benned mindent, mi szép s jó volt Néked.

Mi Öröm, Boldogság, és Szerelem volt Néked, attól lett Életed bánatos, keser?, s magányos, végleg. Magányod feloldani készülök éppen, ha elfogadod, ismét Boldog lehetsz, Vélem.

Boldog, mert nem bírok magammal, ha meglátlak, nem bírom ki hiányod, mikor nem látlak. Hiányzol minden percben, s órában, miközben felemészt a tudat, nem lehetsz Enyém, csupán néhány órában.

Mikor magamhoz ölellek, egészen, érzem, ilyenkor lehetünk egymásé teljesen. Ilyenkor csak Mi ketten vagyunk, hisz szükséged van rám, mert kívánjuk egymást minden nap, s éjszakán.

Szeretném megadni mindazt, mi hiányzik Néked, hiányzik gyengéd, jóles? érintésem, ahogy igéz? pillantásod Nékem. Hiányzik a szó, mit Neked írok éppen, s hiányzol Te magad, ki vagy Nékem.

Izgalmas tested, percenként kívánom, ahogy izzik a leveg?, oly jó az, mint egy álom. Bolondulok, s Meg?rülök Érted, mert az vagy Te Nékem, mint a Gyermek, e Létnek.

Gondolat, mi megadja Nékem, s tovább érezzem forró érintésed. Felizgult testedr?l, ruháid, lassan letéptem, s ahogy megláttam gyönyör? melleid, a bájtól szinte teljesen betéptem.

Álltunk ott kettesben, ruhátlan, meztelen, lassan ölembe emeltelek, kívánva, esztelen. Szenvedéllyel, lassan rácsúsztál nedvesen, s közben haraptad nyakam, a mámortól kéjesen.

Szenvedély az, ahogy csókoltam füled s nyakad, miközben felfedeztem ruhától eddig rejtett titkodat. Hátadra fektettelek, hogy mit érzel, tovább fokozzam, s nyelvemmel, Mi Kincs Nékem, a gyönyörbe juttassam.

Fokozott izgalom, mi átjárta testünk, ahogy remegtél, attól még jobb lett a Szexünk. Elmentél többször is, mire nedves ajkad végleg megpihent, miközben lüktet? lelkem, melleid közt pihent.

Folyton kívánom, s vágyom izgalmas tested, kérlek, add meg, hogy beteljesüljön egyszer, végleg.

...

Mónika, Vágyakozó szívem, végre megkapta mire vágyhatott, ölel? karjaidban Szerelmesen hálhatott. Mámoros volt, fantasztikus érzés, ahogy csókjaid teljében elfogott az érzés.

Mint, ha Álom lett volna, oly csodálatos volt, fényl? pillantásod, biztosan igaz volt. Öleltük egymást, mint Földet a változás évszaka, remegett testünk, ahogy telt az éjszaka.

Ahogy gyengéd érintésem, megrázta érzékeny tested, már tudtam, kívánsz Engem, s a buja Sexem. Ahogy gyengéden áthatolt rajtunk a vágy illata, amúgy is szapora szívünk, felgyorsult egy pillanatra.

Nem irányított már ész, és gondolat, szenvedély volt az, mit?l felejted minden gondodat. Ajkam kéjes mámorában fürdettem tested, s öleltem, felizgult megfeszült melled.

Szenvedélyt?l izzó testünk, lassan, teljesen egyé lett, s kéjes sikolyoktól hangos éjszakán végre teljes lett. Ellazult testünk, lassan, megpihenni készült, de Szerelmes csókodra, sor, ekkor, vaj miért nem került.

Mit eddig csupán álmaimban hittem, lassan elt?nt, s a józan észnek hittem. Úgy vágytam csókodra, de Te nem voltál ott, mit éreztem, az csupán Álomnak volt játéka ott.

Megtréfált Álmom ismét Engem, csalódva, sírtam, csalódva keltem. Rá kellett jönnöm, Álomból nem lett valóság, megizzadt testem csupán, mi most, az igaz valóság.

Íj szép Álmokkal élni, tán ez marad Nékem örökre,

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Mónika, a vágy az, mi nem hagyja élni lelkemet, a fájdalom mi átjárja szívemet, mond, miért engedtél el engemet. Életünk oly rövid, mint hópihe az arcodon, Szerelmünk talán nem is létezett, csupán egy álom volt az ajkadon.

De nem álom volt az, hisz pillantásod máig csupa fájdalom, mert tudom, nem lehetsz enyém, -e kettétört világon. Mint harmatos pókháló, oly gyönge voltam, mint lepke szárnya oly védtelen, kérlek, adj esélyt még énnekem.

Kérlek, engedd, hogy Szeresselek, engedd közel a szívemet, de kérlek, soha de soha ne veszítsd el a lelkemet. Vigyázol rám, ez mi csavarja megsebzett szívemet, s nem a Szerelem az, mi átjárja szívedet.

A Bika, mi szenvedéllyel szeretni tudna szüntelen, most sebzett vadként verg?dik lelkeden. Skorpió, mi okozta fájdalmasan gyötr? tusáját, ám ahhoz gyenge volt, hogy végignézze halálát.

Gyenge volt, pedig er?s az Áros hatalma, a méhecskét mely vágyott reá, könnyedén eltaposta. Szerencsés az, ki szívb?l, ?szintén tud szeretni, de nagyobb hatalom ez annak, kiért tudnak így érezni.

De tudd, fájdalmas titkod, ha engeded sajátommá fogadom, s meg?rzöm azt örökre, mert

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szell? is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, sz?k
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legels?t, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én ?t szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
?rl?dtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment t?lünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesít?, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem bel?led a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
el?ttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom el?tt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el t?lem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkett?nket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kett?sen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egyt?l kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...

...

Az ok a dolgok és érzések melyek most bennem vannak csak egyet jelenthet szerelmes vagyok! És ki az kit ennyire tudok szeretni a válaszomat-e vers rejti! Az akit én megszerettem és az életemnek adott értelmet és a szívemet újra lángba borította mert az érzés mit egyszerre adtál nekem boldogság és szenvedély mely a legszebb érzés a világon és azt amit érzek irántad senki és semmi nem veheti el! A szerelem szigetét raktad a szívembe és azon mi vagyunk kettesben ott élünk mi ketten boldogan míg csak élünk és a kezedet fogom azt a kezet ami oly gyengéden simogat és néha betakar kedvesen ápol ha beteg vagyok és és átkarol mikor szükségem van rá! Ezt az érzést nem tudom egyszerre az érzés a szívemben van és míg élek örökre ott marad! Szeretet uralja most a testem s szívem ezt te adtad nekem és egy életre boldoggá tettél vele, az én ajándékom cserébe a szívem s vele együtt minden ami én vagyok! A kezedre gy?r?t húzok és ez legyen a kett?nk záloga,hogy egymás nélkül élni nem tudunk! SZERETLEK!

...