Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél?
Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél.
Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját
És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját.

Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor
És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor…
Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy?
Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy…

A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért,
De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért!
Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk,
Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk…

Közben nézzük, merről fúj az őszi szél,
Igyekszünk megfejteni, miről mesél.
Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél
És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél.

Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása.
Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása…
Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém,
Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém…

Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények,
Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények…
A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón,
Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron.

Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem,
Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem…
Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe,
És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve.

Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak,
Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak…

Merről fúj az őszi szél?

Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József

...

Nehéz a nyárvéggel, közeledő ősszel szembenézni,
Bár nagyon jó az új, szép színekre ámulóan nézni.
Jön még az is, hogy zenét játszik a finoman szitáló eső
Mi esernyő alól hallgatjuk, sétálunk… arcunkba verdeső.

Cinkos mosollyal a Nyárra kacsint a közeledő Ősz,
Most kezdi illegetni magát, kacérkodik, mint dizőz,
De tudjuk azt is, hogy csak álnokoskodik, mielőbb jöhessen,
Mert át akarja venni a hatalmat… Nyár helyett úr lehessen.

Térdelhetünk, bár fújhatják aranyharsonát angyalok,
Őszkapu előtt megadja magát a nyár... elandalog.
Még táncol a napsugár a csúnyán rozsdásodó leveleken,
De fáradt már a tánc… látszik is már hajnalban a leheletem.

Tudjuk mit hoz, lehullott levelet, szemerkélő esőt,
És az udvarunkba lehullott levelet szedni kell, sőt
Van jó azért benne, le kell szedni sok finom érett gyümölcsöt…
Aztán meg békességben várhatjuk nagy, fekete varjú felhőt.

Lesz majd köd is, hideg is és az Ősz is, majd készül tova,
Kacérkodott, majd elkullog... lesz bizonytalan, tétova.
Akkorra várjuk nagyon, már talán a mustból is finom bor lesz,
Nekünk meg jön már egy új... jeges és kemény tél, hideg évszak lesz…

A nap, szórja sugarát, még erőlködik, vigyázna rám,
De én közben látom, észlelem, az Ősz meg kacsint reám...
Öreg! Szólít meg bizalmasan: vedd már föl a vastag dzsekidet,
Már nem való legénykedni, ne fázítsd öregedő testedet…

Ülök a lugasban, hallgatom a vándorló madarak dalát,
Úgy tűnik, mennek, kis időre felkeresik a másik hazát…

Vecsés, 2012. szeptember 3. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia.

Manapság, nagy divat lett az önfejlesztés, -és hisznek- egy jobb élet
Reményében, de ez nem az érték, ez csak egy szelete az életnek.
A tudatos változásnak sok módja van, de bonyolult az élet,
És
Így nem várható, hogy a szabadság lesz ura, jól-változott léleknek.

Mert mi lesz közben a részekkel, mert azokból áll össze az élet.

Vecsés, 2020. június 10. – Kustra Ferenc József

...

Szemem csukva, álmodok Bori,
Rád várnak virágok bibéi.
Gyere közel, lelkünk
Érjen össze nekünk…
Várok jőj… szerelem lényegi.

Testem remeg, a percek telnek,
Imádkozok a jövendőnek…
Hétköznap küszöbén
Ülök és várlak én.
Érzelem tüzek hevítenek.

Szavad már elszállt, ó, Boriska,
Maradsz csak álombeli vágya…
Gyönyörű a hajnal.
Nélküled a nappal?
Éledhet remény, szívem vágya?

Vecsés, 2021. szeptember 21. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

...

Az égen a felhőség úgy néz ki, mint egy lötty, lassan.
Összetöredeznek az alapok, szegélyek… lassan.

A sötétedő alkonyat, árnyék dús, sejtelmes fényei
Csak jőnek, beterítenek, mint az idő másodpercei…

Én, mint hullócsillag, nézem a hullócsillagokat kihunyni,
Próbálom, végtelen elmúlását, véglegesen elfogadni…
Képzelek egy másik világot magamnak… ezt, ki tárja elém?
Ahol nincs kín, félelem, magány, reménytelenség! Remélhetném?

A lét és a gyász extenzív lobogásában megszült verseim
Egyedi hangvételű soraim, vajh’, a lélekdallamaim?
Olyan a lelkem, mely az öröm, búbánat alatt... erősödik!
Gondolatim… szárnybontók! Írhatok égre… nem elfelhősödik?

A homokórán a perc és a másodperc gyorsan lepereg,
Az este gyorsan éjszaka lesz, beterít, mint a fergeteg…

Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József

...