Várlak, lesem a pillanatot
Amikor megjössz és hozol
Szelet, csalódást, zuhatagot
Mi nem ismerjük az elválás bánatát
Mi csak hallgatjuk, mit suttog a szív
Mikor válik k?vé az arany
És puha viasszá a gyémánt
Amíg utazunk némán egy álom hajón
Életünk végtelen, id?tlen tengerén.
_
? Tudom most téged a város elrabolt
A város, amely titokban lopja csókjaid
Most már nem remélem, hogy elenged
Mert t?led kapja a szerelmet
Halljuk, ketyeg az öreg fali óra
És jön az utolsó ítélet, amely szétválaszt Rosszra meg, jóra
_
?Jöjj, mártózz meg az élet tavában
Hogy feloldja kínjaink
Jöjj, Szirénem, hogy fektesselek
A habok puha ágyába
Hol a szív csak a szerelemr?l regél
Légy hableány, és pengess gitárodon
Lágy , altató muzsikát
Az égi dallamokra lejtsünk násztáncot
Mert tudjuk az életünk mulandóság
A szerelmünk, csak tiszavirág

...

Nélküled olyan az életem
Mint kiszáradt tó a réteken
Mint legelész? csontvázak
Megsárgult, kiaszott legel?n

Olyan vagyok mint a hó nélküli tél
Mint a tavasz virágok nélkül
Mint az es? felh? nélkül
Mint szerelemünk csókok nélkül

Olyan az életem, mint a sótlan leves
Bár meggyötört a sivár szerelem
Én mégis boldogságom ott lelem
Ha melletted telik az életem

És vadviharok dúlják feny?imet
Kiforgatva gyökereib?l vágyaim
Mint nyáron a hó úgy olvadok
Ha szívednél elmélázni megengeded.

...

Ágyazz a szívedbe,
költözz a lelkembe,
er?síts, építs, s engedd,
lehessek a menedéked.

Temesd a múltat el,
kísért, de szenvedd el.
Jobb jelent érdemelsz,
hozzám jöv?nk emel.

Tedd kinccsé életem,
te leszel mindenem,
Itt vagy még énvelem,
elég lesz majd nekem.

...

Én a tükör vagyok! Meglátod bennem önmagad,
A képem nem torzít, nem nagyít, de nem is tagad.
Nem hazudhatok neked, mint megannyi "jó barát",
Érdekb?l fényezve fejedre rozsdás glóriát.

Úgy lásd, amint van, habár nem túl szép a kép, tudom,
Amit te ott látsz, neked is, nekem is fájdalom.
Hazug ajakkal hirdetsz szent igét, szent erkölcsöket,
Felrúgva esküt, Istennek szánt tiszta életet.

Megpróbálod hamis alkuba vonni Uradat!
Hát tenéked nem szent törvény a TÍZPARANCSOLAT!?
Hova lett hited, szép szavad meggy?z? ereje,
Ha a szíved hazugsággal, hamissággal tele?

Hirdeted a jót, és mégis megteszed a rosszat.
Hajszolod a sátán ócska kincseit naphosszat.
A hatalom, pénz és pompa, ez nálad az érték?
Önzésed ködében valahol elveszett a mérték.

Jó neked a mocsok, posványos erkölcsi fert?.
A sötétben már nem látszik a fától az erd?.
Hova lett bel?led a hit, égi szent akarat?
Miért dobod el Istent, s az igaz barátokat?

Én a tükör vagyok! Meglátod bennem önmagad.
A képem nem torzít, nem nagyít, de nem is tagad.
Én még itt vagyok! Összetörheted a lelkemet,
Cserepeiben ezerszer látod majd vétkedet...

...

Szeret?mnek nincsen párja,
Hajlítható vessz?-szála.
Édes, meleg csókkal keres,
Hozzám bújik, bókol, szeret.

Neve magyar; Bálint Bálint!
Szíve smaragd, örömpázsit!
Minden napunk boldog vigasz,
Jöhet a tél, ?sz, nyár, s tavasz!

Célja motor, jöv?t kohol,
Okot nyomoz, nevel, gondoz:
együtt lenni jóban-rosszban,
gy?zni, élni, békít gonddal!

...

Mindig veled maradok,
míg a föld hagyja,
hogy lábaink érintsék,
s még utána is,
mint a talaj fölött lebeg?k,
úgy maradok szeret?d
a mindenség el?tt.

...