Szomorúság birtokolja lelkem,
bánatos vagyok hogy el kell mennem.
Itt kell hogy hagyjam a boldogságom,
hogy viszontlássalak már alig várom.
Mondd hogy találkozunk,mondd hogy látjuk egymást
mondd hogy nem álom volt csak ez a találkozás.
Peregnek könnyeim,sírok érted
de vissza jövök hozzád megigérem néked!
Odaadtam neked a testem a szerelmem
amíg távol vagyok töled addig sem feledlek.
Megígérted nekem a legnagyobb csillagot,
ha rám gondolsz onnan tudom,
csak nekem ragyog.

...

Te voltál nekem mindenem,
De te már nem szeretsz,
Elhagytál egy másik lány miatt,
Mikor boldognak látnak csak sírni tudok,
Arra gondolok hogy velem is vajon boldog voltál?
Én csak téged szerettelek senki mást,
Mindig arra gondolok szerettél vagy nem,
Az fáj benne hogy a nem mondtad meg a szemembe hogy vége,
De reménykedem benne hogy újra a tiéd leszek.

...

Kálmán Zoltán:
Mindörökké szerelem!

Írom a levelet, mondogatom a nevedet,
Reménykedve mondom ki ,hogy szeretlek!
Végtelen a szerelmem melyet ígérhetek
S amit nem felejthetünk el sohasem!

Mit jelent neked az érzésem? Bennem nem hiszel?
Várom ,hogy átölel egyszer, én keresem szüntelen!
Kimondatlan szó az életem amiben élhetek
Reménytelenül szeretem! ? az aki kell nekem:
- Mindörökké szerelem!

Ez a szó a SZERELEM! Ami reménytelen,
Ami nem hagy még élni sem,
Keresek egy álmot amiben hiszek
Keser? minden perc amit nélküled töltök el!

Ibolya! Szeretlek téged, várlak téged,
De nem lehetsz az enyém soha sem,
Nem lehetsz boldog nélkülem sem talán
Legyél boldog végig az életed során!
Ez egy mindörökké szerelem!

Szívem érted él, várlak én,
Emléked oly sokszor visszatér
Remélem vársz te még,
De elmentél nincs már remény!

...

Ülj le mellém dallamos esti fény
vágylak mint ölelést síró hang
félhomályba burkolózott remény
nézi lopva, hogy áldozom magam.

Gondolatom untalan falnak szalad
tengerek jéghideg mélye ha bánt
hiszem és vallom az álmom szabad
érintésed nélkül elmém visszaránt.

Felúszom újra ha van éltet? szód
élni taníts meg lobbanékony hit
boldogan sodorna veled a sors
nélküled ölel? magány szorít.

Pillanat játéka igéz? szép szemed
elhagyott párnád fejemnél pihen
mostantól szobánkban ne lássak teret
? tudja kívülem combod íze milyen.

Eldobom messze, csak kín a képzelet
bújtattam tested ha széllel dacolt
nélküled lángra gyúlt szép ígéretek
nem lesznek, épp ezért fáj ami volt.

Ide már testem csak hálni jár haza
poharad rúzsnyoma ?z, és csábít
Ajkadon pihen? gondolatom halad
Szádra az itt maradt csókom áhít.

Én leszek a reggeli pillanatod is
beleszólok halkan füled nyaldosom
telefonod búgása zavaróan hamis
hang nélkül nem jön a várt oltalom.

Megrekedt ágyunkban bársony illatod
kizavar nem hagyva nélküled éjszakám
hajnalok fényében zavartan baktatok
arcodat keresve haragját ontja rám.

Megfagyott otthonunk jégvirág tanyája
vadludak csábítottak repülni délnek
mosolyod itt maradt szívembe bezárva
most naponta dél felé imádkozva élek.

Parázsként kihunyok álmaidból lassan
új tüzek nem gyúlnak a kiégett hamun
terveink, vágyaink soha fel nem adtam
lelkemben örökre itthon látom magunk.

...

Szeretni azt, ki talán téged szeret,
Szeretni azt, ki most nem lehet veled.
Szeretni ?t mindig, örökkön és örökké,
Szeretni akkor is, ha nem lehet a szívedé.

Csalódás az élet, hisz nem mondod el neki,
Csalódás minden napod, míg szíved a szívét el nem nyeri.
Csalódás az álmod, melyben forrón csókolod, öleled,
Csalódás a reménység, hogy valaha a tied lehet.

Mondd el neki, hogy csak ?t szereted,
Mondd el neki, hogy nélküle meghal a szíved.
Mondd el neki mindazt, mit elmondani nem lehet,
Mondd el neki és csak szeresd, szeresd!

Súgd a fülébe, hogy mily szép a szeme,
Súgd a fülébe, hogy örökre bezártad szívedbe.
Súgd a fülébe, hogy mindig szeretni fogod,
Súgd a fülébe, hogy te soha el nem hagyod!

Reméld azt, hogy ? is viszontszeret,
Reméld azt, hogy ezután mindig veled lehet!
Reméld azt, hogy szeret, szeret és szeret,
Reméld azt, hogy most már örökre a tied!

...

Az élet sokszor oly megdöbbent?,
egyre többször oly meghökkent?.
De most mit tehetek én,
ha kezd elhagyni a remény?

Újra feljött ma a hold,
visszatért, mi régen volt.
Lecsuktam én a két szemem,
s szenderedni kezdtem.

Ismét visszatért az én álmom,
újfent az, kire vágyom.
Megint az a szép leány,
kit láttam már egyszer, talán.

Újra volt egy szerelem,
de rájöttem, csak ?t szeretem.
Ez most az én gondom,
kár, hogy ezt csak így mondom.

Azt értem én ez alatt,
mit a lány biz nem tudhat.
Nem értem mi az, mit ? mutat,
tán majd más kap szabad utat.

Miért is szenvedek most én,
miért ?rzöm ?t szívem rejtekén?
Mi lenne most talán, ha
? mindent tudna?

Ez jár most az agyamban,
gondolkodok magamban.
Lehet az élett?l egy tréfa,
s más ér majd el?ttem célba.

De vajon mi is az a cél,
amiért él bennem a remény?
Nagy dolog az bizony,
mert a szerelme kell nagyon.

Bárcsak már rég így lenne,
én lennék az, ki a kedvére tenne.
Hisz nekem nem kell most már más,
tán nem ér majd mélységes csalódás.

Legyen az, mit ? akar,
ha mást szeret sem lesz az baj.
Csak egy a lényeg nekem,
az, hogy boldog legyen.

Megérdemli már ? is bizony,
hogy szép legyen az élete nagyon.
Benne is élnek még remények,
nem csak velem kemény az élet.

Nem zárult le még most az álom,
csak jár az agyam a lányon.
Mára talán ennyi volt,
s holnap is feljön majd a hold.

...