Fent sötét van és csend, együtt ölik meg az elemnő fény lelkét,
Csak szórja, csak hinti le égi porát, saját lelke sötétjét.
*

(HIAQ)
A kéklő hegyeket...
Lenyugvó napkorong még fest.
Bíbor, a csúcs színe!
*
A bíboros palást,
Alkony elől elmenekül.
Messzi a láthatár.
*
Fény, föld mögé borul,
Naplemente vége után.
Bíbor, befeketül.
*

Uram! Reggel, majd hagyd, hogy új nap viruljon nekünk az égen,
Még legyen meg a hitem, valósuljon meg minden reményem,
*

Napsugarak még a
Patakfelszínt beszínezik.
Arany-szín hullámok.
*
Nesztelen bíbor szín
Fedi-borítja a tájat.
Csend már uralkodik.
*
Domboldalakra is
Tűz, a hőgutás napsütés.
Bíbor-meleg az est.
*

Estiségbe ér véget a nap,
Esti imát elmondja a pap,
Elülnek a japán tyúkok,
Hazamennek az ittasok.
Én itt vagyok, merthogy itt kell lennem
Reggel is itt leszek, itt kell tennem.
Érzem és vagyok, érzem is ezt néha,
Megfogom, ütemesen ver a véna.
A mai fény, olyan, mint kismadár, este van ágra leszáll,
De holnap reggel jő a másik fény, az egekbe is felszáll.
*

Ég, már aranyszínű...
Nap, oldalazva messzi megy.
Alvásnak ideje.
*
Szemben, az alkonyon
Csüngve, világos-sötét est.
Esti álmodozás.
*
A fény, vörösesen,
Jól lefröccsenti a tájat.
Éjben, meleg a szél.
*
Víztükör föllángol,
A lemenő bíbor napban.
Vaksötét lesz éjjel.
*
Est, bérc mögé, a Nap,
Még bíborfényébe bújik.
Orom csak sziluett!
*
Aranylók a fények,
Szétterülnek a lombokon.
Eltávozó napfény...
*
Csupasz az ég széle,
Lassan már koromfekete.
Bíbor eltűnőben…
*
Nap, már alig csillan...
Bíborfény-este rezgése.
Minden vaksötét lesz.

Vecsés, 2016. március 3. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, HIAQ –ban.

...

Hogy benned is ott lakik a csoda, ebben hinned kell minden nap!!!!
Ne hagyd, hogy bárki azt mondja, a mindenségnél kevesebb vagy!!!
A titkot egyedül csak Te tudhatod, a szíved mélyén lakó igazságot!!
Ami felszárítja a könnyeket, és meleg otthonná varázsolja az életet!!
Ne várj hát, szórd szét magad, felh?k közt Te légy a nap,
Ami a földet beragyogja, vidám mosollyal körbe fonja.

...

B?nöm van, és most vezekelek.
B?nöm van, mert veled ostobán viselkedek.
Kimondtam mit rosszul gondoltam, és érzékelek.
B?nöm megbocsátani, talán nem is lehet.

De kérlek légy megbocsátó velem!
Tudatlanságból való b?nöm nézd el nekem.
Butaságom miatt az érzés fájón belém hasít,
Tudom, a te fájdalmad nagyobb, ez téged t?lem eltántorít.

De fejemben a gondolatok körülötted keringenek.
Szerelmem megbántottalak, de te kérlek ne tedd!
Mert nem ellenedre akartam tenni mit teszek.
Hagyd, hogy rendbehozzam b?nöm mit tettem veled.

Hiszem, hogy szeretsz, és megbocsátasz nekem.
Id?vel a szíveden ejtett sebed begyógyítja szerelmem.
A könny a múlté lesz, és nekünk boldogság terem.
Mert én is szeretlek szép kedvesem!

...

Hagyd hogy szeresselek mert olyan jó szeretni
hagyd hogy szeresselek met nem tudlak feledni.
Nem akarom feledni a szemeid a szádat
ne engedd hogy éljek a boldogtalanságnak.
Érezni akarom az édes csókod ízét és zamatát
boldoggá tennélek ahogy csak akarnád.
Gondolatban elképzelem minden éjjel álmodsz velem.
Éjjelente vágyaim az álomba kergetnek,
érezned tudnod kell mennyire szeretlek.
Hagyd hogy keresselek
hagyd hogy szeresselek
engesd hogy éljek veled.
Boldog vagyok és te is az lehetsz
a szerelmünkért mindent megtehetsz.
A boldogságtól nincs szeb dolog,
ha hiszed a szerelmem akkor tudod.
Ennyi talán minden amit papírra vethetek,
hogy boldogok legyünk azért
mindent megteszek.

...

Cigifüst járja át kis szobám falát
s az ?rült némaság már-már a
téglájig hatol.


Toll s papír hever az asztalon,
ki kérd?en f?rkészi arcomat,
mikor kerül rá számos gondolat?


Bár ? nem beszél, hallgat mint a sír
s mit kell csak annyit ír.


S én rovom rá bet?im mik szavakat
alkotnak s e rideg némaságban
értelmüket nyerik.


Fura ábrándok ezek, egy elképzelt
valóság mely nem valós elképzelés
de lelkemnek táplálék
azért bízom s remélem
nem színpadi bábjáték.


Múlj el!Szenvedés megannyi kín
csalódás


Ezt már érdemeltem én
Elég!Hagyd végre nyugtomat!
Ne irányítsd sorsomat!


Én csak élni szeretnék!
S a papír könnyezik
vagy könnyet lelt talán?
hallgatag kis szobám
rém üres asztalán?
Hé papír!- te még is élsz,
hogy emlékeimr?l mesélsz
mit mindenkinek elbeszélsz?


Nem szól semmit néma csönd
Biztos enyém volt a könny
Már nem írok semmit
én is csak hallgatok,
kezemben tollam lóg
szívemben jégcsapok!....

...

A békamotívum fenyegetve el?retört:
a lány remeg?n bagyulálta magát a mocsárba,
tétova r?t alak állt a sinek el?tt ?rt,
mozdony dohogott szemrehányó bodrot okádva.

Forró, mérges g?zökön át a hártya-azúrba
rontott be a szélmazurka vadul;
testemet, járdát, július lángja kigyújtja,
rá cigaretta-csikkek: csókok raja hull.

Hagyd a várost, hagyd az ostoba házsorokat,
menj a mez?re: hajoljon rád napfény aranyága.
Szívj melled szivacsába mámorító borokat,
záporozzon a csók orcád izzó parazsára.

...