Sírásra vonult képemmel
H?s öledbe sietek,
Csendes liget! keservimmel
Mert itt magam lehetek.

Te láttad szép örömimet
Fannim forró keblében:
Te rejtsd el bús könnyeimet
Alkonyatod leplében.

Itt, hol hársak árnyékoznak
A setét völgy ölében,
S csörg? vizek omladoznak
A vadrózsák tövében:

Itt nyögtem ki epedezve
Beteg szívem sebeit,
Itt szorítám esedezve
Hozzám gyenge térdeit.

Itten mosolygott szemembe
Szelíden elpirulva.
Itt d?lt ég? kebelembe
Édesen elájúlva.

A liget zöld sudarai
Halkva körülsusogtak,
A hold játszi sugarai
Könnyeinken ragyogtak.

Minden megszünt, s az estvének
Nyugalmában hallgatott,
Csak szíveink verésének
Döbögése hallatott.

Csak a szerelmek angyala
Élt s repdezett körültünk,
Csak az öröm szép hajnala
Virradozott felettünk.

Örökké virulj, kedves hely!
Hintsen bé virágival
Minden tavasz, s minden reggel
Legfrissebb harmatival.

Gyakran fog bánatos lelkem
Tekörülted lebegni,
Hozzád vonz árva szerelmem
Kínom elkeseregni.

Gyakran éjféli órákon
Látsz te itt sirdogálni,
S nyögdécsel? furulyámon
Bús nótát fujdogálni.

...

Ím, a nap leereszkedik
Thétis bíbor keblébe,
S mosolyogva emelkedik
Luna szemérmes képe.

Az esti szell? fuvalma
Édes álmot lengedez,
Az ég békes, s nyugodalma
Hegyet-völgyet béfedez.

De ah, az én siránkozó
Szememre nem hullatja
Balzsamát az illatozó
Esthajnal csillagzatja!

Lehajtom árva fejemet,
De gondjaim felköltik,
S nyughatatlan kebelemet
Fájdalmakkal eltöltik.

Bágyadtságom ha bézárja
Néha fáradt szememet,
Kinyitja könnyeim árja,
S mossa halvány képemet.

Jaj, semmi nem enyhítheti
Sérült szívem sebeit!
Mert a szerelem égeti
Minden titkos ereit.

Csak nálad van gyógyító szer,
Te, ki azt megsebzetted,
Ki a szerelemnek ezer
T?rét rám lehelletted!

Téged várnak kiterjesztve
Reszket? két kezeim,
Téged az égre függesztve
Sírdogáló szemeim.

Egy tekinteted gyilkosom
S boldogítóm tud lenni,
Szánj meg, Kegyes! légy orvosom:
Ne hagyj holtig epedni.

Süllyedek! nyujtsd karjaidat,
Míg el nem fogy életem,
Míg elhervadt ajakimat
Ajakidra tehetem.

...

Az asszony víg, dalos volt, - kacaja,
Mint hajnalid?n gerlice szava,
Felhangzott szüntelen.
A férfi nézte és ámulva szólt:
- Lám! Azel?tt ilyen szép sose volt, -
Én így nem ismerem!

Továbbment. S hogy talált egy sz?ke lányra,
Leült mellé és súgva magyarázta,
Hogy "mi a szerelem?"
Mikor füléhez hajlott mosolyogva,
Az asszony ránézett, félt?n, titokba:
- Igy sose bánt velem!

Nemrég, - szerelmük végs? idejébe, -
Hogy együtt ültek, csendben, tépel?dve
Magányos estvelen, - - -
Egyik se tudta még, hogy mi a gyásza, -
Akartak még, - s már nem tudtak egymásra
Rámosolyogni sem.

...

Szerettelek téged
Hajnalhasadáskor, -
Harmatos hajnalon,
Rózsapiruláskor,
El is feledtelek
Els? kakasszóra,
Mindennap feledlek, -
Máig is temetlek
Azóta, azóta
Meggyászoltalak én,
Pillangós ruhába
Sirattalak minden
Hangos kacagásba, -
Pénteken pirosba,
Szombaton fehérbe, -
Ma is gyászollak tán,
Virágvasárnapján,
Rózsapiruláskor,
Talpig feketébe.

...

Mid?n a hajnal elveri álmomat,
S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép! te t?nsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.

Ez ?! ez ?! kiáltom, s csókomat
A képnek hányom részeg?lt hevembe.
Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe
Így s?lyede, elfogadván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint egykor vele,
A titkos, édes, boldog suttogások,
Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.

S mid?n ezt ?zöm, mint egykor vele,
Kél a nap, s bél? a jaloux-nyiláson,
S sugárival kör?le glóriát von.

...

Vándor Remény csapongva jár,
Örömre hív, de búra vár;
Távolra mint hajnal pirúl,
Közel sötét éjként borúl.

Tenéked, ó bús Szerelem,
E rózsabimbót szentelem;
Nyájas, piros, s illatja szép,
De hajh tövíse szívet tép!

Föld-e lakod vagy fenn az ég?
Ragyogj felém örök Hüség!
S virágra mint harmat ha húll,
Enyhítsd e kínt mely bennem dúl!

...