Mónika, a vágy az, mi nem hagyja élni lelkemet, a fájdalom mi átjárja szívemet, mond, miért engedtél el engemet. Életünk oly rövid, mint hópihe az arcodon, Szerelmünk talán nem is létezett, csupán egy álom volt az ajkadon.

De nem álom volt az, hisz pillantásod máig csupa fájdalom, mert tudom, nem lehetsz enyém, -e kettétört világon. Mint harmatos pókháló, oly gyönge voltam, mint lepke szárnya oly védtelen, kérlek, adj esélyt még énnekem.

Kérlek, engedd, hogy Szeresselek, engedd közel a szívemet, de kérlek, soha de soha ne veszítsd el a lelkemet. Vigyázol rám, ez mi csavarja megsebzett szívemet, s nem a Szerelem az, mi átjárja szívedet.

A Bika, mi szenvedéllyel szeretni tudna szüntelen, most sebzett vadként verg?dik lelkeden. Skorpió, mi okozta fájdalmasan gyötr? tusáját, ám ahhoz gyenge volt, hogy végignézze halálát.

Gyenge volt, pedig er?s az Áros hatalma, a méhecskét mely vágyott reá, könnyedén eltaposta. Szerencsés az, ki szívb?l, ?szintén tud szeretni, de nagyobb hatalom ez annak, kiért tudnak így érezni.

De tudd, fájdalmas titkod, ha engeded sajátommá fogadom, s meg?rzöm azt örökre, mert

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Sötét egy év áll mögöttem,
Egy leányzó szívét összetörtem.
Soha nem tudom feledni,
Ez életem végéig fog kísérni.

Félve remélek el?re,
Jobb leszek vajon jöv?re?
Foghatom-e majd két kezét?
Becézhetem-e még nevét?

Remélem Isten segít majd,
Halálomig majd velem tart.
Szeretne engem újra?
Gy?r?t húzhatok az ujjra?

Remélem fogom még ölelni,
Hogy tudok neki meg jó lenni.
Vele tartanék mindenben.
Segítsetek kérlek mind ebben.

Okoztam én már elég bajt,
Engem komoly érzelem hajt.
Talán nehéz felkutatni,
Lehet nem tudtam kimutatni.

Nem tudom mit képzelek.
Miket szül meg a képzelet.
Fejed vállamra hajtanád?
Kopoghatok szíved ajtaján?

Zuhanok egyedül a sötétbe.
Lesz olyan aki majd segíthet?
Teher nyomja a vállam.
Minden b?nöm bántam.

Tudom, én tehetek az egészr?l,
Ezért is bánom egy részr?l.
és a tudat ami feldúl,
Hogy szívem utánad koldul.

Veszélyes vizeken evezek.
Eszem teljesen elveszed.
Tiéd lennék én örökre,
Csak fogadj kérlek örökbe.

Azt hiszem ennyi elég lesz
és egyszer az élet jobbá tesz.
Biztos soha el nem feledlek,
úgy érzem én téged szeretlek.

...

Mikor könnyes szemeim remegnek meg,
Tudatják, hogy Te nem vagy velem,
tudnod kell, hisz a részem vagy Életem!
És én a Tiéd Édesem.
Érzed Te is ezt.
Néha gyengeséggel, néha er?vel töltve meg!
Az id? nem számít ha rólad van szó soha,
Hisz nem a halálnak, hanem az életnek nincs határa...

...

Hogy mondjam, mi ködnek az ég?
Hogy mondjam, mi vagy nekem?
Hogy mondjam, mit érzek én?
Hogy mondjam ki azt, hogy Szerelem?
Hogy mondjam, hogy kínos csendben ordítanék,
S hatalmas zajban súgnék egy szót..
Hogy mondjam el, a halált, s az életet?
Hogy mondjam: Téged feledni nem lehet?
Hogy mondjam, hogy érzem a tekinteted?
Hogy mondjam el azt, amit elmondani nem lehet? ?

...

Ijeszt? hangok száza süvít a szélben,
Villámok hadai háborúznak az égen.
Én csak fekszem a sötétben,
S idebent érzem,
Hogy hiányzol olyan annyira,
Hogy halálom érzem.
Könnyeim ezrével hullnak szememb?l,
Mint az es?csepp odakint a fekete felh?kb?l.
Szerelmes vagyok?
Bár ez többé nem kérdés.
Éberen várom, hogy szóljon a cseng?,
Hogy újra hozzád bújjak,
Mint amikor?
Egész éjszaka fürkésztük az eget,
Feltételek és szabályok nélkül.
Emlékszel?
Jött egy csillag, mi felénk tartott,
S oly fényes lett, hogy a többi elhalványult mellette.
Emlékszel?
Az a csillag a miénk volt,
S máig is, amikor eszedbe jutok,
Csak nézz az égre,
S tudni fogod, hogy akkor is veled vagyok,
Mikor nem vagyok melletted.

...

E Földi csuhában, meztelen lélek vén,
esdekl? remény él, fényedben ébredvén.
Álomból valóság, gyógyító orvosság,
könnycseppé válik, ha elj? a boldogság.
Mosollyal szemedb?l, ajkadra sós íze,
szívsóhaj, led?lt fal, legbels? énedben.

Tündérdal, angyalhaj, rózsaszínálomképp,
Cupido nyilától, jöv?det tárod szét.
Szepl?tlen sz?zies ártatlan foltosság,
kívánva áldott hit, átható forróság.
Csókoddal csillapítsd, szereleméhségét,
? a tanú, hisz akarod, s lehulló csillaglét.

Az évek szép pillangók, így együtt elrepkednek,
a léleknek édenkép, több mint szó: SZE(R)ETLEK!
Eggyé vált lelkeknek, a halál csak porkoláb,
az igaz szerelem örök, ha ittlétük nincs tovább.
Vérvörös krizantém virággal kezünkben,
itt, s túlvilágon, szerelem lelkünkben.

...