Látunk egy közeli háborút, és éledőn fölütötte a fejét a -sajnálatos- világháborús világhelyzet…

(Bokorrímes duó)
Emberek a fronton halál és sebesülés van, de nincs pihenő.
Nincs hétvége, vágyakban sem, hajjaj, ez bizony igen röhögtető…
Aki meg hiszi, hogy háború vágyfüggő, ő maga röhögtető…
Aki meg ezt hiszi, annak a családjában a bú üldözendő?

Én már első nap is hinni akartam, hogy sokunknak a békevágya teljesül,
Én már első nap is hinni akartam, ki ilyen annak az életvágya teljesül.
De fekete kosok irányította élen nem adott semmit, de halált elvetett,
A halál meg rohamot kezdett, majd első értesítésként a halálsoron kezdett.
*

(3 soros-zárttükrös trió)
A fronton nincsen, hogy reggel az angyalok csengetnek, kopognak bunkerajtón…
Minek ilyen luxus, amikor ellennek ágyúja tör be a bunker ajtón…
A fronton nincsen, hogy reggel az angyalok csengetnek, kopognak bunkerajtón.

Persze ez is egy munkahely, de itt pihenőidő nélkül folyamatos a munkarend!
Meg már százezrek vannak, akik örökre helyben maradtak, ők haza sohasem mehend’…
Persze ez is egy munkahely, de itt pihenőidő nélkül folyamatos a munkarend!

A frontvonal halál tere, az elhunytaknak meg végső vagy idegilenes sírhelye,
A fekete kosok meg zsakettban, Krasznaja Moszkvával befúva, mennek az életbe…
A frontvonal halál tere, az elhunytaknak meg végső vagy idegilenes sírhelye.
*

(Senrjon trió)
Szerelemben kén’ hinni,
Háborúra kén’ nem gondolni!
Világ pusztítás!

Lehetne a jó reggelt
Isteni… halál takarodna.
Világ pusztítás!

Reggeli erős kávé
Is a kosoké, literszámra!
Világ pusztítás!
*

(Senrjú trió)
Életben halál
Most bizony irányadó!
Világ pusztítás…

Hinni dolgokban
Ami értelmes és jó?
Él a pusztítás…

Hétvégéken is
Lőnek, robbannak, halnak!
Halál… darabra!
*

(HIQ csokor)
Napmeleg
Simogat lágyan.
Élvezem.

A padon,
Hallom, lövések!
Halálsor.

Katonák,
Megmenekülnek?
A halál…

A kosok,
Épp’ bálba vannak?
Gazdagok!

Nem igaz...
Élet népírtó!
Szegények!

Kos gondja:
Csak gazdagodik!
Szegények…

Vecsés, 2023. február 24. – Kustra Ferenc József- írtam a jelenkori „nagy háború” első évfordulójára: a világ, az emberiség jelen történelmi -élő háborús- helyzetéről. Végveszély van! Mindennap látjuk a híradókban! [A HIQ saját fejlesztésem: szótagszám = 3-5-3 Tilos a rím és az elválasztás. Kell a haiku-elviség.]

...

Testünk össze ér
ölelésem mennyit ér...
fejem válladra hajtom,
úgy,hogy a szívverésed hallom.

Közel került szíved a lelkemhez
A végtelen szeretetemhez,
Így együtt vihetjük tovább
Barátságunk Zálogát.

...

Megsúgom neked, kedvesem,
Oly halkan, alig hallhatóan,
Hogy hallom szíved, hogy dobban,
Mely percet szeretem a legjobban.

Ébredésed pillanatát,
Mikor még az álom ölel át,
Szemed mosolyát, ahogy
kósza könnycsepp járja át.

Ajkad szelíd játékát,
Ahogy halkan, alig hallhatóan,
Hogy hallod szívem, hogy dobban, úgy súgod,
Jó reggelt kedvesem, ezt a pillanatot szereted.

...

Arcomra barázdát szánt a kín,
A kötél a húsomba vág,
Nyugodt a tenger. Odakinn
Elcsendesült a világ.

Matrózaim ? tudatlan-boldogok -
Bekötött füllel járnak.
Nem hallják ?rjít? dallamod,
Csodáját e tájnak.

Tán sejtik, mi ez a rémület,
Melybe létem belereszket;
H?sök, kik hallották éneked,
Egyt?l-egyig odavesztek.

Jómagam még élek.
Vitorlásom messze jár,
Ám bennem a megperzselt lélek
Sosem lesz a régi már.

Néhány áldott pillanat
Új létezést teremt,
Hallottam szirén-hangodat,
S most meg?rjít a csend.

?Forduljunk vissza gaz ebek!? ?
Üvöltöm eszem vesztve ?
?Hallanom kell az éneket,
Vagy feszítsetek keresztre!

Mert kidöntöm a f?árbocot,
Ha kötelem nem oldjátok,
Fordítsátok vissza a hajót,
Vagy szálljon átok rátok!?

De hiába küzdök. A kötél er?sebb,
Az árboc is kemény,
Hiába minden ég? seb,
Elfogy a vak remény.

Elfelejtesz. Új hajók jönnek,
Te énekelsz tovább,
S én nem hallom többé életem legszebb
Szirén-dallamát.

...

Mikor rózsát látok, te jutsz az eszembe,
Ha neved hallom, könny szökik a szemembe,
Ne, hogy azt hidd elfoglak feledni,
Mert én téged örökké foglak szeretni...

...

Ha érteném a madarak csicsergését
megkérdezném
merre vagy,gondolsz-e még Rám?
Oly rég nem láttalak
tán megsem ismersz a feledés
lepedöjét ki borította Rád?
Emlékeidet kitépve szárnyalsz
völgyeken-hegyeken
nem érzed,nem tudod mi ez a gyötrelem.

Ha értenéd az emberek nyelvét
megkérdeznéd
merre vagyok,jutsz-e még eszembe
hallom-e még kedves csicsergésed?
Emlékszem-e a madárra kit megtaláltam
sérülten a földön heverve.
Biztos megismernélek!
Letépném Rólad a feledés lepedöjét
hogy emlékeinket felidézzem.

...