..talán nem, ezt te többé
Nem tudod meg soha.
Hullik a lombok aranya,
Várunk valamit és hálás
Minden porcikánk egy
Kevés melegért még...

Nos - ennyire hálás lettem
Volna, ha melegedbe kicsit
Beengedsz ? azokban az ?si
Id?kben, mikor még reménnyel
Kelt fel minden napom, hogy
Melegedet végre megkapom.

Már nem kérem és tudom, nem
Én vagyok a nagyobb vesztes - bár
Méricskélni oly szegényes lenne?
Az ember önnön melegét a másiktól
Megtagadni - nagyon balga, igen
Értelmetlen lenne - mégis de sokan
Megteszik, így tetted te is, aztán
Veszteséged - gondoltad te - az én
Fejemre hullt vissza...

Volt a fejemen dicsfény, szeretet és
Volt kemény töviskoszorú, meg bánat.
Volt minden, kerek életet éltem, egy
Nem volt - utánad soha nem hajtott
A bánat, elmúltál, jobban, mint kedves
Halottak, kikre oly szeretettel emlékezünk.
A semmi iszonyú - és ennél többet t?lem,
Esküszöm, nem lehet kicsikarni, de az évek
Tisztelete érintetlen bennem, mint egy
Virágokkal megrakott koporsó, légy új
Életedben elégedettebb- és most már
Ne feledd - tudod - a meleget...

...

játsszunk szerelmet és ne kérj, ne adj kegyelmet,
legyen igazgyöngy a könny ha beléd mar a múlt
és felszakadnak a behegedt sebek, a halott szerelmek
néznek rád mosolyogva és újra nyújtják kezük,
hogy megkapaszkodj, s beléd-kapaszkodjanak,
hát ne lökd el karjukat, kulcsold ujjaid ujjukra,
vagy kulcsold kezed imára és írd újra hited,
jöjj hát, mosollyal arcodon, játsszunk szerelmet,
játsszunk lebben? szell?t nyári h?ségben,
csillagfényt a titkokról hallgató sötétl? éjben,
simogató szép muzsikát a monoton csöndben,
egy érintést a b?rön az érinthetetlenségben,
játsszunk ölelkez? párt, izzadt testünket fedje
jótékony homály, hálás mosolyod én lássam és
én köszönjem meg kitárulkozásod, hogy
magadba fogadtál, játsszunk hát, játsszunk
boldog embert, kiknek az ég egymást adta ajándékba,
játsszunk hát szerelmet

...

Egy világtalan sétál a téli világban,
s nézi, mit nem láthat,
mert még hisz a csodákban.

De már lehullt az utolsó levél a fáról,
s ? már nem repes a kimondatlan szótól.
Már nem ordít némán dadogva,
már nem fordul a sötét sarokba.

Ö már nem hisz a szerelem tüzében,
mi sebet nem hagy, csak mélyen a lelkében.
Már nem fél a megkínzott halott,
de megbánta mégis, hogy t?zben, jeget vallott.

Egy világtalan sétál csak a halott világban,
s Látja, mit nem láthat,
mégsem hisz a csodákban.

...

Ismerem az arcod de mégsem látom,
érzéseid tükörképét a lelkembe zárom.
Mérföldek nyomában követem életed
s mégsem találok rád,elijeszt a félelem.
A sötétség ura áll az utamba
érinti reszketö testem,
szárnyaló t?zmadár vágtat sebesen felém,
szívem kitépi hogy szerelmed elfelejtsem.

Vágtató t?zmadár nem tudod mit teszel,
kitépett szívemmel halott leszel.
A sötétség ura már nem áll az utamba
szívem gyémánttá változott,
a szerelmi zálog jelképére,légy hát átkozott!
S mi lesz tovább velem?
Lelkem a mennyekbe száll
s majd ott örökre a tiédre rátalál.

...

Gombóccá gy?rve eldobtál engem,
szélt?l sodorva utcán hevertem.
kitörni nem tudtam, nem mertem.
Halott fák sötét odvába bújva,
falevélb?l sz?tt köntösben álmodom a szerelmet újra.

...

Elmém átvette a Mantra.
Már nem vágyok a Havasra.
Gyopárt szedni sem kívánok.
Elhagytak a régi álmok.
Élni, élni, vagy megélni.
Kínok között heverészni.
Mily élet mely kínálkozik.
B?nös lelkem bocsájtatik.
Sorsom meglett bélyegezve.
Hátralév? életemre.
Akarsz élni? Gyarló, gyáva!
Hisz nem ez volt élted álma.
De már kés?, mint a bú.
Nem lehetsz többé hiú.
Mert életed mint csorgó patak.
Te csorgattad el, te, magad!
Mert nem akartad megélni.
Mindig csak élni, élni!
Most itt a vég, aszály.
Minden álmod tovaszáll.
De ne búsulj, mert a vég.
Méltó lesz majd, és elég.
Emlékeznek majd a szépre.
Koporsódat körbe véve.
Dicsérnek, és fölemelnek.
Hazug szóval ünnepelnek.
Engedik majd, hogy te fekve.
A sok álló közt ünnepelve.
Azzá lehetsz mi nem voltál.
Ki hiányzik, ha nem volnál.
Királyn?, és úri dáma.
Kit takar halotti palástja.
Te hallva majd a dicsér? szót.
Tudni fogod, hogy mi nem vót!
Még mosolyt csal a népek gyásza.
De ezt már többé más nem látja.

...