1942 –ben a japánok által uralt Csendes-óceáni vizeken…

***
A szörny a k. h. százhetvenkilenc fok felé közeledett,
Harminc méter mélyen jól, csendes-gyorsan közlekedett.

Fő fegyverei a gyilkos torpedók voltak,
Elől négy, hátul kettő vetőcsövek vártak.
A torpedó hat méter hosszú, ötven centi átmérőjű acélszivar,
Orrukba elhelyezett pillanat gyújtóval, érintésre robban, hamar.
A monstrumot bőségesen ellátták torpedókkal,
És élesítendő, ott beszerelendő gyújtókkal.
*
Csupa fenyegetés
És visszafojtott feszültség!
Csupa robbantás vágy!
***

Az amerikai mérnök így folytatta az érdekes ismeretterjesztést:
A naszád, először mindig az orrtorpedóival küld végzet-fenyegetést!
Általában egyszerre kettőt lő ki a célra, de van, hogy négyet
És ezzel van, hogy letudja a támadást, szétterítve a véget…

***
A szörny fáradhatatlanul rótta-ette továbbra is a mérföldeket,
A vezérlőtermet telerakták kezelőkkel, beraktak műszereket…
Középen ágaskodott a periszkóp, amely hidraulikusan működött,
Szemlencséjén vastag gumipárna, oldalt lévő behajtható karok között.

A „tágas” térben a kapitány és csak az első tisztje tartózkodott,
De most a jobb oldali nyílásban, a hang lokátoros bekukkantott:
- Kapitány úr! Hajócsavar zaja, tizenöt fokon! – jelentette.
- Periszkóp föl! – Csattant a parancsnok azonnali rendelkezése.
*
Csupa óvatosság!
Naszád, csupa lopakodás!
Csupa vad, cselvetés…
***

Az amerikai Brookman hajó mérnök tovább is mesélt
A lelkes hallgatóságának… a német naszádokról regélt.
A németek hajóiparának, sem ereje, sem ideje nincs már rá,
Hogy új U-boot típust -modernebbet- fejlesszen, bár a helyzet kívánná…

***
A szörnyben a parancsnok nem vette le a szemét a gumipárnáról,
Miközben csak úgy rámordult az első tisztre: - Mit tud már a hajóról?
- Megtaláltam, ez a Yucatan teherhajó… mexikói, semleges!
- A hajó lehet, de a rakománya? Egyes, kettes cső… elsődleges!

Az orrtérben, hozzáértő, nagyon is szakavatott kezek a munkára mozdultak,
A mennyezeti futócsigák emelték a terhüket, tartó láncok csikordultak.

A matrózok, utolsó ellenőrzést tartottak,
Élesíttették a szerelt pillanatgyújtókat,
És betöltötték a szabad csőtorkolatokat…

Nehéz, vízmentesen záródó ajtók, már kinyílottak,
A külső záró fedelek, a csővégeken… nyílottak.
A bugyborékoló tengervíz… csöveket, árasztottak!

-Egyes, kettes cső kész! Fő gépész jelentett, közben a szeme csillogott…
A monstrum gyorsan közeledő vérszagot érzett, felvillanyozódott!
Idegpályái felspanolódtak, azokon finom borzongás végigfutott…
***

Brookmant a népes hallgatósága, ideges, feszült figyelemmel hallgatta,
Ő meg, hogy negyvennégy fő, hogyan is teljesít szolgálatot, részletesen mondta.
Hozzátette, hiába ezen matrózok kiképzettsége,
A sikerük a torpedóktól függ, milyen a működése…

Új és jobb minőségű torpedók kellenének nekik,
De az ipar nem képes… így marad ez a régi nekik.
Kimondta, hogy ez micsoda felelőtlenség! Négy torpedó az egy célra!
Mikor a céljárművet egy is elpusztítja, akkora a rombolása!
Mindenki tudja a német torpedók fölöttébb megbízhatatlanok,
Jó, ha minden harmadik működik, csak ennyi, amik rendben robbanók…

***
A szörnyeteg észrevétlenül lopakodott a kiszemelt áldozatához.
Támadást a víz alól indított, de ragaszkodott a pozíciójához…

Ez a manőver, nagy ügyességet igényelt, irányba kellett állni,
Mert a torpedóvető csöveken, nem lehetett semmit állítani…
Gyakorlatilag az egész hajótesttel beállva kellett célozni.

A torpedó becsapódási szöge, minél inkább közelítette a kilencven fokot,
Annál nagyobb volt a valószínűsége, eléri tökéletes, végzetes találatot.
A kapitány határozott parancsszavakkal állíttatta tökéletes irányba hajót.
***

Tudja Mr. Brookman, jó azt hallani,
Hogy naszádnak is vannak hibái!

- Kár, hogy itt ennek nincs jelentősége, mert itt a Csendes-óceánon,
A japánok úszkálnak, rájuk kell gondolnunk, bár, nagyon félnivalón.
- Tudomásom szerint Mexikó még mostan, semleges, nem kötelezte el magát,
Így a japánoknak is, - a genfi egyezmény szerint- kímélni kell a hajóját!

Vészjósló, ahogy kiáltás hallatszott! – Periszkóp a vízen! Orr iránytól jobbra!
Mindenki odarohant a korláthoz és némán rámeredtek az óceánra…
Az amerikai mérnökön is megdöbbenés látszott! Bámult a hullámokba…

Brookman elkérte a kapitánytól egy kicsit a távcsövét,
Hosszasan kémlelte a vizet, majd kimondta a véleményét:

A víz alatt egy német tengeralattjáró lapul,
Itt van már a közelünkbe, les ránk... több mint konokul…
Szándéka felől kétség? Egyféleképpen alakul…

- Őrültség! – válaszolt a kapitány, - honnan a pokolból veszi ezt?
- Évekig dolgoztam a gyárban, ez német periszkóp, látom már ezt.
- Képtelenség akkor is! Németek itt? Elhiszi itt valaki ezt?

Közben a periszkóp mozgása szemlátomást és teljesen lelassult,
Alig borzolta a vizet, várta a gőzöst, orra, arra irányult…
A periszkóp tükörlencséje oly' hidegen csillogott,
Szemmel láthatóan, halálos fenyegetést sugárzott…

***
Az U-155 mélységjárón, Heinrich von Topp kapitány dirigált,
Fölöttébb óvatos, és tapasztalt parancsnok hírében állt.
***

A Yucatan fedélzetén nagyon ideges, felbolydult lett hangulat,
- Ricardo, szólt a kapitány az első tisztnek és utasítást adott,
Rádión azonnal kérjen segítséget! – A hajónk támadás alatt!

- Csináljunk már valamit, mert reklamálnak az utasok!
De a kapitány nyugodt volt, nincsenek itt kényes dolgok,
Hazám semleges… a szállítmányok nem hadianyagok…

Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével. – „k. h.” = Keleti hosszúság

...

Benne a dac az utas…

Napnak fénye itt bent, nem ér el soha hozzám,
De, igen… néha, ha nem borús egy kis foszlány.

Van úgy, hogy a csend beköltözik, be szívünkbe,
És tüzet hamvasztó napsugár fröcsköl szembe…
Szeretet-csalogány dala, ha elnémul lehet, vége,
Tüzet olt a nagyobb tűz, tinta szárad megsemmisülve.

A dac, az, ami szétmar,
Igyekszik is mihamar,
Lélekfalat csak lemar.

Ha belekerülsz, olyan, mint egy fénytelen alagút,
Mintha benn lenne, hegy gyomrában, körbe-körbe csak fut.
Ott nincsen semmilyen állomás, bár kócolt lelked,
Igyekszik, megállni a semmiben… minek véled?

Kattog a sín alattam, én meg ülök rázós életvagonomba.
A vonatom zakatolva rója utat, látom, sántít rohanva.
Érzem, tudom, hogy az egész élet egy nagy rohanás,
Olyasmi, mint egy szélmalomharc… vajh’ mi a folytatás?

Életről, már tudom, a remény álom maradt,
De mondhatom úgy is, már porszemnyi sem maradt.
Az élet, nem mese történet, kegyetlen és kemény,
Néha még be is csap, mert amit felvillant… az remény.

Hmm… érzem, hogy az életem egy omladozó, beázó viskó,
Már kimerült a harcban, kacskán lépkedve, sínt szétszakító…
Nézek ki az ablakon, látom, az időt nem tudjuk lehagyni,
Csak jön vonatommal, sőt télen sem fog -sorompónál- megfagyni!
Életkínom van, nyögve üvöltök, kaparom a párás ablakot,
Életkínom van, üvöltve nyögők, bár leverhetném üvegpolcot...

A saját életem leteper és blokkolja az agyamat,
A saját életem vehemens és fékezi tudatomat.
Az én életem egy nagy genyó... büntet, mint rossz-ember a sánta kutyát,
Rajtam is tartja a sötétsárgás ködöt, biz’ nem ad fehér papipát.

Azt a mindenit, még ki sem jöttem az egyik alagútból,
Így meg, hogyan kerülök ki a gém nélküli gémeskútból?
Hmm… nekem már a gémeskút is alagút... minek lőcs? Farúdból.

Érzem, hogy hasonló, mint pók szőtte erős fonalak,
A dac elhalmoz, de mit használ? Ebből vannak falak?

Érzem, hogy a dac... bizony, ami szétmar,
Igyekszik is lehetőleg… mihamar.
Bennem dolgozik, lélekfalat lemar.

Van nekem bővében, sok sötét alagút,
És arra megyek, mert arra vezet az út.
Öregen látom: kanyarogva körbefut!

Vecsés, 2017. február l. – Kustra Ferenc József

...

Magyar vadászpilóták a keleti fronton…

'41. július hó tizenkettedikén a „Ricsi” század
Harcba indult, a közel felderítők oldalán… le nem marad.
A „CR-42” –s gépek ósdiak voltak ugyan… de, a levegőben marad…

Felszállás tízkor, levegőben körözés és találkozó.
A bombákkal megrakott „Sólymokkal” ott volt a találkozó.
Mikor már mindenki ott volt, kialakult így a kötelék
És indultak a célterületre, nem volt semmi haladék.

Útközben Szobránczy Aladár százados, aki a kötelék parancsnoka
Észlelte, három szovjet kétmotoros az állásaik felé haladva,
Útjukat keresztezte, így a légi harc kezdésének megvolt a módja.

A magyar vadászpilóták így már, azonnal támadás alá vonták,
Az orosz felségjelű kétmotorosokat… ezeket lerohanták.

Perceken belül kiderült, ezúttal csapdába szaladtak,
Mert, nagy bajként történt, ahogy a bombázók után haladtak.
Előkerült egy hét darabos „I-16” –os orosz vadászgép kötelék
És ezekkel kellett szembe fordulni… védték, mi saját kötelék.

Szobránczy százados már, kiválasztott egy „Ratát”, a közelebbit,
Amire szűk fordulóval lecsapott… bevitte lövéseit.
A nyomjelzős lövedékek füzére elérte a „Rata” kabinját
És vagy műszereket talál el, vagy azonnal megölte a pilótát.
A vadászgép erősen elkezdett füstölni, majd zuhanni kezdett,
Irányíthatatlanul a föld felé szédült, a vég közeledett.

Pottyondy László főhadnagy volt egy, újabb „Rata” után eredő,
De a vad hajsza hevében, nem volt eléggé körültekintő.
Egy ellenséges gép, őmögé került,
Ezzel, igen szorult helyzetbe került…

A szorongatott helyzetből Soós szakaszvezető mentette legott ki,
Mert egy jó légi manőver, lehetőséget biztosított erre, neki.
Így a támadója mögé került, aki sikerült is legéppuskázni.

Pottyondy főhadnagy ezután másik ellenséges ’I-16” után vezette a gépét
És a végtelenségig űzte a motort, hogy kivegye annak teljesítményét.

Sebességet gyűjtve rá is csapott,
Lőtávolba érve, tüzet nyitott.
Vezérsíkokat, mind felszaggatott.

Balogh János szakaszvezető légi győzelmet aratott,
De, Vámos hadnagy nagyon peches volt... eltalálták, kiugrott.

Szobránczy kötelékparancsnok sietett is a megmentésére,
Ezt szolgálta az ejtőernyős bajtárs feletti körözése.
Vámost a szél egy erdősáv felé sodorta, beesett a fák közé,
A százados meg rémülten látta, még messze, több orosz is fut felé…

Egy frontharcosnak a leggyötrelmesebb dolog a fogságba esés,
Így a százados leszállt az erdő mellé, még most lehet segítés.
Erre semmiből előbukkant egy katonai lovascsapat, vágtatva,
Ő meg csőre töltötte a pisztolyát, ezzel, fel is készült a tűzharcra.
A lovasok, másodpercek alatt oda is értek,
Kiderült, a magyar huszárok jöttek segítségnek.

Szobránczy százados, az egyik huszár lovát gyorsan elkérte
És az erdőbe ment, hogy megtalálja a pilótát végre.

Hamar megtalálták a fáról logó ejtőernyőt üresen,
Majd kutakodás után meglelték pilótát, ki édesdeden,
Egy elhagyott erdész kunyhóban aludt, hajszoltan, kimerülten.

Nagy nehezen felébresztették, csak nézett! Vámos hadnagy beszámolt,
Az utóbbi órák történéseiről. Élettel, már leszámolt...
Valahogy levágta magát és leesett a hevederből
És azonnal elkezdett kifelé szaladni az erdőből.
A szélén valaki rálőtt, erre befelé szaladt az erdőbe,
Majd rátalált a kunyhóra, ott elaludt, ebbe a kis fészekbe.

A pilóta csapat, este hétre visszaért a század támaszpontjára,
Ahol a bajtársak kitörő örömmel fogadták őket, áldomással!

Az alakulat pilótái, aznap öt légi-győzelmet arattak,
Pilótát nem vesztettek, csak egy gépet, mit lelőttek! Este, mulattak.
Hadvezetés, a pilóták kiemelkedő bátorságát honorálta.
Szobránczy századost, Vámos hadnagyot, egy-egy kitüntetéssel jutalmazta.

Vecsés, 2017. július 22. – Kustra Ferenc József- Kurt Rieder: „Magyar fejlesztések a II. Világ-háborúban” c. dokumentumregénye alapján. A leírt esemény megtörtént.

...

Nap
Enyhe,
Őszi szél
Sárgít, aszal.
Beérik minden.
*
Ősz
Színez,
Rőtre fest.
Nappal hűvös,
De szél még szikkaszt.
**
Fánkon, nagy és sárga fürtökben fonnyadnak a berkenyék.
Erdők zöldje színesül, lassan eltűnik a messzeség.
De már tudom, tél lassan ideér, lesz minden hideg-kék…
**
Ősz
Tűnik
Szótlan. Tél
Ködöt lehel,
Jégvirág nyílik.
*
Tél
Hamar
Érkezik,
Jégvirágot
Ablakomra fest.

Vecsés, 2014. január 21. – Kishegyes, 2017. július 7. – Kustra Ferenc József –
A verset én írtam, hozzá az apevákat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.

...

(Bokorrímes)
Létünkről -nagyon hamarosan- az emberek már nem beszélnek,
Nagyjából unokák életében ismertségek véget érnek…
Ezt sokszor végig gondoltam -az éber éjszakákon- álmomban
És a lehetőségekkel keményen vitatkoztam kánonban.

(3 soros-zárttükrös duó)
Ma már nem van divat a megdicsőítő tettekről, hősi dalt írni,
Mert e modern világ erre nem alkalmas, de okos telefonozni…
Ma már nem van divat a megdicsőítő tettekről, hősi dalt írni.

Majd rólunk az ismert, tudott-közös emlékek, élet-tengerben elsodródók
Meg ismerősök, rokonok is felejtenek, életviharban elsodródók…
Majd rólunk az ismert, tudott-közös emlékek, élet-tengerben elsodródók.

(Bokorrímes duó
Gondold meg, Te is a rokonokat végleg elveszetted,
Emlékeid meg kopnak, más nem festi újra helyetted!
Egy ötvenéves távlat, emberi létben már ősidő,
Job b emlékezéshez újabb muníció nem lelhető!

{… önrímes}
Múlt emlékezettel szemben, hiába akartad, soha nem volt hatalmad,
Jelen, holnap már múlt lesz, az új nap a jövő, de hiányos a hatalmad…
Múlt emlékezettel szemben, hiába akartad, soha nem volt hatalmad.
E tág kérdéskörben a saját akaratod mit sem számít, nincs hatalmad.
Nincs olyan, hogy a köd egyszer csak átlátható lesz, nincs hatalmad.
Nincs olyan, hogy vaksötét éjben egyszer-csak látsz, ha nincs hatalmad.

Vecsés, 2021. február 1. – Kustra Ferenc József

...

Felnézek, szememmel kutatom az eltekergőket,
Nem találok sehol sem, eső vagy bárányfelhőket.

Nézem és látom, felhők nem vándorolnak az égen,
De ha majd erre jönnek, úszva siklanak a kéken.
Lassan úsznak a nagy simaságba, bele sötétbe…
Szemmel láthatóan lelépnek a rohanó éjbe.

Vannak súlyosak és olyan... Juj, nagyon sötétek,
Fél is állat és ember… ezek ilyen lelkűek.
Vannak nagyok, és mint egy gólya, méltósággal úsznak,
Meg a közepesek, mik nem rejtve, csak lassan kúsznak.

Hohó, a kis bárányfelhők, olyan aranyosak
És a naplementében meg bearanyozottak.
Szinte hallom, hogy mendegélnek, egymásnak bégetnek,
Kedves szavaik jól esnek a bámuló léleknek.

A zivatarfelhők, amikor kéretlenül ránk törnek,
Akkor bizony jobb, ha a mezőn dolgozók rákészülnek.
Aztán amikor megnyílnak az ég csatornái,
Vizes lesz ember, állat, a rét és liget fái.
Közben lehet, hogy villámlik is fényeset, nagyokat,
Utána dörren, ezzel minden élőlényt riogat.

Télen a hófelhők vastagok és szürkék,
Mindent beborítanak, itt nincs semmi kék.
Ebből aztán lehet rettenetes nagy hóesés
Meg, ha van szélvihar, akkor hófúvásos esés.

Vannak helyes aranyos kis felhők, amik napozáskor
Eltakarják a nap, éltető sugarát, haladáskor…

Sivatagi vándor pihegve küzd a tűző napon,
Neki már a forró homoktól hólyagok a talpon.
Ez az elviselhetetlen hőség visszahatása
És bizony legalább egy pirinyó felhő hiánya.

Az őszi felhők, azok fölöttébb érdekesek,
Mert ezek alacsonyan laknak, csak szemerkélnek.
Itt ne várjunk nagy és koppanós esőcseppeket,
Még elmehetünk gyümölcsöt szedni, de nedveset.

Felhők vannak és lesznek,
Felhők jönnek és mennek…
Lesz még derű, borultság,
Létezik itt kiváltság?

Mikor múlik a délután, közeledik az est
Akkor nézzük vöröses naplementét, fellegest,
Bizony hamarabb eljön az alvás ideje,
Mert előbb borít be az éjszaka sötétje.

A felhők miért olyanok, mint a vízhordó lányok?
Vajon sikeresek-e a modern esőcsinálók?
Vízgőz, tengerpára, árok tócsa mind-mind felhő lesz
És jó esőben sétálni, hátad kissé vizes lesz.

A rózsaszín felhők, az esti fényben
Csodásak... sötétedő mindenségben.
Ha közben jönnek mégis csak a bárányfelhők
Az már nem olyan rossz... nézem, a kis csellengők…

Láttam én már, amikor az esőfelhők a földig értek,
Olyanok voltak, mint a stikában életre kelt lidércek.
Voltam már úgy, hogy nem is vártam, de csak leszakadt az ég,
Majd ahogy jött elment, szél elült és lett végtelen kékség.

Amikor meg az esőfelhőből lecsap a villám,
Az nem olyan, mint patronos pisztoly hangja, mi méltán
Kelt félelmet emberben és állatban,
Meg nagy riadalmat, lakott ólakban.

De volt olyan is, hogy egy télen, egy zúzmarás reggelen
A hóförgeteg lecsapott, felhők rohantak esztelen…
Aztán meg a sűrű fekete felhő szoknyát vett már délután,
Tudta a vihar majd házibulit rendez, keményet, nem sután.

A kemény felhőkben van eső és kitartás bőven,
A végtelen kőszívűségük kinyilvánul bőszen.
Az ily' felhőkben, mint olasz vándor zsoldosé a mentalitás,
Kegyetlen, kíméletlen, erőszakos és nincs szeretetosztás.

Sötét felhőkön ülnek talán a lelketlen gengszterek,
Míg a földön bőrig áznak a kint lévő jó emberek?
Mikor az égbolt riadó kolompja a semmiben megkondul,
Ijedtem keresem szememmel, a sok felhő merre tornyosul…

Eső után, igazán maga a szépség
Ha kilátszik, felhőből szivárvány ívség…
Majd ég kiderül, a vihar után, mintha nem lett volna soha,
Láthatod a szivárványt, csoda, a víz és napfény nászmámora.
Van, vízszintes szivárvány, ami akkor alakulhat,
De akár holdfénynél éjszaka is kialakulhat,
Ha magas szintű, jégkristályos felhőkön törik meg a fény.
Ez a jelenség az, amihez nem kell feltétlen a napfény.

Vannak már UFO felhők, amik a természet csodái,
Ezek olyanok, mint csészealj, felhősödéskor látni.

Vannak még a Mammatus felhők, tán a világvégét hordozzák?
Felhődudorok, a zivatarfelhő aljához ragasztották.

Gyöngyház fényű felhők, este-éjjel látni, kell hideg légköre.
Leginkább Északi és a Déli-sark környékén jönnek létre.

„Undulatus asperatus” ígérem, utolsó felhőm nékem,
Globális felmelegedés hatása, új felhőtípus lészen
Ami mint mérgesen hullámzó tenger költözött az égboltra.
Látszik, hullámot vet, vihart arat, az egész égboltozatra.
Érdekessége, hogy ijesztően néz ki, embert ijesztgetik…
De nem kíséri vihar: egyszerűen, békésen csak szétoszlik.

Megúszni szárazon egy vizes-jeges égi háborút,
Olyan élmény, mint napsütésben füvészkerti vándorút.
Bajtalanul átélni egy zuhét és villámlást,
Nagy öröm… meg felhők alatti kényszer-sátrazást.

Látom, ott fenn még kis fátyolfelhősödés készül,
Elveszi a napsugárzást, ettől kielégül.
Én meg picit kevésbé izzadok,
De már újabb sorokat nem írok…

Először apró gondfelhők jelentek meg a homlokomon,
Utána meg várakozásban, befelhősödött az arcom.
Vártam egy kicsit, de fátyolok elmaradtak… mi a kórság!
Akkor még ezt leírom nektek; ez a felhőtlen boldogság!

Vecsés, 2014. július 7. - Kustra Ferenc József

...