Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve európai stílusú haikuval és tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc József – [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

(3 soros-zárttükrös)
Ez mesésen szép völgyecske, tán’ nyugalom menedéke?
Mint örökzöld liget, hol nyugalomnak ez menedéke…
Ez mesésen szép völgyecske, tán’ nyugalom menedéke?
*
(leoninus duó)
Közben izgalom, szelíd sóhajtásba merül, sőt suttogásba szenderűl.
Közben hallatszik a madársereg hangversenye, figyelem, egye-fene…
Közben meghatja lelkemet, hogy megtaláltam menedékemet.
*
Milyen nagyon bízok rám mosolygó lugasaidban, s ezzel, szelíd jótékonyságodban.
Testi palotádban engedményező jóság lakhat… lát engem, így boldogan kacaghat.
Úgy bízok, szeretetteljes együttműködésben, részt kapok lélek együttműködésben…

Vecsés, 2022. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: Anatole France ’A hajnal’ c. novellája 22. oldalán található romantikus vers átirataként.

...

Elbújnak a hangok, eláll a szél,
A sötét… csendben, magának zenél.

A csend terjed, a nagy, végtelen uralmában,
A maradék zajok… rettegett osonásban...

Körülnézek a sötétben, megyek, lepihenek reggelig,
A csend nyugalma áradóan belém hatol… a lelkemig.

Sötétben, a süket csendben, a takaró alatt nem félek,
Akkor lehet, megváltozom, éjszakai életet élek.

Majd az is lehet, hogy álmodok,
De egy biztos: nagyon horkolok.

Reggel jön a nagy zaj, vakító világosság…
Remélem, horkolástól nem lesz másnaposság.

Vecsés, 2015. február 18. - Kustra Ferenc József

...

(3 soros-zárttükrös)
A sötét, még csak rendesen ide sem ért és máris leült a partra
És úgy tűnik, hogy nézegeti magát a kicsi, alig-hullámokba…
A sötét, még csak rendesen ide sem ért és máris leült a partra.

(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Még a délutáni meleg sem csökkent, lihegést susog a nádas,
A strand is tele van fürdőzőkkel, ezt is már megszokta a nádas…
Még a délutáni meleg sem csökkent, lihegést susog a nádas.
*
(Senrjon duó)
Két gólya is ott landol,
Bizton vacsora ügyben jöttek.
Erényük a csend!

Igen halk a landolás,
Vacsora-békák észrevették?
Nem is csámcsognak…
*
(Bapeva)
Vízben
Fürdőzők.
Pancsolásnak,
Azért van hangja,
De jön est és múlik.
A sötét érezhetőn
Kezd sűrűsödni, ahogy, ül.
Körbe felhők, sehol nincsenek,
Szélcsend uralja a teljes tájat.
Az ici-pici hullámok… égtükrök.
*
Az alkony immár végleg bejelentkezik, egy távoli harangszóval,
Balatonunk is láthatón lefekvéshez készülődik… csendes szóval.

Vecsés, 2021. május 12. - Kustra Ferenc József

...

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…

(Össztűz!)
Elhangzik a szó, katonák rárántják a závárt,
Meghúzzák a ravaszt is, megölik szembe kádárt!
Nem is tudja senki, ki van a túloldalon,
Egy mozdulat, két másodperc…napfény halotton.

(Gyorstűz!)
Akik derékig mutatkoztak, már halottak,
Ha föntről visszanéznek, nagyon bánatosak.
Katonák derékig meglőve, már nem családosak…
Halott katonák, volt gyerekesek… nem családosak!

(Szórványtűz!)
Minden harmadik fegyveres nyit teljes tüzet,
Van, hogy ezzel is elérik a célt, eleget!
Van, hogy ettől ellen lekushad, épp' eleget!

(Egyéni célra tartás és tűz!)
Kiképzetlen katona, azt sem tudja mi lőhető!
Kiképzett katona fegyvere már nem elültöltő…
Kiképzetlen katona lesz besorozás első halottja…
Kiképzett katona lehet eltévedt golyó áldozata!

(Katonai gondolatok két tűzparancs között!
leoninus)
Anyám, apám szeretlek benneteket, látlak még életben benneteket?
Asszonykám, gyerekeket… vajon fel foglak nevelni én benneteket?
Drága családom, jól orrba vágott a háború, lelkemben hiányotok a bú!
Drága családom, lesz még együtt karácsony? Itt ez maga a mákony…
Drágáim… hol laktok, van fedeletek? Vagy egy romos árokban leledzetek?
Barátaim, ti vagytok még, vagy a front már elnyelt… akkor meg éltek még?
A papunknak van, akinek misét tarthat? Papunk Istenről kinyilváníthat?
A túra kerékpáros egyletben még vannak? Még versenyezni velem is akarnak?
Vajon a sakkegylet még nagy összetartó erő? Most, de nagy menedékhelyünk lenne ő…
Apám a lakatosműhelyem még megvan? Vagy lebombázták… mások mondják: ugyan’?
Anyám, vigyázz apámra, főzz neki, mint cukrosnak… Te is ezt edd, jót tesz a hasnak.
Asszonykám, ha még van mesekönyv, esténként olvas nekik, imakönyv nekik mesekönyv!
Bobikám, újfundlandi kutyusom még megvan? Mondjátok neki, jövők, ha itt vége van…
Hmm… nem gondolkozok ellenségen, nem bántott! Ilyen hatalmasokat világ még nem látott…

(Kézigránát-sorozat!
leoninus duó)
Feküdj, gránát! Ordította a parancsnok… később nem mind álltak föl a harcosok!
Süvítés! Feküdj(!) és parancsnok lerogyott… Kazettás bomba nagy hatást hagyott…
Dörrenés a bunkerben… fegyver tisztítási módszere volt a katonának helytelen…

Bármi van, csak újra parancs = tűz! Jó a tankosoknak, kisablakon még a nap betűz…
Errefelé már háromszázezer katonasír van! Kit érdekelt, hogy otthon dolguk van?
Látom, hogy férfi nélkül marad ezen ország… Itt ez az új, demokratikus valóság!

Vecsés, 2023. július 13. – Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális- történelmi helyzetéről. Naponta látjuk TV híradóban a videókat is…

...

A búzamezők
Napjai már lejártak.
Pékek öröme.
*
Tűző napocska
Aranya kalászt érlelt.
Roppanó kenyér.
*
Boglyák glédában,
Nap még tüzes csókot oszt.
Árnyékban sincs hűs.
*
Bennem ég még tudat, hogy a nyár csók-gyújtó
Az árnyékba bújt estlepel meg felbujtó.
Utána futnék, hogy el ne menjen nyaram…
Most nem mehetek, elfeküdtem a nyakam…

Most is csak állok, érzem, lelkemből illanó vágyakat,
Próbálom élvezni körbeölelő napsugarakat.
Este is, az éj fekete leplébe takarózik az ég,
Szívemet vágyva, fájdalom feszíti, mikor lesz újra kék…
*
A bárányok már
Összebújtak, zord idő!
Eső kezd esni.
*
A mélyülő éj-kékbe sápadtan figyel a csillag-sereg,
Nem is hunyom le szemem, vigyázok, mert egy még eltekereg.
Hegyen, az átmelegedett sziklák, árnyékot már nem adnak,
Az ott lakó vaddisznók, bánatos röfögésre fakadnak.

Már a Nap is remegve, bánatosan, láthatáron lemenő,
Izzad is, látszik horizonton, hogy ott nagyon esik az eső.
Eső, rossz idő, köd és a viharok, mind jelzi, ez az elmúlás,
Kacagva támadó szélvihar, mit készít... puha-avar újulás.
*
Felharsan gerle
Hangja, erdei csendben.
Párját keresi.
*
Elgondolkoztam, hogy az ősznek is megvan a maga szépsége,
Halottak napja persze nem jó, ez azért lélek reménysége…
Távoli vihar hangjából hallom, hogy nem is kell sokat várni,
Szőlő is lassan beérik, szüret is lesz, csak neki kell állni…

A diónk is beérett, már lehet Kossuth-kiflit sütni,
Bízok, hogy az aranyló napsugarak fognak még sütni…
Lelkemben már zsongva dúdolgat az ősz éneke,
Pirosodik a „vecsési piros” szép nagy szeme.
*
A tiszta égbolt
Sötét egén, Hold suhan.
Halvány árnyékok.
*
Lesz még itt, hogy a szélvihar leveri a fák kabátját,
Meg beűzi nálunk is, a kutyaólba a lakóját.
Lesz, hogy a léptünk majd a harmatos fűben tocsog,
Éhes varjúsereg, meg szántásban trécsel, locsog.
*
Úti nyárfasor,
Mellette él dinnyeföld.
Már érett dinnyék.
*
Lehunyt szemmel látom szépséges, újuló őszi fényeket,
És ezzel azt hiszem, sikerült is megfogni a lényeget.
Túl a láthatáron hideg hajnal erre lép,
A réteken elterülő fűszőnyeg még szép.

Az erdőt kigombolja, lemezteleníti a szél,
Hallani, hogy két fuvallat-roham egymással beszél.
Bámész fellegek is munkába állnak, összeállnak,
Nem sajnálkoznak a fák által levetett kabátnak…
*
Kezdő szélvihar
Öreg drótkötélen ül.
Leesve, dühöng.
*
Hideg szelence
Lassan nyílik. Viharok.
Minden, köd-nedves.
*
Falevél hullik,
Felrepíti vadult szél.
Még, napfény szikra.

Vecsés, 2014. október 1. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és eredeti, Basó féle haikuban…

...