Sötét van kinn,
csak a csillagok ragyognak.
Elmosott mindent az ?szi es?, elmúlt a nyár
már a pacsirták sem dalolnak.
Sötét van kinn,
csak a hold fénye világít
de nem múlt irántad a forró vágy, hozzon el téged
hozzám a fényes út, ne legyen semmi, ami megállít.
Sötét van kinn,
hideg és halk az éjszaka, csak a kandallóban pattogó
t?z zenél csendben.
Fahéjtól illatozó teám kortyolom, lesem az ingaórát,
sürgetném az id?t, hogy gyorsabban teljen.
Sötét van kinn,
arcod simogatja a kósza szél, egy végtelenségnek t?nik,
amíg hozzám hazaérsz.
Kísérje utadat angyalok mosolya
lépteid hazafelé legyen szapora.
Sötét van kinn,
kellemes érzés fog el, mert tudom hazajössz...
már nagyon várlak.
Fényesebb lesz az életünk, békésebb a lelkünk.
Boldog vagyok, hogy hazaértél és újra látlak.

...

Évek múlásával veszed majd észre,

Mennyit is ér egy másodperc része.

Ami elmúlt, elmúlt. Kár búsulni rajta.

A jöv? év úgyis új rügyeket hajta.



Más rügyeket hajt, más képben éled,

Mint reggelenként az újuló természet,

És a harmattól mindig új er?re kapva,

Mignem végül egyszer leáldozik napja.



Ne felejts el a jelenben élni,

Mindig bizakodni, és folyton remélni,

Hidd hogy bármi jót teszel te itt,

Az valahol valakit egyszer megsegít.



?rangyalok mindig vigyázzanak rád,

Ha messzi hazában sodorna a vágy.

Emlékezz azokra kik szeretve féltek,

És hoztak oly sok áldozatot érted.



Álmodozz! és tégy azért oly sokat,

Mindig szem el?tt tartva az álmokat.

Ha el is ragad az élet gyors sodra habja,

Boldogságban teljen születésed napja.



Az évek,az évek, úgyis csak jönnek.

Nem szab határt semmi az id?nek.

Földi teherrel telt életünket rójja,

Mígnem túlsó partba vágódik hajója.

...

Nem akarok haza menni,
Nem vár otthon engem senki.
Csavargónak kéne állni,
Két keréken a világot járni.

Nem akarok haza menni,
Drága Petrám elment, ennyi.
Csavargónak kéne állni,
Szebb lányt, úgy se találni.

...

Ülj le mellém dallamos esti fény
vágylak mint ölelést síró hang
félhomályba burkolózott remény
nézi lopva, hogy áldozom magam.

Gondolatom untalan falnak szalad
tengerek jéghideg mélye ha bánt
hiszem és vallom az álmom szabad
érintésed nélkül elmém visszaránt.

Felúszom újra ha van éltet? szód
élni taníts meg lobbanékony hit
boldogan sodorna veled a sors
nélküled ölel? magány szorít.

Pillanat játéka igéz? szép szemed
elhagyott párnád fejemnél pihen
mostantól szobánkban ne lássak teret
? tudja kívülem combod íze milyen.

Eldobom messze, csak kín a képzelet
bújtattam tested ha széllel dacolt
nélküled lángra gyúlt szép ígéretek
nem lesznek, épp ezért fáj ami volt.

Ide már testem csak hálni jár haza
poharad rúzsnyoma ?z, és csábít
Ajkadon pihen? gondolatom halad
Szádra az itt maradt csókom áhít.

Én leszek a reggeli pillanatod is
beleszólok halkan füled nyaldosom
telefonod búgása zavaróan hamis
hang nélkül nem jön a várt oltalom.

Megrekedt ágyunkban bársony illatod
kizavar nem hagyva nélküled éjszakám
hajnalok fényében zavartan baktatok
arcodat keresve haragját ontja rám.

Megfagyott otthonunk jégvirág tanyája
vadludak csábítottak repülni délnek
mosolyod itt maradt szívembe bezárva
most naponta dél felé imádkozva élek.

Parázsként kihunyok álmaidból lassan
új tüzek nem gyúlnak a kiégett hamun
terveink, vágyaink soha fel nem adtam
lelkemben örökre itthon látom magunk.

...

Az Egyén szabad akarat,
és hit és gondolat...
Szabadon hisz és gondol,
de a gondolat hit
vagy akarat csupán?
Eltéved néha mindezek halmazán?
Hinni a gondolatod
gondolni akaratod
akarni hited, hisz
így lehet Tied
a valóság látszata.

Valahol Odahaza
ott Benned legbelül
hol minden kiderül
Hittel gondold akaratod,
Hidd Önmagad,
örökké így leszel szabad!

...

Én már nem szeretlek, csak az egyedüllét fáj.
a magány marja lelkemet.
sivár szürkeség mi vár,
mikor este haza megyek.

Hazudtál, pedig szerettelek,
hittem, együtt öregszem meg veled.
egy meg nem született gyermek állt közénk,
kis teste sötét árnyként magasodott fölénk.

szemedben láttam nincs remény, mennem kell,
hideg-kék ragyogása szavak nélkül felel.
gyerek kell. az ár oly kevés.
a teljes nihil, a feledés...

...