Egy mackó balladája

Volt egy srác,
És volt egy lány,
és a hideg tél,
fagy,vágy, és sötét éj.

A fiú elindult az éjben,
Hogy szívét tartsa ébren.
Ajándékozza a lánynak,
De a lány adta magát másnak!

Remélte még szereti
A lány épp akkor feledi,
Nem kell neki a fiú szíve,
Addig mondta , elhitte .

A szív a hidegben fagy
A lány más karjában van.
Szívét adta örökbe neki
Reméli a lány majd észreveszi...

...

Csodálom ezt a borongós ?szi reggelt.
A fák levelei elszínez?dve,gyönyör?
szinpompájukkal arra kecsegtetnek,
hogy leszakíts róluk egy-egy levelet,
s eltedd ?ket,hogy emlékeztessenek.

Szeretem az es?s ?szi reggeleket.
Híven t?krözik a nyugtalan bens?met.
Szeretni vágyok valakit,de a lelkemben
érzem az elmúlást,az ?szi borongást.

Talán mégis van egy kis reménysugár?
Talán mégis láthatom ?t?
Egyetlen találkozás elég lenne,
hogy szívem megsúgja:talán ??

Ez az ?szi borongós reggel,
Szívemet reménnyel tölti el.
Ez az ?szi elmúlás,talán lehetne,
kezdete is egy új,reménnyel teli életnek!

Majd elmúlík ez is,mint ahogy
a fákról lehúll a levél.
Szívemben is ott marad a zord,hideg tél.

...

Én már nem szeretlek, csak az egyedüllét fáj.
a magány marja lelkemet.
sivár szürkeség mi vár,
mikor este haza megyek.

Hazudtál, pedig szerettelek,
hittem, együtt öregszem meg veled.
egy meg nem született gyermek állt közénk,
kis teste sötét árnyként magasodott fölénk.

szemedben láttam nincs remény, mennem kell,
hideg-kék ragyogása szavak nélkül felel.
gyerek kell. az ár oly kevés.
a teljes nihil, a feledés...

...

Vakítón hunyorít s belerándul a kínba a villám,
puha fellegek árnya omolva a f?re terül,
lélegezni mind nehezebb, felh? gomolyog, s?r? hullám,
a madár alacsony köröket kanyarítva repül.

Szeretem nagyon ezt a homályt, a lelkesülés rövid éjét,
meg a jós hideget kezemen, a f? emberi, könny? neszét.
Tovacikkan a gondolat, és anyanyelvem igéjét
zengeti távol az ég - megdördül az ?si beszéd.

Sugarasszem? sz?z sötét vizi mélyb?l a fényre kilépett,
gyönyör? testér?l a víz gyöngyszeme pereg s elalél,
belereszket a f?, a mez?kön a csorda messzire széled,
riadoz s az eget lesi, fél.

Nyújtózik a sz?z, és p?re magát csodálja mereng?n,
üde teste fehér ragyogása vakít pazarul.
Egy szó repül át a magasban, hószín? felh?n,
s a szomjú virágra a boldog es? lezúdul.

...

Ugyanegy csillagzat jegyében
születtünk szent hitem szerint,
egy ösvényen jártunk mi régen,
közösek voltak álmaink.
De jaj, a szenvedély kegyetlen
vihara messze ragadott,
medd? harcokban elfeledtem,
amit az ifjúkor hagyott.
Örökös válást sejt a lélek,
ó, szív, maradj hát néma csak!
Áruló hangra bízni félek
a hasztalan ábrándokat.

Így rohan együtt két igátlan
hullám, mikor a déli szél
sodrában útjuk összeér
a tenger kék sivatagában,
míg szét nem válnak egy komor
szirt szikla-szügyén valahol,
s hidegen, külön útrakelnek
nem éreznek szánást, szerelmet,
és más-más part iránt viszik
eped?, édes csobogásuk,
morajuk, lopott lobogásuk
s vágyuk id?tlen álmait.

...

Minden éjjel gyötörnek a rossz álmok,
Minden éjjel bánt amit látok...
Sosem marad abba mindig ugyan az az álom,
Lehet,hogy nem sokára megtörténik velem ez a rémálom?
Vagy csak a fejemben létezik amit látok,
Rémes rémálmok...félek t?lük!
Minden éjjel látom magam vérbe fagyva,
Látom, hogy meghalok percek múlva...
B?röm hófehér és jéghideg,
S bánatos szemeimbe látszik a vég...
Arcom meggyötört és gyenge,
Nem tudom ki tehette ki a kést belém eresztette...
Tudom, hogy ezek csak az álmaimban léteznek,
Rémes rémálmok...félek t?lük!
Álmomban azon t?n?dök, hogy mért kell meghalnom,
Egyedül fekszek a földön s nincs semmi vigaszom...
Kezeimmel a fájó sebemet szorítom,
S meleg vérrel van tele a markom...
S mikor valaki felém közeledne,
Én felriadok az éjszaka közepette...
A késsel megszúrt helyet szorongatom,
S egy nagy sóhajt veszek, hogy "csak álom volt"...
Tudom, hogy csak álmodom ezt az egészet,
De minden éjjel ugyan ezt semmi többet...
Tudom, hogy csak álom,
De mi van ha a jöv?be megtörténik velem?
Addig én minden éjjel sírva ébredek,
Rémes rémálmok...félek t?lük!

...