Tündérek hajnalán ébred? szárnyaló szivárvány
Forrása lényednek, hol szemtelenül szebb valóság ébreszthet
Embereket tudatra, úttalan utakat ma mámorító ármány,
Ha árván az álmaidra száll már, nem jár át talán e koszos évezred.

...

Engedd, hogy szóljak hozzád,
Halld meg szívem kér? szavát.
Hints lelkem háborgó sebére
Igaz, reményt hozó balzsamot.

Vedd észre, ne hagyd kih?lni, Szerelemt?l ég? lázas szívem.
Légy er?t adó egyetlen, drága,
Szépséges, csillogó aranyom.

Imádlak, szeretlek, - Te vagy a mindenem,
Amit szívem diktál, leírni nem lehet.
Ez imádatokat hallani, - T?led, - Hozzád,
Elönt az éget?n perzsel? vágy.

Mennyire gyötör a vigasztalanság,
Elmondani, és szívemb?l kiönteni.
Gondolni Rád ó, mily andalító,
Szerelmem, életem, vigasztalóm.

Maradj továbbra is nékem édesem,
Áldjon meg az Ég örökkön-örökre.
Maradj nékem, érezd szívem tüzét,
Amely árasztja feléd melegét.

Budapest, 1968.

...

Isten veletek hát sz?ke ragyogások,
Üde gyerekálmok csókoljatok szám...
Elmosódó, régi, lomha álmodások,
S ki tudja, hogy mi j? még majd ezután.

Káprázatos fénnyel még csak mutassátok,
Fehérl? mez?kön, mint egy nagy halott...
És virágmámorba fojtsátok az átkot,
Mint sötét börtönbe a fáradt rabot.

Rejtett bilincsével messze szám?zzétek,
A szívtelent, - a lelki börtön?rt...
S dermedt kezeib?l ki ne eresszétek,
Hogy szivembe döfje a hétágu t?rt.

Fényes glóriával színes álmodások,
Omoljatok lágyan a fejem fölé...
A színetek közt ujra sugártlátok,
Amely játszva hív uj jöv? elé.

1914

...

Ahol én vagyok, nincsenek álmok,
Kopár kietlen, kihalt a világ...
Az élet hideg, a sors kegyetlen,
Ahol én vagyok, nincsen boldogság.

Ahol én vagyok, a lombok sárgák,
Virág se nyilik, a madár se dalol...
Tavasz soha nincs, mámoros, édes,
Ahol én vagyok, örök tél honol.

Ahol én vagyok zord temet? van,
Az álmok álma hamar véget ér...
Örökös éjben, csillagok nélkül,
Igy b?nh?döm meg b?nös multamér...

Ahol én vagyok, a viz vérré válik,
S a kacagás is zokogásba ful...
Ahol én vagyok, ott kétségeknek
Örökös, véres, vad csatája dul.

Ahol én vagyok, rohanjatok onnan,
Rózsákat ide az élet nem hozott...
Itt csak tövisek és kórók teremnek,
Ahol én vagyok, minden átkozott!...

1914

...

Csak néha fáj, csak néha éget
A régi bu, - a fájdalom...
S érzem, ha vágyva széjjelnézek
Hogy lelkem lelkével rokon.

Csak néha hull ki egy-egy könnycsepp
Ha már csordultig telve van...
Csak néha várom, hogyha jönnek,
Hátha ? az, - ki messze van?

Csak néha hallom lágy zenének
A riadót, - csaták zaját...
Csak néha, hogyha áldást kérek,
S éj borítja rám fátyolát.

Csak néha fáj bús magányom,
A néma ?sz, - a hervadás...
Csak néha, hogyha vélni látom,
S h?s álom karja ölel át.

Csak néha ég ... de ki se látja
Eltitkolt könnyem, sóhajom...
S a reményt, mellyel rá gondolva
Dics?bb jöv?r?l álmodom!...

1914

...

Itt nálunk már ?szvirágok nyilnak,
Végig tarlott mez?kön söpör az ?szi szél...
-Valahol messze, sziklabércen, rónán,
H?söknek homlokán vérrózsa kél.

Itt nálunk elsárgult levelek hullanak,
Beboritva hosszu, tétova utunkat...
-Valahol messze, srapnelek nyomán
Lángoló, ég? vérrózsák virulnak.

Itt nálunk sápadtan dereng a hajnal,
S zörg? haraszt kiséri a lábunk nyomát...
-Valahol biborra vérrózsák festik
H?si napoknak fáradt alkonyát.

Itt nálunk már ?szi fuvalom rezdül,
És száll el messze népek imájával...
-Valahol elvegyül vérrózsák illata
Sebesülteknek hörg? sóhajával.

Itt nálunk mindig örök a remény,
S örök hittel nézünk eléje a napnak
-Amikor messze, vérrózsák nyomán
Diadalvirágink újra kifakadnak!...

1914

...