Hétköznapi pszichológia… a két élő háború okán, a pénzéhesek okán, ez hírekben napi téma!

(3 soros-zártükrös trió)
A hatalom mohó torz-szörny, folyvást etetni kell!
Főként háborúban meg főnököt fényezni kell…
A hatalom mohó torz-szörny, folyvást etetni kell.

Közben meg a hatalom bírtokosa sokszor tudatlan gyilkos és buta,
Ő sem tudja hogyan, de odasodorta az élete... szerencsés sorsa…
Közben meg a hatalom bírtokosa sokszor tudatlan gyilkos és buta.

Borzalmas, hogy ezeknek nem jön ki más a száján, csak EURÓ milliárdok,
Azt föl sem fogják, hogy a szomszéd háborúban már fél milliók az elhullók…
Borzalmas, hogy ezeknek nem jön ki más a száján, csak EURÓ milliárdok.

Vecsés, 2024. január 4. –Kustra Ferenc József- íródott: merthogy a világ ezzé fajul és talán vég-legesen! Milliónyi a halott is már… meg magányos anyák és hadiárva gyerekek tömkelege…

...

A II. Világháborúban Albionból…

3 rész
Gerhard tudta, hogy milyen a halállal szembenézni…
Félelmét bizonytalansága generálta… még élni!

Romboló előttünk és mögöttünk… hátsó gyorsan közeledik! Rádiós súgta.
Tartsa az irányt, vigye le száz méterre… főmérnöknek ezt a kapitány súgta…
Első lapátok tíz, hátsó tizenöt – adta ki a parancsot a kapitány, ő is súgta.

A hajó lent száztíz méteren állt… a kapitány intett, hogy lejjebb vigye…
A búvárhajó lassan, óvatosan, de araszolni kezdett süket csendben lefele…
A pityegés, elég erősen hallatszott, közben jól belebúj az ideges fülekbe…

Gerhard csak és a mélységmérőt figyelte!
Nem gondolta, hogy kétszáz méter a hitelesítése.
Voltunk már százötven alattt is kicsikét vele…

Az ejtőernyős megbabonázottan figyelte a mélységmérőt,
Kapitány csak intett neki, mutatta: tán’ százhetven elérhetőt.
Közben újabb pityegés hallatszott s figyelték, mint követendőt…

Hajó nyolcvanra, másodlagos hajtómű háromnegyedre!
Az U-boot nekiindult és meredeken emelkedett felfele.

Az első romboló kitért a haladási útvonalból,
A másik mögöttük, lassan távolodik az útból!

Mély vízi bombák… vette le a rádiós a fülhallgatót.
A fenébe! - Látszott, hogy zavarja a kapitány hallgatót.

Miért nem menekülünk el innen? Kérdezte Gerhard, hallkan…
Mert itt az Asdic vak területén vagyunk s megtalálnának a rohamban.

A rádiós megszólalt: lassan közeledik, romboló sebessége csökkent:
Kapitány rögtön kiadta utasítást: Tartsuk az irányt és a sebességet.
Rádiós megszólalt: romboló hátramenetben gyorsan közeledik!
Tartsuk a sebességet és mérjék közben az időt, hogyan közeledik!

Teljes csend, másodlagos hajtóműveket kikapcsolni!
Az elektromos motorok megállására nem kellett várni.
A romboló a motorokat kikapcsolta, de még közeledik.
A kapitány csak biccentett, megértette, még közeledik.

Az első bomba, rettenetesen megrázta a búvár naszád testét…
Gerhard kiáltást hallott! Padlón meglátta vergődni Schislert.
A férfi próbálta körömmel elásni magát a hajó padlójába
És véresre horzsolta a csonkig letört körmeit, nagy kínjában.
A sturmscharführert megrázta a látvány és mélységesen megdöbbentette,
Hogy őt eddigi alkalmakkor a saját félelme, hogy vezette, most megértette.

Egy bomba megint a közelben robbant és a világítás kialudt.
Csend lett és ez bántón, gyorsan zuhant rájuk… lét majd’ elaludt.
Egy perccel később gyenge, vörös fény világított. Gyenge látás alakult.
Romboló előttünk és gyorsan távolodik a rádiós jelentette!
Lüth kiadta – Mindkét hajtómű teljes sebességgel előre!
Mi folyik itt, kérdezte aznejtőernyős, hova sietünk?
Egy elektromos hiba miatt, lehet a játszmába elkéstünk…

A hajótest héjába piczo-elektromos érzékelőket építettek.
Ezek felfogják a kint érkező fizikális rezgéseket!
Ezt jellé alakítják és a rádiós hallja a pityegéseket.

Kicsi fölszabadultunk szólt Lüth… vegyük elő a menekülést újra.
Tartsuk az irányt, motorokat háromnegyed fordulatra…
Úgy tűnik leráztuk öket, így már indulhatunk haza!

Utolsó parancs: emelkedés periszkóp mélységre - tán’ hazajutunk békében.

VÉGE

Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában

...

Próbáltam már elmondani neked,
mit is jelentesz, de nincsen szavam.
Nagyon, nagyon ? csak ennyit súg szívem,
szüntelen zeng legbelül e visszhang.

Nem tudom, hogyan mondhatnám el még,
Csak érzem: mióta vagy, más lett minden.
Fény ölel át, s a világ is szebb rég,
mert benned nyugszik meg fáradt szívem.

Mint kismadár költöztél szívembe,
fészket raktál, s többé nem üres már.
Belül kibélelted szeretettel,
s jóságod minden fájdalmat kizár.

Keresem a szót, mi elmondhatja:
nagyon, nagyon... ennyit mondhatok ma.

Siófok, 2025. február 8. -Gránicz Éva-

...

(Bokor rímes csokor)
Tudod-e még kik voltak a régi nőid?
Olyanok voltak, mint a kertben a fáid?
Emlékszel régen bizony, hogyan is ragyogtak néked?
Elájultál, ha arcodon meg simítottak téged.

Emlékszel, hogy ha nő volt közeledben, dadogtál?
Közeledtek, neked ragyogtak… jobban dadogtál!
Ha nő közeledett hozzád, heves lámpalázad is lett,
Ahogy közeledtek, neked még a vádlijuk is szebb lett.

Kerti fáid voltak a hobbid,
Azt hitted, valaki majd leszid…
Azt is gondoltad, hogy ha mással hálnak máris, nem tevéled,
Akkor az már a világvége és e szégyent túl nem éled!
*
(leoninus csokor)
Azt gondoltad… mint a bíráid, rád olvassák a hibáid.
Közben meg a nők azt várták, szeress! Meg a lelküket tárták…
Hányszor motyogtál: jaj, ezt elhibáztam, juj, én mit is vártam?

A régi nők olyan finomságok… kiknek meg kellett kóstolnom a húsát,
De sorsom nem teljesítette, csak harmada engedte át finomságát.
Azok voltak még az úrinők, ők voltak a szerelem hírnöknők,
Akkoriban telefonon nők? Személyesen mentem… ők úrinők.
Férfi akkorban még ezt hajtogatta: vagy magában csak motyogta:
Egyik bolond volt, a másik teljesen más, engedékeny... ily’ volt a porond.
Persze volt, hogy az udvarlásba beletaláltam, mint vakond, ez volt műgond.

Kik voltak ők, gőgös királynők, vagy koszos vízből hattyúk… vágyott úrinők!
Én sokszor sírtam, mikor találkát nekem nem szánták… pedig tán’ vágyódták!

Tudod-e még a régi nőket? Szeretted és gyűlölted őket…
Tudod-e még a régi nőket? Vagy nem ismered már meg őket?
Juj, hová lett a sok kellemes parázna, hová lett a fiatal testek varázsa?
Mára már, izzó nyarukra, hűvös ősz ült, van már sok elhízott és van, ki megőszült…

Még van ki él és lett vén-gonosz boszorka… Neki már nem ad vigaszt, csak az ima!
Szerelmet… álmatlan éjjelekre nem emlékszik, aludni nyögve készülődik…

Te már hány éves is vagy… hatvan, vagy tán' hetven? Fiatalság már múlt... lehetetlen!
Lehet, úrinő sem már, emlékezete sem régi, a reuma üldözi már.
Nálad már szintén elszállt a heves-vér élet? Heves fiatalságod hová lett?
Biztos már csak temetőt vizionálsz szívedben, s már nem vagy fiatal lélekben…

Vecsés, 2025. augusztus 27. – Kustra Ferenc József – írtam: Heltai Jenő: azonos c. verse nyomán, átiratban, alloiostrofikus versformában.

...

Lélekből jött meditáció a lélekről…

Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere,
Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be.
Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere.

Lelkem kapuján
Térjél be... szeretetet.
Így, puszta vágy, tengere.

Ó, te szeretet!
Töltsd fel esdő lelkemet.
Csak reményem ne vesszen.
*

Oly’ különbözőek
A napjaim, van jobb és rossz!
Reménység-erő tart.

Pletyka zsivajokban
Tengetem a múló létem.
Hihetne valaki…

Ad
Erőt,
Nem elég...
Ha napom rossz,
Remény túl kevés.

Remény túl kevés
Ha napom rossz.
Nem elég...
Erőt
Ad.
*

Nincsen lelki nyugalmam, honnan is lenne,
Bőszen támadó, sok szeretet kellene.
De nincs, csak papolás! Másnak, mily’ élete?

Nincs lelki békém,
Hiányzik a szeretet.
Mondják másképp is lehet.

Lelki egyensúly,
Hát olyan is van? Mondják...
Én azt bizony nem lelem.
*

Napok, hol szelídek,
Hol pletykák taposnak földbe.
Áramló végtelen…

Saját lejtőmön kell
Lecsúsznom, élet-szánkómon.
Végesség itt nincsen!

Szít
Fájást
A pletyka,
Sárba tipor,
Lelkem szennyezi.

Lelkem szennyezi,
Sárba tipor
A pletyka,
Fájást
Szít.
*

Állandó az öröm és mérhetetlen fájdalom vegyülete,
Ami olyan, mint a hurkatöltéskor az bél, belső töltete.
Életvihar nem hagy alukálni, bántott… ember lelkülete.

Érzelem káosz
Az életem. Lelkemben
Visszatér egyensúlya?

Öröm és bánat
Létem. Békéért kiált
A kínt szenvedett lelkem.
*

Sorstársak, nézzetek!
Tanulj, utam, hogyan járom.
Végtelen fájdalom.

Én egyre tisztábban
Látok… színpadon függöny nincs!
Lelkem csak… kórista!

Csak
Kínoz
A fájás.
Immár lelkem
Néma szereplő.

Néma szereplő
Immár lelkem,
A fájás
Kínoz
Csak.
*

Nyugalom kellene és tiszta lap a mérlegtől,
De egyik sincs, így csak dúlok-fúlok a méregtől.
Lélektelenség gleccsere csúszik a tényektől...

Megnyugvást vágyok,
Ám csak csúszok lefelé
Az életem lejtőjén.

Fohászt mormolok
A lelkem nyugalmáért,
Már az ima sem segít.
*

Lelkem a végségre
Vágyik, szeretettelenül…
Vad a bénultságom!

Csendem hallgatom a
Bénultságom közepette.
Van lélekegyensúly?

Vecsés, 2010. július 30. – Szabadka, 2018. március 9. – Kustra Ferenc József – a verset és a HIAQ csokrot én írtam, a sedoka –t és a tükör apevát, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Immár lelkem néma szereplő”.

...

…az élet tengerén…

Élem az életem az élet tengerén…
A kicsi és nagy hullámok habos hegyén…

Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…?

Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába…

Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan tengelyén.
A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán,
Már csak vegetálok, a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán…
Nézem, merev formák a hullámok, majd’ mint dia képek.
Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán’ ezek szépek?

Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
Mily’ nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán…

Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
És időnként látom, hogy a hullámzó tenger, nekem lételem…
Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság…

Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
És vihar istene, miért gerjedt folyvást, nem szűnő haragra!

Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék, egyről, kettőre!
Én csak ücsörgők a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.

Ruhámat, langy és só nedves fuvallat, úgy lengeti,
Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti…
Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám…

Vetettem én sok magot fedélközbe,
De nincs mese, engem sós víz vesz körbe…
Ha fent vagyok a hajóhídon a halak, lám, mit sem sejtenek,
De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek…

Messze, parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang…
Csak támad, majd lesodor fedélzetről… élvezkedik a bitang!
A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan…
Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.

Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább… ezen agyalok…
Nevetek, hallik… ezen még a befolyó víz is fanyalog?!

A lelkem árva, mint egy kivert, Lenin-lelenc gyerek,
Oly', mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek…

Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
És mert jól nevelt vagyok… azt hittem, ez kell, így jó nekem…

Te élet óceánom, miért vagy ilyen velem?
Miért nem lelem, a hullámaidon a helyem?
Te élet óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
Jó lenne, csak élni, a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?

Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni…
Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
És ezért a képzeletem szárnyán szállok, a más világomig…

Egyszer bizony, el kell menni, de akkor itten, ne sírjon senki,
Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz… senki.
Ez majd, akkor segít nekem, óceán homályába merülni…
Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?

Vecsés, 2015. március 27. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

...