\\\"Ecce, carissimi, dies illa judicii magna et terribilis instat. Praetereunt dies nostri, et velociter advenit praeclarus adventus Domini.\\\"

?Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.?

Szeretem az éveket,
amikor életem része voltál és leszel.

Szerettem a füstös kocsmát,
ahol el?ször láttalak,
a félhomályt,
a billeg? kis asztalt,
a cigaretta maró ízét,
idétlen fekete b?rkabátodat,
annyira nem illett Hozzád!

Szeretem a nyíregyházi éjszakát,
amikor megismertelek,
még akkor is,
ha észre sem vettél.

Szeretem az er?t, ami Bel?led árad,
hogy nem tör meg az élet,
hogy van er?d mindig újrakezdeni.

Szeretem a megújulást:
amikor beléptél az ajtón,
fáradtan és megtörten,
de ahogy barátn?ddel csevegtél,
megfiatalodtál,
s t?ntek a nehéz évek,
a megtörettetés.
Gyermeki voltál megint,
tiszta, lelkes és fiatal.

Szeretem a pillanatot,
amikor rájöttem,
fontos vagy nekem.

Szeretem a napot,
a múltba visszanézve,
amikor megtudtam,
hogy a városba költözöl,
s szerettem a délutánt,
amikor bejöttél hozzánk,
bár láttam,
hogy rám nem nagyon emlékezel.

Szerettem a múlt órák sorát,
ahogy ott ültél,
s a munkát magyaráztam

Szerettem a régi utakat,
amikor az országot jártuk,
szeretem a téli esték emlékét,
a fagyott cigarettafüstöt,
messzi helyeken,
kiszakadva a napi robotból.

Szeretem,
hogy álmodban kimondtad nevem.

Szeretem a kis piros versenyautót,
amit fiamnak adtál,
meseautónak hívja mindig,
az örök Karácsony titka az.

Szeretem ?szinte szavaid,
szeretem lelked meztelenségét,
titkolt bölcsességedet.

Szeretem,
hogy jobbnak hiszel engem,
mint vagyok,
hogy ösztönzöl arra, hogy jobb legyek.

Szeretem, hogy mindig
mellettem voltál és vagy,
bármit tettem,
vad ?rültségeket.

Szeretem bölcsességedet,
hogy megérted gondolataim,
egy pillantás, egy szó elég.

Szerettem okosságodat,
hogy értetted, hogy
?minek egy zsidónak papagáj...?

Gy?löltelek és gy?löltem a szegedi éjszakát,
gy?lölöm, ahogy kérdésed bennem él,
gy?lölöm ezt a lelki rákot,
mit belém oltottál.

Szeretem az energiaital-íz?
ébredéseket.

...

A Hold a hegyr?l cián-
kék tótükörbe néz
hajad délutáni
színe, mint a méz
szálanként a
lelkembe ragad

A lámpafénybe sorban
tucat bogár kemény
váza koppan
a szúnyogháló, mint
a rosta, átszitálja majd
a szárnyas álmokat

A kép megújult reggel-
a varázslat ágyékig hatolt
s csodáltam, amit tiszta fejjel
kevés ember láthatott

Lábaimból kisimult a görcs
a merev lépés már
a föld felett lebeg
arcod emléke a falra vetül?

?fájón, mint egy üres képkeret

...

Szürke, sötét éjszakákon,
Mikor csak a Hold ragyog,
Én álmatlanul ülök ágyamban,
Gondolataimba mélyedve.

Van egy gondolat,
Melyt?l sosem szabadulok,
Mely olyan, mint egy véreb,
Mikor szagot fog.

Én sem tudok t?le szabadulni,
Mert ez a gondolat csak Te vagy.
Nem értem, miért pont Te,
Nem értem miért pont velem történik ez.

Valamit adtál,
Mely Szent,
Mely mindig velem marad.
Egy érzés, mely fogva tart.

Álmatlan éjszakáimban
Mindig csak Rád gondolok,
Szeretlek,
És mindig ?rizni foglak!

...

Szomorúan flangáltam, szakadtan a kiskésit,
szenvedtem frontálisat felismerhetetlenségig.
Százféle szelektált forma , szókimondó furja
szégyene fantomként századokik folytogatja!

Sziklának fújt a szél fáradt, száraz falatként
- Szaporán foltozz! Szólitottak fel szeret? feleim.
Szilárd felh?kre szaggattam felh?tlen szellemi fedelet
a szebb és felértékel?d?tt szabad feleknek hol...

Szívembe faragták a szerelem fantomképét
szépen fülelem a szenvedélyr?l formált elképzelését,
szállok felfelé a szokatlan aforizmáktól mosolyra
áll a szám a farodizmától így született a mottolya:

- Szeress! Ez a fontos szentül fogadd és így tovább...
szüntelenül filozofál míg a szememre fókuszál.
Ez a szokásos formalitás szakasztott forditotja
a szófordulatot szavakkal fabrikálva szorva fujja.

Szepl?n innen , féléven túl SZÍVEMFÁNKJA az üzenet
szabadid?mben százlapos szinfónia született!
Számtalanszor szemethuny néha fedd és szekiroz
amit kell szóvá tessz, szelíden egy csókót szervírozz!

Szikrákkal finomitva szakitunk trenddel, hagyománnyal
mint Sziranó vagy Fióna feln?tésszel, felel?s szabványban
szerepl? forma szerint finoman szorittom két kezét
- Nézd te szegf? illatú, szeder ajkú, százszorszép!

...

Meghalnak az érzéseim,szét tiportad a lelkem
megalázó minden gondolat hervad a vágy
peregnek a könnyeim,
megpróbáltam de nem tudtam nem gondolni rád.
Gyümölcsöz? szavaim mond mennyit érnek?
A semmibe szálnak...
Tudom soha nem fog eljönni a nap
bár talán belehalok annyira várlak.
Hol vannak a reszket? hanggal ígért mondatok?
Amikor azt mondtad ne féljek örökké a tiéd vagyok.
Eltiltottál magadtól,eltemettél
de én tudom id?vel az élett?l visszakapod!
Szomorú vagyok kopár az éltem elhagytál
mond hogy próbáljak meg ha nem tudok nem gondolni rád.

...

Meztelen sötétség terül szét a réten
a kettönk titka legyen ez az éjjel.
Álmos virágok nyugovóra térve
húzzák össze a szirmaikat,
altató nótával ringatják a holdat,
még nem tudhatjuk mit hozhat a holnap.
Elküldöm hozzád a legnagyobb csillagot
üzenetet küldök hogy újra itt vagyok.
A kett?nk titka legyen ez az álom
az édes csókjaidra még ugyanúgy vágyom.
Itt vagyok hogy újra szeresselek,
a csókjaidba fulva ne feledjelek.
A kett?nk titka legyen ez a vallomás
suttogva mondom hogy ne hallja senki más.

...