Szeretnék örökké így ülni, veled,
A kezed fogni és alkonyi ég
Opál borongásán tün?dni,
Mit se várva.

Lelkem, az árva régi hárfa

Kiterítem mezítlen lelkem,
Hadd járja holdfény, anda szél,
Zengjen, mint árva aeol-hárfa,
Amely az éjféllel beszél.

Meghaltam én, vagy nem is éltem

...

Lyány ült a hold fényében,
Felé ment a legény,
Lyány függve kétségében,
Örömben úszva én,
Várt és kör?ltekintett,
Meglát, remegve intett,
S elömlék kebelén.

"Lyány, ó leány ha csenddel
A másik éj is int,
Lopvást, lopvást jövend el
A boldog pár megint!"
Nem szólt, csak elpirúla,
Mosolygott s rám simúla,
S csókokkal öszvehint.

"Menj ó legény, röpdeznek
Hajnal fúvalmai,
S ott benn fölébredeznek
Anyám s leányai.
Jöttem, de szívszorúlva."
S zengtek, de rám borúlva,
Búcsúszót ajkai.

Itt állok a szabadban,
A nap csendben jön fel,
Az árnyas boltozatban
Csalogány énekel;
S mélyében kebelemnek
Szelíd dalok teremnek,
S szívem dobog s tüzel.

...

Teljes világi életemben
szelíd a-mollban udvaroltam;
nem volt sosem merész frivolság,
pajzán enyelgés a dalomban.

A jourokon nem egy koros sz?z
érzelmesen szólott szivemhez,
bíztatva egyre, hogy maradjak
továbbra is jó, illedelmes.

Az ablakon át csókolóztam,
de akkor is nagyon szerényen:
álom-reményt, képzelt szerelmet
szívtam magamba holdas éjen.

Az ideál arany hajára
költ?i lázban verset írtam,
s más csókolgatta hamvas arcát,
míg ünnepeltem dalaimban.

Sóhajtozó nagy mélabúmért
a lánynép oldalamra pártolt;
dícsért is sok, de a szívében
azt mondta mind: "De nagy szamár volt!"

...

1

Nedves ködökbe gerjed
a csendes éjszaka,
s átlengi már a kertet
a hold sugárzata.

Szélcsendes a nagy éjjel,
nem mozdul a levél,
s a csend szelíd beszéddel
a múltakról regél.

Ma újólag szeretlek,
ma újra búsulok.
Eszembe jár szerelmed,
az édes búcsucsók.

S a néma messzeséget
vadul átszárnyalom.
Egy lázas álom éget,
s kitárom a karom.

2

Küzdtem sokáig ellened,
te gyászruhás, halvány leány,
te éjhajú, te reszketeg.

Szivem minden tehert lehány,
s vérezve szólok: gy?zelem,
amíg bilincset raksz reám.

Gy?ztél te rajtam, életem,
s most már tied vagyok, tied,
imám rebegve tördelem.

Csak hallgatom ver? szived,
sötét ruhádba szédülök,
és arcomat láz festi meg.

...

Leszállt az est, künn a mez?kön árny van,
és szénsötét már-már a tiszta ég,
és a gomolygó, g?zölg? homályban
bátortalanul egy kis csillag ég.

Ezüsterny?s lámpás süt asztalomra,
el?ttem áll a váró tinta, toll.
S én elmerengek, tollam messze dobva,
s egy könny remegve szempillámra foly.

Oly bús az est... A hold merengve kél fel,
távolból édesen szól a zene,
s néhány madár lefekv? éneke.

És záporozva hull a rózsa, csók...
Csak engemet fog által jégkezével
egy visszajáró hófehér halott.

...

Balkonodra szállt a néma est,
Ez a nagy, bús fekete madár
S eltakarta sz?keségedet.

Gubbasztva az álmaidra vár,
Álmaidba hadd sz?jem dalom,
Minden szála arany, puha szál.

Mosolyogj, mint holdsugár a tón,
Bús szavaim fellegét feledd,
Lelkedet ma lágyan ringatom

S várom a hajnalt, n?véredet.

...